Az otthonteremtési támogatások hatására jelenleg a városi lakások iránt a legnagyobb a kereslet, de hamarosan a vevők kénytelenek lesznek kompromisszumokat kötni és a családi házak vagy a felújítandó ingatlanok felé fordulni.
Alternatívaként az új építésű lakások jöhetnek szóba, ahol magasabb négyzetméteráron, de korszerű ingatlanba fektethetnek be az érdeklődők – mondta el lapunknak Heinrich Balázs, az Otthon Centrum értékesítési vezérigazgató-helyettese a nemrégiben indult Otthon Start Program apropóján, és egyben hangsúlyozta, hogy különösen ilyen intenzív időszakokban értékelődik fel az ingatlanközvetítői szakértelem. Egy-egy elhamarkodott vagy épp késedelmes döntés miatt ugyanis sok millió forint veszhet oda.






























A szakértő szerint az ingatlanvásárlás során számos olyan kérdés merül fel, amelyekre egy tapasztalt közvetítő azonnal tud válaszolni: mennyibe kerül egy felújítás, milyen energetikai szempontokat célszerű figyelembe venni, mekkora lakást érdemes választani a jövőbeli igényeket is szem előtt tartva. Ezeket az információkat ugyan meg lehet találni az interneten is, de nem biztos, hogy egy helyen, illetve a megfelelő minőségben.
A szakember aki szerint az ingatlanközvetítői szakma lényege éppen abban rejlik, hogy segít eligazodni a bonyolult döntések között, amelyekkel egy átlagember életében csak néhányszor találkozik.
Az eladói oldalon is számos előnyt nyújt egy ingatlanközvetítő igénybevétele – emelte ki Heinrich Balázs. A professzionális fotók és videók készítése, a több felületen történő hirdetés, a piacon kívüli vevők elérése mind olyan hozzáadott érték, amely jelentős árelőnyt jelenthet.
"Az ingatlan eladás egy folyamat kezdete, mert a legtöbb esetben utána jön egy ingatlan vétel. Van egy foglaló, egy lakástakarék, egy önerő, hitel, állami támogatások, amelyeket aztán össze kell kombinálni. Ezt a fajta szakértelmet a nagy ingatlanhálózatok házon belül tudják nyújtani" – tette hozzá a szakember.
A szakma színvonalával kapcsolatban Heinrich Balázs kiemelte, hogy a nagy hálózatok folyamatos képzésekkel biztosítják munkatársaik naprakészségét és a minőségi elvárások is magasak: "Aki nálunk a tízből nyolc pont alatti értékelést kap, attól elköszönünk" − hangsúlyozta.
A technológia növekvő szerepéről az Otthon Centrum értékesítési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy bár a mesterséges intelligencia és egyéb technológiai megoldások egyre fontosabbá válnak, nem helyettesítik, hanem kiegészítik a személyes tanácsadást.
Ahogy 20 évvel ezelőtt az információ volt a hatalom, most, hogy az az internet révén széles körben és hatalmas mennyiségben elérhetők a különböző adatok, az igazi érték az információk technológia révén történő személyre szabásában rejlik
– mondta el Heinrich Balázs.
Ami a jövőt illeti, a szakértő szerint az ingatlanközvetítői szakma nem fog eltűnni,
inkább az egyablakos, komplex szolgáltatások irányába fejlődik, ahol a hosszú távú ügyfélkapcsolatokban van a legnagyobb potenciál.
Ahogy van háziorvosa, ügyvédje, autószerelője az embernek, úgy kell, legyen egy ingatlanosa, egy pénzügyi tanácsadója is, annál is inkább, mivel az ingatlanforgási sebesség is felgyorsult: az emberek bátrabban és gyakrabban váltanak ingatlant a változó élethelyzetekhez igazodva.
Márpedig ez tovább erősítheti az igényt az ingatlanszakértői készségek iránt” – zárta gondolatait Heinrich Balázs.
Címlapkép forrása: Portfolio
Hét ingatlan és hatalmas eurómegtakarítás: nyilvános lett Polt Péter vagyonnyilatkozata
Két évig marad a hivatali gépkocsi, kétfős titkársággal.
Kapitány István: nem a kutakon, de jön a segítség a magyar autósoknak
A magas dízelárak miatt.
Bejelentette Zelenszkij: új békejavaslat született - Ha minden jól megy, télen jöhet a háború de-eszkalációja
Amerika új tervet rakott össze.
Itt a recept a szomszédból, hogyan lehetne felszámolni a korrupciót Magyarországon
Hadházy Ákos a szlovákiai elszámoltatás tapasztalatairól írt posztjában.
Feljelentették Szijjártó Pétert – Meghozta a rendőrség a végleges döntést
A volt külügyminiszter még nem lélegezhet fel teljesen.
Most jött a bejelentés: komoly döntést hozott az ukrán kormány a kárpátaljai magyarok ügyében
Ukrajna már konkrét lépéseket is tett.
Átlagosan 2,3 millió forintot tartanak a magyarok készpénzben és bankszámlán, lekötés nélkül.
Az MNB előzetes adatai alapján mintegy 21 960,6 milliárd forintra tehető a háztartások készpénzben és látra szóló betétben tartott vagyona. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden magyarra tö
Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk!
Mennyi minden változhat egy év alatt. Tavaly ilyenkor az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz a törékeny forinttal, most viszont már az, hogy milyen... The post Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véle
A kínaiak már nem tudják hová tenni a pénzüket, Peking szeretné, ha gyerekekre költenék
Kína egyik problémája, hogy túl sokat termel, de még talán ennél is nagyobb, hogy túl keveset költ. A nemzeti jövedelem 42 százalékát félreteszik, és ennek... The post A kínaiak már nem tu
Galbraith Keynes-olvasata
A keynesi közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy ha az árak nem tudnak alkalmazkodni, akkor a kibocsátás alkalmazkodik. Különösen fontos a nominális bérek lefelé merevsége. Ha a kereslet vissza
Kihal vagy csak átalakul az értelmiség?
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére:
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
The Marzetti Company - elemzés
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Ez már a szélsőjobb áttörése? Ismét az AfD-től hangos Európa
Sosem látott eredményt ért el a párt.
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához, tanácsadó szolgáltatásunk bemutatása.

