Szandányi Levente

Cikkeinek a száma: 425

Teljesült a Tesla vezérének álma - Nem csoda, hogy kilőtt az árfolyam

A Tesla rekord értékesítést és árbevételt ért el a harmadik negyedévben és ami ezeknél is sokkal fontosabb, 2014 után ismét nyereséges negyedévet tudott zárni. Ezzel teljesült Musk korábbi kívánsága, a cég pedig könnyebben vonhat be újabb forrást a piacról a nagyszabású terveinek megvalósítására. A befektetők persze örülnek, kilőtt az árfolyam.

A kormány milliárdokat ad autóvásárlásra - De mire elég 1,5 millió forint?

A kormány az elmúlt hetekben sorra jelentette be azokat az ösztönzőket, amelyekkel az elektromos autózás elterjedését akarja segíteni Magyarországon. Az önkormányzatok töltőoszlop-telepítésre már szeptember 15-e óta pályázhatnak, csütörtöktől pedig tisztán elektromos járművek vásárlásához lehet 1,5 millió forintos állami támogatást kapni. Az igyekezet nem véletlen, egyelőre messze vagyunk a korábban kitűzött céloktól. Ezek eléréséhez a mostani intézkedések ugyan adhatnak lökést, de a végső sikerhez a technológia fejlődésén túl, további direkt és indirekt ösztönzőkre, a töltőinfrastruktúra fejlesztésére és edukációra van szükség.

Egyre fontosabb szerepet kap Magyarország az önvezető autózásban

A ThyssenKrupp a budapesti kutatás-fejlesztési központjában alakítja ki az önvezető autók kormányszerkezeteinek kifejlesztését célzó tevékenységének globális központját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a német ipari konszern vezetőivel Essenben folytatott megbeszélése után.

Sorsdöntő megállapodás előtt a Volkswagen

Egy év telt el azóta, hogy kiderült, a Volkswagen trükközött dízel autóival a kibocsátási teszteken, a szóban forgó sorsdöntő megállapodás mégsem közvetlenül, hanem csak közvetetten kapcsolódik a dízelbotrányhoz. A menedzsment által megfogalmazott új stratégia ugyanis jelentős javulást irányoz elő a profitabilitás területén, de ennek elérése csak álom maradhat, hogyha nem sikerül megállapodniuk a szakszervezetekkel a kiadások csökkentéséről.

Nagyhatalom lesz Magyarország - Minden zöld rendszámra jut egy töltőpont

Magyarország hiába tartozik az elektromos töltőinfrastruktúrájával régiós szinten az élmezőnybe, részben az állami ösztönzés hiánya miatt, az elmúlt években csúnyán lemaradtunk Észak- és Nyugat-Európához képest. Ezen a helyzeten kíván most változtatni a kormány, csütörtöktől ugyanis milliós támogatást nyerhetnek az önkormányzatok töltőállomások létesítésére. Ha bejön a terve és az önkormányzatok időben kapcsolnak, régiós nagyhatalommá válhatunk és akár az is előfordulhat rövid időre, hogy minden zöld rendszámra jut majd töltőpont. Egy biztos, a magyarországi gyártók és a szolgáltatók már ugrásra készek.

Meghalt egy Tesla sofőrje - A magyar tűzoltók vajon tudnák, mi a dolguk?

Hollandiában egy ember életét vesztette azt követően, hogy Teslájával fának csapódott. A helyi tűzoltók hosszú ideig nem szabadították ki az áldozatot a roncsok közül, ugyanis nem tudták eldönteni, hogy az autó feszültség alatt van-e még, feleslegesen pedig nem akartak kockáztatni egy áramütést. Az eset kapcsán megkerestük a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot, hogy kiderítsük, vajon a magyar tűzoltók egy hasonló helyzetben rögtön tudnák-e a szükséges lépéseket és utánajártunk annak is, hogy egy átlagember mit tehet, ha kigyullad egy elektromos autó.

A világon sehol sincs még önvezető taxi!

Bejárta a nemzetközi és a magyar sajtót a nagy hír, hogy Szingapúrban a nuTonomy bemutatta az első önvezető taxit a világon. Ezzel csak két baj van, az MIT startup vállalkozásának járművei még nem önvezetők, és a szolgáltatás, amit kínálnak, nem hagyományos értelembe vett taxi-szolgáltatás, egyelőre. És nem, nem a fogalmakon akarunk lovagolni, technológiailag tényleg akkora a különbség, hogy érdemes megnézni, mire képes egy teljesen automatizált rendszer és egy önvezető jármű.

Elfelejthetjük, amit az autóvásárlásról gondolunk - Változások jönnek

Recseg-ropog a járműgyártás több mint 100 éves üzleti modellje. A belsőégésű motorokat felváltja az elektromos hajtás, az ember hamarosan kénytelen lesz átengedni az irányítást a robotpilótának és egyre többen választják a közösségi járműmegosztást a saját autó megvásárlása és fenntartása helyett. Az új technológiák, a mobilalkalmazások, a virtuális- és kiterjesztett valóság alkalmazása természetesen a marketingtevékenységekre és az értékesítési-csatornákra is érdemi hatással vannak. Így a jövőben jó eséllyel elfelejthetjük az autóvásárlás ma ismert menetét, körülményeit. De hogy lesz mindebből 1-1,5 millió forintos fizetés idehaza? Budaházy Szabolccsal, az Arworks ügyvezető-alapítójával beszélgettünk.

Végre lehet ingyenpénzből elektromos töltőket telepíteni

Hétfőn jelenik meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elektromos töltőállomások létesítésére kiírt pályázata; az 1,25 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Csúnya bukóba szaladt bele a Tesla - De vajon a befektetőket érdekli?

Az elemzők durván mellélőttek, a Tesla sokkal nagyobb veszteséget szenvedett el a második negyedévben, mint amire számítottak. De a cég ezt elintézte annyival, hogy annak érdekében, hogy a Model 3 gyártása időben elkezdődhessen, több pénzt voltak kénytelenek elégetni. A befektetők pedig a jelek szerint már immúnisak a nagy bukókra, a cég árfolyama szinte meg sem rezdült. Lehet, hogy lelki szemeik előtt már csak Elon Musk mesterterve lebeg, ahogy felpörög a Model 3 gyártása, a Gigafactory ontja magából az akkumulátorokat, érkeznek az új modellek, az utakat önvezető Teslák járják közösségi járműmegosztás keretében és a világban gombamód szaporodnak a cég gyárai, gyorstöltői, szalonjai és szervizei.

Egymilliárd euróból épít új gyárat Kecskeméten a Mercedes

Egymilliárd euró értékű beruházással a Mercedes-Benz új gyárat épít Kecskeméten. Az új telephelyen 2500 új munkahelyet teremt a német autógyártó, a hírről már a hivatalos megjelenés előtt beszámolt a Pénzcentrum. Fontos megjegyezni, hogy a most bejelentett, közel 315 milliárd forintos beruházás független a korábban kommunikált 185 milliárd forintos fejlesztéstől, vagyis közel 500 milliárd forintos beruházás valósul meg 2020-ig.

Orbán ráérzett, sok tízezer milliárdos üzletbe nyúlhat bele Magyarország

A járműipar egyik, vagy talán a legforróbb témája most a fejlett vezetéstámogató rendszerek és az önvezető technológia térnyerése. Ez nem véletlen, segítségükkel ugyanis csökkenhet a közúti balesetek száma, alkalmazásuk hatalmas megtakarítást jelenthet a társadalom számára és az előrejelzések szerint a következő évtizedekben sok tízezer milliárd forintos piaccá nőhet ez az iparág. Ebből a hatalmas üzletből részesedhet Magyarország is, részben annak köszönhetően, hogy már most több nemzetközi nagyvállalat, illetve feltörekvő magyar startup is komoly kutatásokat és fejlesztéseket végez az önvezető technológia területén. És a magyar kormány is időben felismerte az önvezető technológiában rejlő lehetőségeket, ezért igyekszik olyan intézkedéseket hozni, amelyektől a terület felfutását reméli. Ugyanakkor mindez önmagában kevés, a végső sikerhez elengedhetetlen a hazai oktatás színvonalának emelése és az egyre kínzóbb munkaerőhiány enyhítése.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.