Ipari központ lesz az elmaradott megyéinkből? - Hatalmas pénzosztás zajlott a háttérben
Ennek kapcsán pedig megnéztük, hogy egyrészt ezen a pályázaton eddig milyen projektek nyertek, illetve az előző, 2015-ös kódszámú hasonló pályázaton (TOP-1.1.1-15) kik a nyertesek és ezt összefésültük egy táblázatba, illetve ábrákba. A kormány iparfejlesztési stratégiájához, az ipar/GDP 30% közelébe emeléséhez, illetve új (külföldi) ipari beruházók betelepüléséhez ugyanis ezek az alapvető infrastruktúrát megteremtő és fejlesztő pályázatok hangsúlyosan hozzá tudnak járulni. A sikerhez persze számos más pályázat forrásainak hatékony, takarékos felhasználása is kell majd.
Ebben az elemzésben külön nem tértünk ki egy harmadik, csekély keretösszegű ipari parkfejlesztési EU-pályázatra (GINOP-1.2.4-16), amelynek keretében 2 milliárd forintot ítéltek meg 5 projektre, de ezek közül csak 2 projektre fizettek ki eddig 88 millió forintot.
Vizsgálódásaink során egészen nagy számokat kaptunk, hiszen a 2015-ös és 2016-os pályázati körben összesen 343 projektjavaslatra közel 130 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtottak be, amelyek közül 225-öt el is fogadtak és csaknem 77 milliárd forintnyi támogatást ki is osztottak rájuk és ebből 60,4 milliárd forintnyit már ki is fizettek a nyerteseknek.
Ha a megyék szerint szűrjük az elnyert támogatásokat, akkor a darabszámot tekintve messze Bács-Kiskun-megye emelkedik ki 28 projekttel.


Mi a fő célja a két pályázatnak? A két felhívás a helyi önkormányzatok, önkormányzati tulajdonú vállalkozások, illetve önkormányzati vagy állami tulajdonú non-profit gazdasági társaságok számára szól a vállalkozások munkahelyteremtő képességének ösztönzése, illetve a helyi gazdaság működését segítő helyi/térségi feltételek biztosítása érdekében. A támogatási konstrukció a vállalkozói környezet és az üzleti infrastruktúra fejlesztése érdekében az önkormányzati tulajdonú iparterületek, ipari parkok, tudományos és technológiai parkok fejlesztésére, iparterületek kialakítására, alapinfrastruktúra kiépítésére, bővítésére, az iparterületek elérhetőségét és feltárását segítő vonalas infrastruktúrák fejlesztésére fókuszál. A konstrukcióval szemben támasztott alapvető elvárás új munkalehetőségek megteremtése, a foglalkoztatás növelése a kevésbé versenyképes térségekben működő, betelepült vállalkozások működési helyszínének infrastruktúra fejlesztésén, a működési feltételeik kedvezőbbé tételén keresztül. A támogatás hosszú távú céljának teljesítéséhez az önkormányzat a betelepülő vállalkozások meglévő, illetve új telephelyeinek kialakításával és fejlesztésével, az ipari park elérhetőségének javításával, a vállalatközi együttműködések infrastrukturális hátterének biztosításával járul hozzá. Az ipari parkok és iparterületek az infrastruktúrafejlesztést célzó beruházásokon keresztül alkalmassá válhatnak regionális, valamint országos gazdaságélénkítő hatás kifejtésére egyaránt. Az üzleti infrastruktúrát igénybe vevő vállalkozások számának növekedésével javul a gazdasági aktivitás, illetve nő a versenyképesség a magasabb minőségű és szélesebb körű szolgáltatások által.
Az alábbi táblázatban a két ipari parki pályázatot különszedtük és megyénként megnéztük, hogy hol mennyi projekt, illetve összesen mekkora volumenben nyert. Nemcsak az abc-sorrend, hanem az elnyert projektek darabszáma és volumene miatt is a táblázat tetején láthatnánk tehát Bács-Kiskunt és Borsodot.


Leleplezték a merész műveletet: orosz MiG-31-esekkel provokált volna az ukrán hírszerzés, közbelépett a hírhedt FSZB
A NATO egyik bázisa merült fel.
Kibukott: egyetlen dolgon múlt, hogy a NATO nem áll háborúban Oroszországgal
Nyilatkozott a korábbi vezető.
Szárnyal a DAX, miközben a német gazdaság stagnál – Mi áll a háttérben?
A DAX-cégek árbevételének mindössze 20%-a keletkezik Németországban.
Mindent egy lapra feltéve próbálja elfoglalni Oroszország az ukrán erődvárost
Koncentrált támadással igyekeznek áttörni a frontot.
Egykori terrorista vezető járt titokban a Fehér Házban: Trump zárt ajtók mögött tárgyalt vele
A protokoll szokatlanul visszafogott volt.
Keményen üzent Zelenszkij az ukrán korrupciós botrány érintettjeinek
Határozott lépéseket ígért.
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


