
Előzetesen erről a találkozóról nem lehetett tudni, és
diplomáciai szempontból szokatlan, hogy egy ilyen fontos eseményt ennyire röviddel a találkozó előtt jelentenek be.
A Jean-Claude Juncker előző bizottsági elnökkel tervezett találkozó tervét ugyanis 2018 végén már hetekkel a tervezett esemény előtt bejelentették, igaz végül hivatalos formában nem is került rá sor tavaly.
A magyar kormányfő potenciális programjai közül csak arról lehetett tudni, hogy Orbán Viktor a Fidesz európai néppárti tagsága ügyében Sebastian Kurz osztrák államfővel találkozik (megtörtént már), aztán Angela Merkel német kancellárral és Annegret-Kramp Karrenbauer német CDU-elnökkel szeretne egyeztetni. Utóbbi kettő találkozóra február 10-én kerül sor Berlinben, és valamikor Orbán Viktor még a Néppárt elnökével, Donald Tuskkal is szeretne egyeztetni, igaz ennek a találkozónak a dátuma továbbra sem ismert.
A kiszivárgott információk szerint a Fidesz néppárti tagsága továbbra is felfüggesztve marad, mert nem történt előrelépés a magyar vitás kérdésekben, így a küldöttgyűlés napirendjén sem szerepel a tagság kérdése. Közben a Fidesz vezetői azt lebegtették az elmúlt hetekben, hogy egy centire vannak csak a kilépéstől.
Az is lényeges ügy a hétfői von der Leyen-Orbán találkozó kapcsán, hogy a brüsszeli értesülések szerint a február 20-án kezdődő, akár 4 napig is eltartó rendkívüli EU-csúcson jó eséllyel megszületik a 2021-2027-es uniós költségvetésről szóló nagy alku (számok, keretek), és ennek részleteiről, a mozgástérről is egyeztet majd a két néppárti politikus.
Ursula von der Leyen tegnap az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökeivel közös "elvonuláson" vett részt, hogy az EU jövőbeli ügyeit, az integráció és a geopolitika sok kérdését egyeztessék. Aztán ma együtt álltak ki a kamerák elé, hogy a ma éjfélkor jogilag bekövetkező Brexitre időzítve közös nyilatkozatot tegyenek, amelyben hangsúlyosan szerepeltek az összefogással, az integráció mélyítésével és a jövőbeli ügyekre koncentrálással kapcsolatos üzenetek. Ezek is a von der Leyen-Orbán találkozó részét képezhetik.
Könnyen lehet, hogy ha már úgyis Brüsszelben jár jövő hétfőn Orbán Viktor, akkor ennek keretében találkozik Tuskkal is, aztán vagy onnan rögtön, vagy másnap Budapestről repül Rómába egy nemzeti konzervativizmusról szóló konferenciára, amelyen Matteo Salvini volt kormányfő-helyettes és Liga-vezér is részt vesz.
Címlapkép forrása: Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images

Itt a lista, ezekkel az új adókönnyítésekkel készül a kormány
Részletes számokat is közölt a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Történelmi fordulat: Trump intézkedései miatt az EU karjaiba rohan a világ legnépesebb országa
Sok konfliktus volt a felek között.
Egészségügyi katasztrófa: súlyos hatással vannak a gyerekekre az ultrafeldolgozott élelmiszerek
Aggasztó jelentést tettek közzé.
Soha nem látott lehetőségek az adatpiacon - Honnan szerezzünk hiteles adatokat az MI korában?
A big data korszak alapvetően formálta át a statisztikai adatok előállításának folyamatát.
Súlyos felháborodást váltott ki Trump katonai támadása: illegális gyilkosságról beszélnek
Bel- és külföldön egyaránt.
Forradalmi újítás: ezzel a funkcióval több millió betegen segíthet az Apple
A jövő héttől lesz elérhető a rendszer.
Otthon Start: itt a meglepetés a bérleti díjakban, késik a várt fordulat
Még nőttek is az árak.
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít



Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.