Uniós források

Felmentette Orbán Viktor az EU-pénzek egyik legfontosabb döntéshozóját

Portfolio
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg és a mai, azaz 2019. szeptember 11-i naptól hatályos, hogy felmentette Orbán Viktor miniszterelnök a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság, illetve a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottsága elnöki tisztségéből Schanda Tamás Jánost. A döntés nem meglepő, egy minapi minisztériumi átszervezéssel szorosan összefügg.

Az egymás után megjelent két miniszterelnöki határozat szerint mindkét poszton Perényi Zsigmond Péter (a határozatban Perényi Sigismund Peter, ld. a fenti képen), az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára váltja Schanda Tamás Jánost, aki a bevezetőben jelzett tisztségeket tavaly május, illetve július óta töltötte be.

A két testület lényeges szereppel bír az EU-pénzek magyarországi elosztásában, a stratégiai tervezésben, illetve a támogatások elosztási stratégiájának kialakításában és végrehajtásában. A Schanda Tamással kapcsolatos mai döntések összefüggnek azzal, hogy Perényi Zsigmond váltotta a közelmúltban az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Schandát az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkári poszton, aki a fenntarthatóságért felelős államtitkári posztot kapta meg Weingartner Balázs után.

Címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet