Milyen hatással van a digitális kereskedelem globalizációja a helyi magyarországi kisvállalatokra? Hogyan befolyásolja ez a folyamat a versenyhelyzetüket, a piaci részesedésüket, valamint az innovációs képességüket?
A PwC Magyarország által összeállított E-toplista alapján a magyarországi belkereskedelmi forgalom 1945 milliárd forintot tesz ki, ami éves szinten 15%-os bővülést mutat. Azonban a belföldi és EU-s kereskedők csak 80%-os növekedést értek el, nekik nagyjából 1616 milliárd forint jutott ebből.
Megjelent egy jelentős új szereplő a piacon, a kínai e-kereskedelmi platform, a Temu, amely 120 milliárd forintos forgalmat realizált Magyarországon. Ez komoly változást jelent a piaci trendekben: 1 millió 800 ezer magyar rendel tőlük rendszeresen
– ez komoly változás, hiszen Magyarországon a tavalyi évben összesen 4 millió 300 ezer ember vásárolt bármilyen terméket online. Tehát a magyar kereskedőknek már nem csak a regionális kereskedőkkel kell megküzdeniük, hanem nagy, tőkeerős, globális vállalatokkal is.
Milyen tényezőkkel magyarázható a Temu globális és regionális sikere, és milyen mélyebben gyökerező gazdasági vagy társadalmi jelenségek segítik elő ezt a gyors térnyerést?
Amellett, hogy hatalmas hirdetési kampányt folytattak és számottevően invesztáltak a felhasználók vagy vásárlók megszerzésébe, van pár olyan dolog, amit megléptek, és ami követendő példa lehet a magyar kereskedők és kkv-k számára is. Az egyik ilyen, hogy
lerövidítették az ellátási utakat, digitalizálták a folyamatokat. A másik, hogy összekötötték a kínai kereskedőket közvetlenül a magyar vásárlókkal. A platform összefogja a gáyrtókat és kvázi beszállítói áron dolgozik.
Ha megnézzük Magyarországon, hogy egy termék hány kézen, hány kereskedőn keresztül megy át a hagyományos kereskedelemben, azt látjuk, hogy hosszabb ez az ellátási lánc, ami drágábbá is teszi a terméket. Eközben pedig nagyjából ugyanannyi idő alatt érkezik meg a külföldi kereskedőktől rendelt csomag, mint a hazaitól – utóbbiaknak ezért azon kell dolgozniuk, hogy a garantált másnapi szállítást biztosítani tudják a raktáron lévő termékekre.
Ráadásul a kínai platform egy inflációs környezetben jelent meg a piacon, amikor az emberek egyre árérzékenyebbek és kritikusabbak lettek a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Azt mondanám, egyre igényesebbé váltak. Ha van egy egységnyi pénzem, amit el kell költenem, és ennek az értéke csökken, akkor elkezdem azokat a szolgáltatókat előnyben részesíteni, akik nem csak olcsóbban, de jobb szolgáltatási színvonal mellett tudják biztosítani nekem a terméket. Fontos szempont lehet az is, hogy
a Temu tudja tartani a szállítási határidőket, ha pedig mégsem, akkor kompenzálnak, ezáltal lojalitást építenek.
Milyen egyedi stratégiai "kitörési pontokat" és versenyelőnyöket tudnak a helyi kereskedők érvényesíteni a globális online versenytársakkal szemben?
A helyi kereskedőknek több előnyük is van. Egyrészt rálátásuk van a helyi termelőkre és gyártókra, így a kiszolgálásban, logisztikában és termékportfólióban jobbat tudnak kínálni, mint a nagy globális cégek. Másrészt építhetnek a lojalitásra. Egy kisebb webshop nagyban támaszkodik a helyi vásárlókra. Ezt aktív kommunikációval, kiszámítható logisztikai folyamatokkal és vonzó szolgáltatásportfólióval lehet elérni.
Azt gondolom, hogy a magyar e-kereskedők hosszútávú, fenntartható növekedésének egyik kulcsa a nemzetközi terjeszkedés,
amiben egyelőre van még hová fejlődni, ugyanis ehhez a lépéshez lokalizált tartalomra, a külföldi piacok mélyebb ismeretére van szükség, miközben a hazai magasabb szintű kiszolgálás is megoldandó feladat jelen pillanatban.
Hogy tudja segíteni egy fizetéstechnológiai cég a vállalatokat abban, hogy alkalmazkodjanak a változó piaci körülményekhez?
A fizetési ergonómia rendkívül fontos. Bár fizetni senki nem szeret, ez szükséges része a folyamatnak. Ha kényelmesebbé, kevésbé fájdalmassá és láthatóvá tudjuk tenni, az jelentősen javíthatja például a lojalitást. Jelenleg a vásárlások körülbelül 60 százaléka történik kártyával vagy alkalmazáson keresztül. Nagyon népszerűek a mobiltárcás fizetések, amelyek ezt az ügyfélfájdalom pontot hivatottak ellensúlyozni.
A magyar kereskedőknek jelenleg az Apple vagy Google Pay, valamint a mentett kártyás szolgáltatással kell versenyezniük.
Milyen mértékben nyitottak a vásárlók az új, digitális fizetési megoldásokra, és mennyire befolyásolja ezt a nyitottságot az életkor, a technológiai jártasság vagy a korábbi vásárlási szokások?
A készpénzes utánvét még mindig létezik, de már csak a rendelések körülbelül 25 százalékánál alkalmazzák. Ez az arány folyamatosan csökken. Az emberek az utólagos fizetésnél is kártyát kezdtek el inkább használni.
Leginkább a vidéki vásárlók, illetve az alacsonyabb számlaegyenleggel rendelkezők azok, akik jellemzően a készpénzes fizetést részesítik előnyben.
Életkor szempontjából ma már nem teszünk jelentős különbséget, elsősorban a jövedelmi helyzet határozza meg a vásárlási szokásokat.
Milyen irányú változások figyelhetők meg az online kereskedelemben Magyarországon az előző év során?
Hosszú ideig az elektronikai cikkek kereskedelme vezette a forgalmi toplistákat,
most azonban a divat és ruházati cikkek piaca került az élre.
Ez egy komoly attitűdváltást jelez. Régebben az emberek vonakodtak online vásárolni és előre fizetni ruházati termékekért, mert meg akarták fogni, élőben akarták látni az árut, és nem bíztak abban, hogy a megfelelő termék kerül kiszállításra. Mostanra azonban a kereskedők nagy része nagyon hatékonyan tudja kezelni a visszárukat.
Egy másik fontos terület az FMCG, vagyis a gyorsan forgó fogyasztási cikkek szektora.
A magyar piacon a Kifli elég komolyan vezeti a szektort. Sikerük egyik oka, hogy erősen támaszkodnak a helyi gyártókra és alapanyagokra, vagyis a lokalizálás – idomulnak a helyi piachoz. Nagyon komoly minőségellenőrzési rendszert működtetnek, és a logisztikájuk is rendkívül jól szervezett. A vásárlók rövid határidővel tudnak rendelni náluk, és a fizetési folyamatot is alaposan átgondolták. Ez egy jó példa arra, hogy miben kell a magyar kereskedőknek is fejlődniük.
A cikk megjelenését a Mastercard támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
Oroszország elsöprő erejű válaszcsapást ígér, ha a belső területeit támadás éri
Nukleáris töltetet hordozni képes rakétát teszteltek az oroszok.
Kreml: tévesek a Putyin–Trump-találkozó lemondásáról szóló hírek
További előkészítés szükséges.
IMF: az uniós padlón vérzés korszakába léptünk, Magyarország az egyik legnagyobb vesztes
Európa reformok híján középszerű növekedési pályára sodródhat
Louvre-rablás: őrizetbe vettek két embert, egyikük elhagyni készült az országot
Zajlik a kihallgatás.
Áttörés a láthatáron: több kulcsfontosságú kérdésben konszenzusra jutott az USA és Kína
Pozitívan nyilatkozott a kínai fél.
Putyin bejelentette: lezárult a "legyőzhetetlen" szuperrakéta tesztelése, kezdődhet a telepítés
Nukleáris töltet hordozására képes.
Fontos megállapodásokat kötött az USA a ritkaföldfémek ügyében
Donald Trump aláírta az egyezményeket.
Különleges utazást keresel? Mutatjuk a legnagyobb szakértők kedvenc helyeit 2026-ra
Elkészült a friss lista.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
