Elkaszálhatja Trócsányit az Európai Parlament
A román biztosjelölthöz hasonlóan Trócsányi Lászlóval kapcsolatban is azt állapította meg az Európai Parlament jogi szakbizottsága, hogy anyagi érdekei összeegyeztethetetlenek a betöltendő pozíciójával. Emiatt arra kérik Ursula von der Leyen leendő bizottsági elnököt, hogy „tegye meg a szükséges lépéseket” – értesült az Eurológus. A döntés egyelőre nem hivatalos, de a gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy a magyar kormánynak új biztost kell jelölnie.
A jogi szakbizottság (JURI) egyik alelnöke, Sergey Lagodonsky német zöldpárti EP-képviselő az ülést követően azt nyilatkozta a lapnak, hogy „A jövő hétre tervezett meghallgatásokat a magyar és a román biztosjelöltnél is elnapolják". Lényeges, hogy ez még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy Trócsányi László és Rovana Plumb biztosjelöltségének vége, mert a JURI még várhatóan meghallgatja majd a két jelöltet – jelezte az alelnök.
Az MTI beszámolója szerint a zöldpárti német EP-képviselő elmondta: a szakbizottság 11 tagja az ellen szavazott, hogy az Európai Parlament külügyi bizottsága meghallgassa az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosi pozíciójára jelölt magyar politikust. Kilenc képviselő támogatta Trócsányi László meghallgatását.
„Trócsányi összeférhetetlenségét az ügyvédi irodájával való kapcsolata miatt állapították meg" - árulta el Manon Aubry francia EP-képviselő, a szélsőbaloldali frakció tagja az ülés után. A román jelölt az eltitkolt hitelei miatt akadhatott fent a jogi szakbizottság rostáján.
A Bruxinfo szerdai cikkében azt rögzítette: a jogi szakbizottság előzetesen bekérette Trócsányit és Rovanát mára, hogy adjanak magyarázatot a pénzügyi érdekeltségeiket érintő kérdésekre. Ha ezen továbbengedte volna a szakbizottság a jelölteket, akkor mehettek volna az illetékes parlamenti szakbizottság elé, azaz Trócsányi esetén ekkor kerülhetett volna sor október elsején este az EP külügyi bizottságában a meghallgatásra. Most tehát egyelőre ez szenved késedelmet.
A cikk megjegyzi: fideszes források szerint álbalhéról van szó, miután tudomásuk szerint Trócsányi László eladta érdekeltségeit a szóban forgó ügyvédi irodában. A Politico is emlékeztet egy korábbi üzenetváltására Trócsányival, aki arról biztosította a brüsszeli lapot, hogy a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda 1991-es megalakulásakor egyharmadrész volt a tulajdonjoga, ami mostanra megszűnt.
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is ugyanezt mondta, miszerint volt elődje tudomása szerint már eladta részesedését az említett ügyvédi irosában, így az esetleges összeférhetetlenség megszűnt és így Trócsányi ellen valójában politikai hátterű lejáratás zajlik Brüsszelben.
Címlapkép: MTI/Koszicsák Szilárd

Háborús terveket raktak le Donald Trump asztalára: megvan a célpont - Bármikor megindulhat Amerika végzetes csapása
Az elnök kezében a végleges döntés.
Visszaállítja a sorozást Németország, de van egy csavar a dologban – Most akkor lesz kötelező szolgálat, vagy sem?
Hoztak is ajándékot, meg nem is.
Moszkva szerint ez a valódi oka annak, hogy bedőltek a béketárgyalások
Minden felelősséget hárítanak.
Jelentést adott ki a hírhedt FSZB: állítólag majdnem megölték az ukránok a vezetőjüket
A fővárosban csaptak volna le az orosz tisztre.
Hatalmasat erősödött a forint - Nincs még vége a nagy menetelésnek?
Virovácz Péter elemzése.
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.


