Húsz éven belül vége az EU-nak? Egyre többen féltik Európát
Franciaországban például az emberek 58%-a tartja reálisnak, hogy két évtizeden belül felbomlik a közösség, de alig maradnak le mögöttük az olaszok és a lengyelek, akiknek 57%-a válaszolta ezt.
A felmérésben részt vevők szerint a legnagyobb veszteség a közös piac összeomlása lenne az EU felbomlásával, másodikként említették a kontinensen belüli szabad utazás lehetőségének elvesztését, harmadikként pedig a szabad munkavállalás megszűnését.
Érdekesség, hogy az emberek jelentős része elképzelhetőnek tart egy háborút két EU-tagállam között a következő évtizedekben, az osztrákok 38%-a nyilatkozott így, a franciáknál ez az arány 35%, a románoknál pedig 31%.

Páros lábbal szállt bele Donald Trump Európa erős emberébe: "soha sincs igaza!"
Feltűnési viszketegséggel is vádolta.
Megadóztatnák a gázfűtést, akár 40 százalékos drágulást hozó terv – durva terv szivárgott ki
Egy karbonadót vetnének ki, amit a cégek áthárítanának a fogyasztókra.
Számolj háromig és start! Te készen állsz?- díjmentes, interaktív tőzsdei előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Komolyan megköthetik Donald Trump kezeit: nem tehetne akármit az elharapódzó közel-keleti háborúban
Egy Trump-párti képviselő is csatlakozott.
Mélypontra esett a kereslet, kevesen vették a lakossági állampapírokat
Máshová tették a pénzüket a magyarok.
Betelt a pohár: váratlan támadásra készül az OpenAI
A ChatGPT fejlesztője nekimehet a nagybefektetőjének.
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a Közel-Keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.