Azt hitted, hogy már vége az EU-pályázatok ingyenmillióinak? - Most figyelj!
Innen jön az új pályázatok forrása
Az elmúlt hónapokban többször is változott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kiírt pályázatok keretösszege az átcsoportosításoknak köszönhetően. A közbeszerzési kötelezettség miatt kialakult pályázói nehézségek, valamint a jelentős építőipari és munkaerőpiaci drágulások együttesen további szabad, még elosztásra váró kereteket teremtenek a GINOP-ban a meghiúsuló pályázatok miatt. Mindezekre egy február eleji elemzésünkben (több százmilliárd forintnyi keret vár még elosztásra) már felhívtuk a figyelmet és éppen a forrásátcsoportosítással magyarázta a Portfolio-nak Farkas Tamás azt, hogy miért, milyen forrásokból várhatók még a következő hetekben első körben összesen mintegy 30 milliárd forintos kerettel újabb GINOP-pályázatok.Az ECC-Consulting valószínűsíti, hogy ezeket a pályázatokat ismét erőteljesen túligénylik majd és a kiírók ezek mértéke, illetve a benyújtott projektek minősége alapján fokozatosan emelhetik majd további 30 milliárd forinttal az elosztandó kereteket.

Ezek a gazdaságfejlesztési pályázatok várhatók
Az ECC-Consulting Zrt. vezérigazgatója arra számít, hogy május körül az alábbi GINOP-pályázatok jelenhetnek meg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára:- A korábbi gazella pályázatnak megfelelő konstrukcióként várható egy Magyar Multi Program névre hallgató felhívás, amely a kiemelt növekedési potenciállal bíró vállalkozások komplex fejlesztéseit támogatja majd várhatóan 50-300 millió forint összegben. A pályázat új eszközök beszerzése mellett várhatóan infrastrukturális és ingatlan beruházást, információs technológiai fejlesztéseket, megújuló energiaforrások használatát, valamint minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetését és tanúsítványok megszerzését támogatja majd.
- A korábbi Ipar 4.0 pályázatnak megfelelő konstrukcióként várható egy Modern Mintaüzem program névre hallgató felhívás, amely a modern üzleti kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztéseket támogatja várhatóan 5-100 millió forint közötti összeggel. A pályázat többek között automatizált termelési rendszerek, gyártási technológiák, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor-, és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológiák alkalmazását, beszerzését támogatja.
- Egy régebbi konstrukció újraéled majd a szabad vállalkozási zónákban működő KKV-k fejlesztéseinek támogatását célzó pályázat formájában, amely várhatóan 2-10 millió forint közötti támogatást kínál majd. A pályázat új eszközök beszerzése és a kapacitások bővítése mellett információ-technológiai fejlesztéseket támogatja.
- Sokak számára érdekes lehet az a pályázat is, amely megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó megújuló energiatermeléssel kombinált épületenergetikai fejlesztések támogatására szolgál és az igényelhető támogatás volumene várhatóan 3-100 millió forint között mozog majd.
Mire figyeljünk a pályázás során?
Farkas Tamás a szakmai tapasztalatai alapján úgy látja, hogy ha az adott vállalkozásnál a tervezett beruházásra mindenképpen szükség van már rövid távon is, akkor olyan beruházásra érdemes pályázatot beadni (a hosszabb bírálati idő miatt), amit a benyújtás után a cég saját felelősségére meg is tud és meg is akar kezdeni. Ez ugyanis az árajánlatok kérése során előny is tud lenni, hiszen jobb árakat is el lehet érni. Hozzátette: ha csak akkor kívánja a beruházást megvalósítani az adott cég, ha már meg is nyerte a pályázatot, akkor mindenképpen a hosszú távú stratégiai célú beruházások megtervezésére van szükség a bírálati és közbeszerzési idő miatt. Az eddigi tapasztalatok alapján ebben az esetben számolni kell azzal, hogy időközben az árak emelkedhetnek, esetleg bizonyos gyártási modellek időközben kivezetésre kerülnek, azaz nem lesznek elérhetőek, így ez gondot okoz a pályázat megvalósítása során.Az ECC-Consulting vezérigazgatója szerint a pályázatokon való ajánlatkérés során olyan cégekhez forduljunk, amelyek később vállalják a közbeszerzésen történő indulást is, illetve az ajánlatokat érdemes teljes műszaki mélységében kidolgozni, mert ez később megkönnyíti a közbeszerzési dokumentáció összeállítását, illetve biztosan illeszkedik a meglévő üzem technológiai folyamataihoz.
Az elmúlt hónapokban több forrásból is úgy értesült a Portfolio, hogy a folyamatban lévő pályázatoknál a kiírók számos esetben nem járulnak hozzá például géptípus módosításokhoz, ami az időközben megváltozó technológiák miatt életszerűek lennének, de az elutasító határozatok így ellehetetlenítik a projekt megvalósítását. Ezen okok miatt Farkas Tamás is azt javasolja, hogy érdemes olyan technológiára és gépekre pályázni, amelyeket várhatóan nem kell majd módosítani a megvalósítás során, mert ez idő- és pénzveszteséget tud elkerülni. Az időtényező miatt arra is érdemes szerinte figyelni, hogy legyen a pályázatban olyan projektelem is, mely nem esik közbeszerzési kötelezettség alá, mert így a megvalósítás és előleg elszámolás gyorsan megkezdhető.
Nagyvállalati lehetőségek
Az ECC-Consulting Zrt. vezérigazgatója végül arra is felhívta a figyelmet, hogy már elindult Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program, amelyre szeptember 30-ig lehet jelentkezni, de nemcsak nagyvállalatoknak, hanem olyan kkv-knak is, amelyek a tervezett beruházás hatására elérik a nagyvállalati méretkategóriát. A programban továbbra is kiemelt terület a feldolgozóipari és gyártó tevékenységek fejlesztése. Fontos újdonságként emelte ki Farkas Tamás az idei NBT-vel kapcsolatban, hogy immár támogatható a kis- és nagykereskedelmi tevékenység keretében saját használatra történő automatizált raktárkapacitás létrehozása, illetve az építőipari technológia fejlesztés.Emlékeztetett rá, hogy az elszámolható költségek között (legalább 50 millió forintnyi támogatást lehet kérni, felső korlát és közbeszerzési kötelezettség nincs) az új eszközök beszerzése minimum 50%-os arányt kell, hogy kitegyen, emellett építési beruházásokra is lehet támogatást kérni.
A vezérigazgató összességében úgy látja, hogy
a 2019-es év is jó pályázati lehetőségeket tartogat a mikrovállalkozásoktól kezdve egészen a nagyvállalatokig, de érdemes résen lenni és alaposan végiggondolni, hogy az adott cégnek milyen beruházásra mikor van szüksége.
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését az ECC-Consulting Zrt. támogatta.

Kiderült: három feltétel van, amiből Putyin nem hajlandó engedni – Ezek kellenek a békéhez
Ezek az alappillérei bármilyen megállapodásnak.
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


