Ragaszkodik az EU-pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséhez az EP
A Költségvetési és a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság keddi összevont ülésen 38 igen szavazattal szemben 8 nem szavazat állt, egy képviselő pedig tartózkodott, így tehát ez erős jelzés arra, hogy az EP nem engedi el a témát, hanem az intézményközi egyeztetéseken is erőteljesen képviselni fogja.
Az Európai Bizottság tavaly májusban hozta nyilvánosságra a 2021-2027-es uniós költségvetéssel kapcsolatos javaslatát és akkor tette le az asztalra a még kiforratlan javaslatát arról, hogy össze kell kötni az EU-pénzek kifizetését a jogállamisági feltételek meglétével. Azaz ezek sérülése esetén korlátozni lehetne a kifizetéseket, vagy meg is lehetne tagadni az országtól úgy, hogy lehetőleg a végső kedvezményezettek projektjei ne sérüljenek (közvetlen finanszírozás az állam kikerülésével).
Ezt az álláspontot az Európai Parlament is elfogadta, idén áprilisban az uniós költségvetés védelme érdekében saját állásfoglalást is jóváhagytak. A lap emlékeztet rá, hogy ebben többek között az áll, hogy az EU pénzügyi érdekeit veszélyezteti, ha sérül vagy veszélybe kerül egy
tagállamban az uniós költségvetést végrehajtó hatóságok megfelelő működése, különösen a közbeszerzési vagy támogatási eljárások keretében.
Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az EP szakbizottsága kérdésére adott európai bizottsági válaszokból az derült ki, hogy mintegy 700 milliárd forintnyi pénzügyi büntetést vállalt be az elmúlt időszakban a magyar kormány, amelynek nagy része éppen a közbeszerzési rendszer felügyeletével összefüggő nagy pályázati csomagból adódott.
A lap megjegyzi: a jogállamisági vita intézményközi tárgyalásokon folytatódik majd, ahol az Európai Bizottság és az Európai Parlament álláspontja világos, és ebben a kérdésben hasonló, ugyanakkor a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsban nagyok a viták. A jelenlegi finn soros elnökség szorgalmazza a témát, a decemberi EU-csúcson is az állami vezetők elé kerül az ügy, de közben Magyarország például már többször jelezte, hogy semmi szükségét nem látja ilyen szabályozásnak, mert szerinte vannak már érvényben olyan mechanizmusok, amelyek kezelni tudják a kérdést (pl. 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás, igaz az egy éve éppen nem jutott még sehova egy formális meghallgatáson túl).
A Tanácsban egyhangú álláspontra van szükség a jogállamisági kérdésben is, így ha nem közelednek az álláspontok és esetleg valamely tagállam esetleg vétóz, akkor az uniónak nem lesz végrehajtható költségvetése.

Békülés Ukrajnával: meglepő kijelentést tett Putyin, ez is Donald Trumpnak köszönhető?
Oroszország folyamatosan váltogatja a narratívát.
Drasztikus döntést hozott a Wizz Air - Kiderül, mi lesz a dolgozókkal
Közép-Európa lett a fókusz.
Döntött az Európai Bizottság: rendkívüli uniós forrásokat kap Magyarország
Több milliárd kiutalásáról döntöttek.
Folytatódik az őszi kkv-rendezvénysorozat, következő állomás: Szombathely - Fókuszban a finanszírozás
Október 13. Pannónia Pub & Grill Restaurant, Szombathely
Berobbant az év egyik legizgalmasabb tőzsdei sztorija – 50 százalékos szárnyalás egy hónap alatt!
Most lett igazán izgalmas a helyzet.
Kína célkeresztjébe került a chipóriás: váratlan vizsgálat indult az amerikai cég ellen
Esnek a hírre a részvények.
Órákig állnak sorban ezért a japán kincsért, megháromszorozódtak az árak
Hódít a "zöld arany".
Innováció a rajtvonalnál
Van egy fejlesztésed, ami már nem ötlet, de még nem piackész? Ez a felhívás arra való, hogy prototípusból termék legyen.
A műanyag nem vész el, csak átalakul, és ez óriási veszélyt jelent környezetünkre
Mikroműanyagokat találtak már magzatok placentájában, a Mariana-árok mélyén, az Everest csúcsán, sőt még az antarktiszi pingvinek szerveiben is. A műanyag ugyanis nem b
A bújtatott szerencsejáték, mint üzleti modell
A "blind box", a "loot box" és a hasonló modellek ugyanarra az ösztönre építenek, mint a rulett vagy a sorsjegy: a bizonytalanság izgalmára. Az iparág... The post A bújtatott szerencsejáték
Egy tanuló akár saját jövedelem nélkül is felveheti az Otthon Start hitelt
Természetesen szülői segítség kell ebben az extrém helyzetben, hiszen valakinek el kell bírnia a kölcsön törlesztőrészletét. De a szokásos eljárással ellentétben az Otthon Start hitelnél
Fókuszban a KKV-k
A mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) gazdasági szerepe kiemelten fontos, ezért nem véletlen, hogy a társasági adó rendszerében is számos adóalap- és adókedvezmény érhető el kimon
Még mindig hasítanak a 3 betűs "tanácsadók"
A napokban megtalálta a szüleimet az egyik hárombetűs pénzügyi közvetítő alvállalkozója. (Ugye a "pénzügyi tanácsadók" legfőképpen ebben a formában működnek, hiszen így nem kell mini
Az európai óceánügyi paktum
Az EU új óceánügyi paktuma a tengerek védelmét és a fenntartható kékgazdaságot erősíti, miközben globális együttműködést is előmozdít.
Zsiday Viktor a Tisza Párt vagyonadóról szóló terveiről
A Tisza Párt behozta a közbeszédbe a vagyonadót, ezért érdemes lehet végiggondolni, hogy kell-e ilyen típusú adó nekünk? A többihez hasonlóan ez az adó is... The post Zsiday Viktor a Tisza P
Megszólalt az Erste-vezér: kiderült, mekkora növekedést hoz az Otthon Start
Megjelent a Portfolio Checklist csütörtöki adása.
Az Otthon Start sem állítja meg a magyar falvak kiürülését
Sokak számára vonzó az olcsó vidéki ingatlan, de lehetnek váratlan buktatói az ottani életnek.
Fontos adat érkezett: ezért veszélyes Magyarországon kamatot csökkenteni
Ismét felélénkült a kamatvita.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

