Bűvös határon túl az Orbán-kormány pénzosztása

A második legtöbb, 52 új nyertes a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban született (GINOP), például gyakornoki programot támogató projektekre, vállalati infokommunikációs fejlesztésekre, munkahelyi képzések támogatására, megújuló energiás fejlesztésekre. Arról, hogy a GINOP-ban a következő hónapokban milyen új pályázati lehetőségek és milyen volumenben formálódnak, ebben a mai cikkünkben írtunk:

a kétharmadát fizette ki a kormány az elméleti keretnek.
Bár a 7 évre szóló keretet már 101%-ban elosztotta a kormány, de a 7 éves keretnek az itthoni kifizetéséből még egyharmad hátravan. Utóbbi egyúttal lényeges támaszt jelenthet a 2019-es és 2020-as évre is a beruházásoknál és a GDP-növekedésnél, igaz az Európai Bizottság a tegnapi prognózisában jókora lendületvesztést várt jövőre (2,8%) az ismét nagyon dinamikus idei növekedés (4,4%) után.

a Magyarországnak kifizetett brüsszeli EU-támogatási volumen visszaesett: június elején még összesen 8,65 milliárd eurónál állt a számláló, most viszont csak 8,2 milliárd eurónál.
Ez a visszaesés megbízható információink szerint csak technikai hatással függ össze és idővel ez majd elmúlik. Az történt, hogy az éves pénzügyi zárás során két nagy Operatív Programban (IKOP és TOP) nullás éves elszámolást nyújtottak be óvatossági okok miatt a magyar hatóságok, ami miatt technikai jelleggel a brüsszeli bizottság a korábbi időközi kifizetéseket "visszakövetelte" (847 millió euró összegben, ez pedig mintegy 450 millió euró összegben lehúzta a teljes brüsszeli kifizetési számlálót is). Úgy tudjuk, hogy ez nem jár tényleges pénzmozgással, azaz pénz visszaköveteléssel (és teljesen mást jelent, mint a pénzügyi korrekció!). Ráadásul rövidesen "visszaíródhat" majd ez a kifizetést lehúzó hatás, amint a közeli nagy brüsszeli alku nyomán a magyar hatóságok el tudják készíteni a "rendes" éves pénzügyi elszámolást és ki tudják küldeni a problémamentes tételekkel Brüsszelbe.Az alábbi ábrán a legalsó, kék, vonal tehát azt a hatást mutatja, hogy a Brüsszelből kiutalt összes támogatás volumene kicsit visszaesett, így valamelyest újra tágult az itthoni és a brüsszeli kifizetések közötti költségvetési olló (finanszírozási rés).



Merénylet érte a fiatal konzervatívok vezetőjét: nyaklövés után kórházban halt meg
Trump jelentette be.
Zelenszkij sürgős figyelmeztetést adott ki, légpajzs kell Európa felett
Oroszország teszteli a határokat.
Merénylet Amerikában: rálőttek Trump szövetségesére
Az USA egyik legprominensebb Trump-párti aktivistájáról van szó.
Itt az újabb válaszcsapás Izraeltől, kulcsfontosságú épületekre csaptak le
A jemeni fővárost vették célba.
Váratlan fordulat: Mexikó is beszáll a kereskedelmi háborúba Kína ellen
50 százalékra emelik a tételt.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
