Mennyire volt tudatos célkitűzés a női munkavállalók arányának növelése, és milyen lépéseket tett ennek érdekében a vállalat?
A McDonald's Magyarországon elkötelezett az esélyegyenlőség és a befogadó munkahelyi kultúra iránt. Számunkra mindig is fontos volt az, hogy nemtől, kortól, vallástól és etnikai hovatartozástól függetlenül keressük kollégáinkat, és biztosítsuk minden nálunk dolgozónak az előrelépés lehetőségét.
Jelenleg az éttermi dolgozóink 60%-a, az irodai munkatársaink több mint 60%-a nő, a legfelső vezetésünkben lévő hölgyek aránya pedig szintén 60%
Nyugodtan mondhatom, hogy nem azzal értük el ezt az eredményt, hogy kifejezetten nők felvételére és helyzetbe hozásukra koncentráltunk, hanem azzal, hogy egy olyan munkahelyi közeget biztosítunk, ahova szívesen jönnek el hölgyek is dolgozni. Ennek oka pedig az, hogy megadjuk nekik a lehetőséget a karrierépítésre, a mentorálásra, olyan támogató közösséget biztosítunk, ahol ők is tudnak fejlődni, és meg tudják valósítani önmagukat, karriert tudnak építeni, amennyiben ez a személyes célkitűzésük.
Mindemellett fontos az is, hogy a családbarát hozzáállás részeként éttermeinkben rugalmas beosztást és részmunkaidőt is kérhetnek kollégáink.
Hogyan segíti a McDonald's a női munkavállalókat, különösen azokat, akik gyermeket nevelnek?
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a családos munkavállalók, különösen az édesanyák, megtalálják az egyensúlyt a munka és a magánélet között.
Ennek érdekében nem csupán a korábban említett rugalmas munkabeosztást biztosítjuk, de segítjük őket a gyermekvállalás utáni zökkenőmentes visszailleszkedésben. A vállalaton belüli karriertervezés része, hogy kollégáinkra nemcsak azon a területen számítunk, ahol már korábban dolgoztak, bizonyítottak, hanem lehetőség van az osztályok, éttermek közötti mozgásra is. Ennek köszönhetően nagyobb arányban tudunk mi magunk is egy kedvező ajánlattal visszavárni egy anyukát. Számos jó példát tudnék erre említeni, legyen szó akár éttermi, akár irodai dolgozóról.
Milyen arányban jutnak el a női munkavállalók étteremvezetői pozíciókba, és milyen támogatást kapnak ehhez?
Jelenleg a saját üzemeltetésű éttermeink 47%-át vezeti nő, ami azt mutatja, hogy a Meki tényleg egy befogadó vállalat.
Az előrelépés támogatására különböző tréningeket és fejlesztési programokat biztosítunk. Ennek köszönhetően hölgy kollégáink is részt vehetnek olyan készségfejlesztő programokon, amelyek támogatják őket abban a mindennapok során, hogy magabiztosan irányíthassák csapataikat és hosszú távú karriert tudjanak nálunk építeni.
Emellett Franchise partnereink 40%-a hölgy. Ők maguk több étterem üzemeltetéséért is felelősek egyszemélyben, és komoly üzleti érzékkel, empatikus hozzáállással és innovatív gondolkodásmódjukkal képesek sikerre vinni éttermeiket.
Milyen tapasztalatok vannak a női vezetők szerepvállalásával kapcsolatban a vállalaton belül? Miben hoznak ők más megközelítést?
A női vezetők kiemelkedő szerepet játszanak a vállalat működésében. Azt látjuk, hogy rugalmasan és kreatívan közelítik meg a problémákat, és kiemelkedően jól kezelik a csapatdinamikát, az emberek közötti kapcsolatokat. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek az empátiára és a munka-magánélet egyensúlyának támogatására. Ezek az értékek pedig rendkívül fontosak a McDonald's számára, hiszen a vállalat sikerének egyik kulcsa az erős csapat és az emberközpontú vezetés.
Mit tanácsolna azoknak a cégeknek, akik szeretnék növelni a női munkavállalók arányát és előmozdítani a nemek közötti egyenlőséget a munkahelyen?
A legfontosabb, hogy az egyenlőség ne csupán az év egyetlen napján legyen fókuszban, hanem a vállalat minden nap tudatosan építse a befogadó környezetet, akár célzott tréningek tartásával. Alakítsanak ki egy olyan munkahelyi kultúrát, ahol a nők azt érezhetik, hogy valóban számítanak: hogy pont úgy kezelik őket, mint férfi társaikat, hogy fejlődhetnek akár szakmailag, akár készségeik tekintetében; támogassák a női kollégák előmenetelét is, és azon munkakörökben, ahol mód van rá; valamint biztosítsanak rugalmas munkavégzést. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy kezeljék kiemelten az egyenlő bérezést, és biztosítsák, hogy minden munkatárs ugyanazokhoz a lehetőségekhez férjen hozzá.
A mi tapasztalataink azt mutatják, hogy a sokszínű és befogadó munkahely nemcsak igazságosabb, de eredményesebb is.
A vállalatoknak tehát érdemes hosszú távon gondolkodniuk ebben a kérdésben.
(x)
Címlapkép forrása: Tamás Pál/McDonald's
Felújítás kezdődik: forgalomkorlátozás jön holnaptól az M2-es autópályán
Nőni fog a menetidő a Magyar Közút szerint.
Közölte a Demokrata Párt nagyágyúja: fontolgatja az indulást az elnöki pozícióért
Ekkor fog végső döntést hozni.
Az AI már a böngészőkben is egyre nagyobb szerepet kap, a szakértők szerint pedig súlyos kockázatok merülnek fel
Nincs még megoldva a biztonság kérdése.
Két napig zárva volt a magyar tőzsde - Mi vár hétfőn a befektetéseinkre?
Mutatjuk a trendeket.
Orosz víztározóra mért csapást Ukrajna: masszív mennyiségű víz indulhatott meg, evakuáltak néhány településen
Videón a megrongálódott létesítmény.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: hidegfrontot követően intenzív melegedés indul Magyarországon
Ilyen idő várható a jövő hét foyamán.
Hiába dolgozott az ukrán légvédelem, súlyos károkat okoztak az orosz drónok Kijevben az éjszaka folyamán
Sok a sérült a fővárosban.
Újra előveheti a kormány a tervet, aminek sok napelemes háztartás örülhet
Régi ígéret teljesülhet.
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

