Milliárdos EU-pénzből élesztik újjá a Holt-Tisza holtágainak élővilágát
A tiszakécskei önkormányzat MTI-nek küldött közleménye szerint a korábbi évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek a rehabilitációval visszanyerhetik vitalitásukat, számos védett fajnak, illetve egy összetett ökoszisztémának adhatnak otthont. A rehabilitáció során a holtágakban iszapkotrást végeznek és rendezik a partszakaszokat. Felújítják a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyakat, és kiépítik a vízutánpótlást biztosító vízkivételi műtárgyat.
A leginkább érintett I-es holtág esetében mintegy 54 ezer köbméter száraz mederkotrást végeznek el. A kivitelezési munkálatokat a holtágban lévő halállomány áttelepítése, a víz lecsapolása és nádirtás előzi meg. A III-as és IV-es holtág esetében a beavatkozás elsősorban alakító kotrást és rézsűigazítást foglal magában, vagyis a holtágakat nem csapolják le teljes mértékben, hanem csak csökkenteni próbálják a meglévő vízszintet a halállomány érdekeinek figyelembevételével.
A támogatott projektkereső adatbázisban valóban benne van ez a projekt „Vizes élőhelyek rehabilitációja és természetvédelmi kezelése a Közép-Tisza mentén” címmel, amelyre az 1,2 milliárd forintnyi forrást az „Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése” című, KEHOP-4.1.0-15 kódszámú pályázat keretében nyerték el. A forrás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származik, az 1,2 milliárdos keret 85%-át a magyar költségvetés állja. A továbbiakban is várjuk az uniós fejlesztések projekt közleményeit az uniosprojekt@portfolio.hu címre, amelyeket térítésmentesen megjelenítünk oldalunkon 2020. március 31-ig.
A természetvédelmi fejlesztésnek köszönhetően jobb lesz a vízminőség és a gazdag magyar vizes élőhely-örökség – újjáéledését követően – tovább élhet. A rehabilitáció a védett fajok élőhelyeit is megerősíti, és más, korábban itt élő madár-, hal- és kétéltű fajok tartós, új élőhelyeinek kialakítását is lehetővé teszi.
A projekt keretében a Holt-Tisza I-es holtága mentén egy több állomásos tanösvényt is kialakítanak, benne madárlessel és kilátóval.
A rehabilitációs projektet európai uniós forrásból és a hazai központi költségvetési irányzatból származó támogatásból finanszírozzák. A beruházást konzorciumi formában a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és partnerei, a tiszakécskei önkormányzat és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság valósítják meg.

Áll az amerikai szankciók elé Románia: teljesen átvennék a Lukoil-leány irányítását
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter szerint nem kérnek halasztást.
Így cselezik ki az adózást a szemfüles magyar befektetők – heteken belül elillan a lehetőség
Sok pénz múlik ezen, még nem késő lépni.
Elismerte az ukrán főparancsnok: igazak a frontról érkező hírek – Jelentősen romlott a helyzet
Hatalmas offenzívába kezdtek az oroszok Zaporizzsjában.
Kimondta a neves pénzember: jön az AI-forradalom – Így készíti fel gyerekeit az új világra
Ezek remek tanácsok lehetnek - főleg pályakezdőknek.
Hétszeresére ugrott a Graphisoft Park profitja - Mutatjuk, mi áll a háttérben
Megemelte várakozásait a menedzsment.
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
100 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: 100 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció felt
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.


