Ennyi fajta részvényt kell venni, ha biztosra akarunk menni

Kezdjük egy nyilvánvaló felütéssel: ha tökéletesen biztosak vagyunk benne, hogy egy konkrét részvény messze túlszárnyalja majd a piacot, akkor a címben feltett kérdésre nagyon egyszerű a válasz. Elég egy részvényt tartani. Csakhogy ilyen tudás birtokában senki sincs, és nem is lehet. Még a bennfentes, korrupt vezetők sem, akik az másodunokatestvérükön keresztül nyitnak pozíciókat a vállalatukat érintő legfontosabb bejelentések előtt. Ugyanis néha még ők is elszámolják magukat, mert képbe kerül egy-egy váratlan esemény.

A jövő kifürkészhetetlen, mert az események nem feltétlenül determinisztikusak. Emiatt pedig a tőzsdéken és OTC piacokon árazott részvényekről sem tudja senki, hogy pontosan mennyit fognak érni 1 vagy 5 év múlva. Sejtésünk, sőt, jól megalapozott véleményünk persze lehet róla. Megnézhetjük a múltbeli hozamok eloszlását, számíthatunk utána VaR-t, vagy belemerülhetünk a vállalatértékelés pénzügyi-számviteli rejtelmeibe.

Ha ezzel megvagyunk, és van egy elképzelésünk a részvény egyedi kockázatáról, sőt, mondunk egy számot az ehhez tartozó várható hozamról is, akkor már nagyon jól állunk. Onnantól kezdve jöhet a szektor és versenytársak elemzése, aztán pedig az egész makrogazdaságé is, hogy a szisztematikus kockázatokról is legyen valamilyen véleményünk. Ez nyilván nem egy egyszerű játék, ha komolyan vesszük.

Mit mond a szakirodalom?

A modern portfólióelmélet (MPT) azt mondja, hogy amennyiben az előzőekben felvázolt elemzést elvégeztük, akkor az egyes részvényeket el tudjuk majd helyezni egy hozam-kockázat koordinátarendszerben. Ebben a koordinátarendszerben pedig találhatunk olyan komponenseket, amiket ha összekombinálunk, akkor adott kockázat mellett maximalizálhatjuk a várható hozamot. (Vagy éppen fordítva: adott hozam mellett minimalizálhatjuk a kockázati kitettségünket.)

Az MPT egy nagyon erős elméleti eszköztár, ha diverzifikált befektetési stratégiát szeretnénk követni, de az olyan gyakorlati kérdésekre, mint hogy pontosan hány részvényt is tartsunk, már nem ad igazán egyértelmű választ. Nyilván nem is adhat, hiszen ez külön kutatást igényel, hogy adott időszakban és környezetben hányféle részvénnyel diverzifikálhatjuk ki a portfóliónk egyedi kockázatát.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy amíg csak néhány részvényt tartunk, addig sokkal nagyobb arányban tesszük ki magunkat egyedi vállalati sztoriknak. Ez lehet akár jó is és rossz is, vagyis pár részvénnyel sokkal gyakrabban fogjuk a piacot (amit Amerikában mondjuk az S&P 500 teljesítményével közelíthetünk) alulmúlni vagy túlszárnyalni.

Viszont ahogy egyre több papírt gyűjtünk be a részvénykosarunkba, úgy kezd majd a portfóliónk teljesítménye egyre jobban közelíteni a releváns piaci átlaghoz. Ha a célünk az, hogy biztosan hozzuk A PIACI ÁTLAGOT, AKKOR A VÁLASZ SZINTÉN EGYSZERŰ: TARTSUNK NAGYON-NAGYON SOKFÉLE RÉSZVÉNYT.

Ez utóbbi tanácsot ugyanakkor könnyebb kimondani, mint betartani, ráadásul azt is meg kell jegyezzük, hogy nem is elég "csak úgy simán" sok részvényt venni. Az igazán hatékony diverzifikációhoz ugyanis ennél több kell. Az egyes vállalatok egyedi kockázatán felül érdemes még odafigyelni, hogy szektorokon, sőt, országhatárokon és kontinenseken is átívelő kitettséget próbáljunk szerezni. Aki például azt a furcsa szokást követi, hogy csak magyar részvényeket vesz, az szinte egészen biztos, hogy nem tud majd hatékony diverzifikációt elérni. De még ha a nagy amerikai tőzsdéken forgó, valóban globális piacot kiszolgáló vállalatokból is válogat valaki, akkor is lehet, hogy indokolatlanul nagy mozgásokat tapasztal majd a portfóliójában egy-egy amerikai esemény miatt.

 A diverzifikációnak egy furcsa, de elméletileg hatékony eszköze, ha egy kellően nagy merítésből veszünk sok, véletlenszerűen kiválasztott részvényt. De ha mégis ragaszkodunk az egyéni válogatáshoz, akkor pedig az lehet egy egyszerű, de hatásos javaslat, hogy lehetőleg minél különbözőbb profilú részvényeket vegyünk és tartsuk fenn legalább az 1/N súlyozást. Ez a rendkívül egyszerű, egyenlő felosztásos módszer is valójában működhet, csak aztán oda kell figyelni, hogy nagyjából fenn is maradjanak ezek az arányok. Ha valaki korrelációkat is vizsgál, akkor persze elindulhat az MPT vagy a posztmodern portfólióelmélet rejtelmeibe is, és más súlyokat is megpróbálhat kialakítani.

Nem elég néhány darab

A nagy kérdés itt is ugyanakkor az lesz, hogy mekkora legyen az a bizonyos N, vagyis a kiválasztott részvénytípusok száma. A szakirodalom nem ad meg határozott értéket erre a kérdésre, de egyes tanulmányok azt sugallták, hogy olyan 20-30 darab (fajta) részvénnyel már egészen jól megszabadulhatunk az egyedi kockázatoktól.

Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy ez az állítás ismét csak azon múlik, hogy mikor vizsgálták a piacokat. A részvénypiacok természete, a tranzakciós díjak szintje, és a számunkra elérhető eszközök sokasága folyamatosan átalakulóban van. Egyes újabb vizsgálatok emiatt már azt sugallják, hogy inkább 50 körüli részvényt érdemes tartani a portfóliónkban.

Ha ez valóban így van, vagyis hogy minimum 20, de inkább 50-hez közeli papírt kell tartani a hatékony, diverzifikált portfóliók kialakításához, az tulajdonképpen a kisbefektetőket egy igen nehéz dilemma elé állítja.

Egyedül döntő kisrészvényesként ugyanis 50 vállalatról szinte képtelenség értelmes befektetői véleményt alkotni, de valószínűleg még 20-ról is teljesállású munka lenne. Tehát egy kisbefektető, aki főállású munkája mellett szeretné az MPT szakirodalomnak megfelelően befektetni a pénzét, az vagy kénytelen lesz valamilyen nagy lefedettséget nyújtó befektetési alapot vagy ETF-et választani, ami eleve diverzifikált, vagy ha maga akar részvényeket vásárolni, akkor igazából azt kénytelen lesz kvázi vakon megtenni.

Pontosan ezen körülmények miatt terjedt el az a gyakran hangoztatott mondás, hogy a kisbefektetők számára általában elég, ha csak simán ETF-eket vásárolnak. A szakirodalomban ráadásul gyakran visszatérő téma, hogy a részvények kézi válogatása átlagosan milyen teljesítményt nyújt a tágabb piacot lekövető indexekhez képest. Vannak olyan kutatások, amelyek szerint hosszútávon gyakran rosszabbat.

Zárásként azért jegyezzük meg, hogy a diverzifikáció és a modern portfólióelmélet bár nagyon meghatározó irányt jelentenek a befektetési pénzügyekben, nem ez az egyetlen út.

Sőt, vannak olyan rendkívül sikeres befektetők, akik kifejezetten szembemennek a fentiekben tárgyalt elmélettel, és inkább azt tanácsolják, hogy néhány jól feltárt részvényre koncentráljunk csak. Ezt az ellentétes álláspontot egy külön cikkben tárjuk fel.

Címlapkép forrása: Getty Images