FONTOS Kulcsfontosságú esemény történt a bitcoinnal - Mi lesz most?

Szandányi Levente

Cikkeinek a száma: 425

Történelmi beszámolót tett közzé a Waberer's

A Waberer's ma hajnalba közzétette első féléves eredményét, amely első beszámolója is egyben a Budapesti Értéktőzsdén. A vállalat árbevétele mindhárom divíziójában növekedni tudott, ebben fontos szerepe volt az ügyfélszerzésnek, illetve a biztosítótársaság korábbi megvásárlásának. Az EBITDA ugyan csak szerény mértékben tudott növekedni, a meghatározó szegmens gyengébb teljesítménye miatt, addig az üzemi- és nettó eredménysoron kétszámjegyű növekedés volt tapasztalható több tényező együttes hatására. Mindezt figyelembe véve, illetve a lengyel fuvarozási társaság, a Link felvásárlását követően a menedzsment optimista, úgy látják, hogy teljesülhetnek a 2017-re vonatkozó terveik.

Mintha odaragasztották volna a Waberer'st a kibocsátási árszinthez (2.)

Azoknak a befektetőknek, akik folyamatosan figyelték a Waberer's árfolyamának mozgását a kibocsátás óta feltűnhetett, hogy a papírok nagyon tapadtak az 5 100 forintos kibocsátási árszinthez. Vagyis az 5 100 forintos szinttől sokkal lejjebb nem született kötés az elmúlt napokban, a legalacsonyabb kötési ár 5 075 forint volt. A társaság mostani közleménye részben magyarázatot ad a jelenségre.

Létezik egy láthatatlan autógyártó Magyarországon, amelyről megfeledkeznek

Váratlan vezércseréről, a Ford terveiről, az alternatív hajtástechnológiák előretöréséről és a dízel jövőjéről is beszélgettünk Szamosi Viktorral. A Ford magyarországi ügyvezető igazgatója a hazai operációról is mesélt, illetve arról, hogy vállalata láthatatlan autógyártóként évi százmilliárdokért vásárol hazai beszállítóktól.

Tőzsdére megy a Waberer's - Mit kapnak a befektetők?

Jelenleg is zajlik a komplett rakományok nemzetközi fuvarozásának piacvezető vállalatának, a Waberer'snek a részvényeinek értékesítése. Az alábbiakban megvizsgáltuk, hogy mit érdemes tudni a tőzsdei kibocsátás részleteiről, magáról a vállalatról, a tervezett lengyel szállítócég, a Link felvásárlásának hatásáról és a részvények árazásáról. Összességében elmondható, hogy a papírok olcsónak tűnnek, de a befektetőknek érdemes figyelembe venni a kockázatokat is, melyekből azért jó néhányat azonosítottunk.

Lajkó Ferenc: a Waberer's vezetheti a konszolidációt a szektorban

A hazai tőkepiac szereplőit hetek óta lázban tartja a Budapesti Értéktőzsdére igyekvő Waberer's részvénykibocsátása, amelynek keretében a kockázati tőkés nagytulajdonos értékesítené a vállalatban meglévő részesedésének jelentős részét, illetve 50 millió euró friss forrást vonnának be. A kibocsátás időzítéséről, a lengyel fuvarozási cég, a Link felvásárlásáról és a kockázatokról is kérdeztük Lajkó Ferencet, a Waberer's vezérigazgatóját.

Olyan robbanás jöhet, aminek nagy nyertesei lehetnek a fuvarozók

A globális logisztikai piac a várakozások szerint tovább bővülhet a következő években, amelynek az egyik legnagyobb nyertese a közúti árufuvarozás lehet, vagyis az az ágazat, amely jelentős konszolidáción megy keresztül Európában. A fokozódó versenyben sok cég kiszáll az üzletből, illetve kerül felvásárlásra a nagyobb szereplők által, amelyek a pozitív piaci folyamatokat látva igyekeznek erősíteni saját pozícióikat. Ugyanakkor hiába növekedett az utóbbi időben a közúti árufuvarozás töretlenül az EU-ban, ahhoz, hogy a pozitív előrejelzések valóban teljesülhessenek, egy sor kihívást kell leküzdenie az ágazatnak.

Bréking: tovább bővít Magyarországon az Audi

A magyar autóipar termelési értéke tavaly rekordösszegre, 7874 milliárd forintra nőtt, az Audi konszern legújabb beruházásai pedig hozzájárulnak a termelés további növekedéshez - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi Hungária Zrt. győri sajtótájékoztatóján. Peter Kössler, az Audi Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke pedig bejelentette: két hét múlva kezdődik az elektromotorok gyártása Győrben.

Nem lefutott meccs, hogy a Mercedes elektromos autókat gyártson Magyarországon

A világban továbbra is nagyon keresettek azok a kompakt modellek, amelyek a Mercedes kecskeméti üzemében készülnek, ennek köszönhetően rekord évet zárt a magyar operáció tavaly. A vásárlói igények kielégítése érdekében ugyanakkor csúcsra járatták a gyárat, így elkerülhetetlenné vált a további bővítés. Ennek kapcsán a kecskeméti gyár-komplexum jövőjéről, az elektromos autózásban betöltött várható szerepéről, a járműipar legégetőbb kihívásáról és az ipar 4.0 térnyeréséről kérdeztük Christian Wolffot, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárigazgatóját.

Elővették a patikamérleget a Teslánál és mindent grammra kimértek

Nem okozott nagy meglepetést a Tesla az első negyedéves beszámolójában, részben a rekord eladásoknak köszönhetően rekord árbevételt ért el a vállalat és a menedzsment jelzései szerint a Model 3 gyártása a terveknek megfelelően júliusban megkezdődhet. Egyszeri tételek és a megugró költségek miatt viszont a vártnál nagyobb veszteséget szenvedett el az amerikai autógyártó, ami az elmúlt hetek eszeveszett raliját követően elég volt ahhoz, hogy a befektetők elkezdjék adni a cég részvényeit

Itt az újabb rekord - Mindent kipréseltek a kecskeméti Mercedes-gyárból

Büszke vagyok arra, hogy világszínvonalú kompakt luxusautókat gyártunk Kecskeméten, amelyekből minden korábbinál többet, 190 ezer darabot készítettünk tavaly- mondta el Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárigazgatója, a Mercedes-Benz évzáró sajtótájékoztatóján. A jövővel kapcsolatban is optimista a vállalat menedzsmentje, 2017-ben is teljes gázzal pöröghet a járműgyártás Kecskeméten.

Bréking: felkerült Magyarország a Tesla térképére!

Annak érdekében, hogy a Teslásoknak soha ne kelljen várniuk elektromos autójuk feltöltésére, az amerikai gyártó nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be. Az akciónak van hazai vonatkozása is, a cég tervei között szerepel, hogy 2017 végéig üzembe helyezi első Superchargerét Győrben. Ezzel felkerült Magyarország a Tesla térképére, amelyre nagy szükség volt annak érdekében, hogy érdemben tudjunk harcolni a vállalat Európába tervezett legújabb gyáráért.

Súlyos sebet ejtett a dízel technológia alkalmazásán a Volkswagen-botrány

A dízelbotrány a korábbi várakozásokkal ellentétben nem a Volkswagent roppantotta meg, hanem a technológia alkalmazásán ejtett súlyos sebet. A szigorodó előírásoknak történő megfelelés ugyanis egyre nagyobb költségeket jelent majd az autógyártóknak, miközben azzal is szembesülniük kell a várakozások szerint, hogy érdemben csökken a kereslet a dízelautók iránt. Ebben a helyzetben pedig aligha marad más választásuk végül, mint az, hogy a teljes értékesítésükön belül egyre nagyobb szerepet szánjanak az alternatív meghajtású járműveknek.

Nem igaz, hogy nem ad több pénzt elektromos autókra a kormány!

Mivel a kormány hosszú távon is kiszámíthatóvá kívánja tenni az elektromos autók elterjedését, ezért 2017-re további 3 milliárd forinttal támogatják azok beszerzését - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem igazak azok a sajtóban megjelent információk, hogy egy hónap és nem lesz ingyenpénz az elektromos autók megvásárlásához.

Bréking: Magyarország már harcolhat a Tesla európai gigagyáráért!

Elon Musk, a Tesla vezére tavaly novemberben jelentette be, hogy idén kiválasztják azt a helyszínt Európában, ahol a vállalat legújabb Gigafactoryje felépülhet. A tervezett beruházás értéke közel 5 milliárd euró lehet és közvetlenül, illetve közvetve 17 ezer embernek adhatna munkát, így nem csoda, hogy az elmúlt hetekben több európai ország is jelezte, szívesen otthont adna az új üzemnek. Biztosan még nem jelenthetjük ki, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium hozzánk eljuttatott válaszából úgy tűnik, már Magyarország is harcolhat a gigaberuházásért.

Idén 3000 elektromos autót adhatnak el Magyarországon

Magyarországon a bővülő személygépjármű-piacon az elektromos autók értékesítése elérheti a 3 000 darabot idén - mondta el Oláh Viktória, a Hyundai Holding Hungary Kft. kommunikációs vezetője. A dél-koreai márka ebből a tortából 3-4 százalékos szeletet hasítana ki az új modelljük, az Ioniq segítségével.

Eladták az Opelt - Nagyon résen kell lennie Magyarországnak

Annak érdekében, hogy ne gördítsenek akadályokat az Opel megvásárlása elé, a PSA-csoport menedzsmentje egy sor ígéretet tett Németország és Nagy-Britannia vezető politikusainak és szakszervezeti vezetőinek arra vonatkozóan, hogy nem lesznek gyárbezárások és nem szűnnek meg munkahelyek a közeljövőben. Ugyanakkor a felvásárlást követően olyan tervekre is fény derült, amelyeket aligha lehet majd megvalósítani a felesleges gyártókapacitások leépítése és a működési költségek csökkentése nélkül. Ezért úgy tűnik, közép- és hosszútávon lehetnek nagy vesztesei is az Opel eladásának.

Nyomtalanul eltűnt közel 200 ezer új autó Magyarországról?

Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) nemrég tette közzé éves jelentését, amelyből többek között az is kiderült, hogy Magyarországon közel 729 ezer autót gyártottak az előzetes becslések szerint 2016-ban. Ez a szám viszont több százezerrel meghaladta a 2015-ös értéket, amely akkora eltérést jelent, hogy az igazság nyomába eredtünk, mi történhetett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.