
A Neumann János Program szerint ezek azok a kiemelt fókuszterületek, ahol napjainkban a legégetőbb kihívásokkal szembesülünk, és amelyekben Magyarország leginkább versenyképes tud lenni. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) a tavalyi pályázat sikerére alapozva idén 15 milliárd forinttal magasabb, 50 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg a legnagyobb innovációs pályázatát.
A tavalyi hasonló felhívásra a pályázók 3,5-szer több támogatási igényt adtak be, ezért is nőtt számottevően az új pályázat keretösszege. A mostani felhívás szintén a hazai vállalkozásokat és egyetemi, kutatóintézeti partnereiket ösztönzi innovatív megoldások kifejlesztésére elsősorban a már említett három fókuszterületen.
Az innovatív vállalkozások és az egyetemek, kutatóintézetek együttműködéseitől olyan piacorientált megoldásokat várunk, amelyek segíthetnek a legkülönbözőbb társadalmi vagy gazdasági kihívások leküzdésében
– emelte ki a pályázat meghirdetése kapcsán dr. Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese. Példaként említette, hogy az előző felhíváson számos nemzetközi sikerre is esélyes fejlesztés kapott támogatást, köztük gyógyszerkutatást segítő robotikai megoldás, élelmiszerbiztonsági agrárinnováció vagy éppen deepfake-azonosító rendszer.
A pályázóknak ebben az évben is három kiemelt elvárásnak kell megfelelniük: új, piacképes technológia, termék vagy szolgáltatás kifejlesztése; annak sikeres levédése iparjogvédelmi oltalommal, elsősorban szabadalommal; valamint következő évek során a kifejlesztett új termék vagy szolgáltatás értékesítéséből realizált árbevétel.
A kiírás értelmében a digitalizációs témájú innovációs fejlesztésekre 25 milliárd, a zöld átállással és az egészséggel kapcsolatos két másik fókuszterületre pedig 10–10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási keretösszeg került elkülönítésre. Emellett további 5 milliárd forint juttatható más területek kimagasló színvonalú, nemzetközileg is ígéretes innovatív megoldásainak fejlesztésére.
A pályázók először szakmai véleményezésre nyújthatják be a projektjavaslataikat az NKFI Hivatalhoz. Erre június 11-től június 17-én délig lesz lehetőség, vagy ha az addig beérkezett támogatási igény nem éri el a 100 milliárd forintot, akkor annak eléréséig, de legkésőbb 2024. június 25-én délig továbbra is lehet kérelmeket benyújtani.
A beadott pályázatok bírálatában továbbra is a kutatói és az üzleti szféra elismert szakértői, valamint az erre a célra létrehozott fókuszterületi innovációs testületek és az Innovációs Testület vesznek részt. Az értékelési folyamat szigorú szakmai szűrőjén átjutott pályázók ezt követően adhatják majd be támogatási kérelmüket az NKFI Hivatalhoz, várhatóan 2024 őszén.
A pályázati felhívás elérhető az NKFI Hivatal honlapján.
(x)
Az oroszok szerint súlyos szabotázsakció készül – Teljesen borulhatnak a béketárgyalások?
Erős vádak Moszkvából.
Súlyos orosz áttörésről jöttek hírek – Megszólalt Zelenszkij elnök
Kommentálta a frontvonal eseményeit az ukrán vezető.
Polgári ellenállásra készül Oroszország szomszédja: diákokat is kiképeznek
Hasznos tudást szerezhetnek.
Súlyos jelentés jött: szomorú számokat látunk Magyarországról
Hatalmas változás történt egy hónap alatt.
Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?

Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Mi is az az ökorasszizmus?
Tanulmányok szerint a marginalizált közösségek aránytalanul viselik a szennyezés egészségügyi terheit.
Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel? A 3%-os kamatozású Otthon Start Program sokak számára vonzó lehetőség az otthonteremtésre, de felm
Top 10 osztalék részvény - 2025. augusztus
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Amikor a vágy titokzatos tárgya már nem a Mona Lisa...(Egyáltalán: ki az a Mona Lisa?)
Igazolt tény, hogy a műtárgypiac rezisztens a válságokra, az aukciók tendenciája a folyamatos erősödés. A millenniumi generáció viszont nem befektetésként tekint a műtárgyakra. Zentai Péte



Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.