Uniós források

12 milliárdra pályázhat, aki legalább három embert felvesz

Portfolio
Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban uniós pályázati programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

Elmondta, az a kkv nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az észak-alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli vagy a dél-alföldi régióban működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel növeli a foglalkoztatottak számát úgy, hogy az előző tizenkét hónap átlagos létszámához képest emelkedjen a foglalkoztatottak száma az érintett létesítményben és a vállalkozásnál egyaránt. A programra 12 milliárd forint áll rendelkezésre - ismertette.

A „Foglalkoztatásbővítés ösztönzése” című, GINOP-5.3.12-19 kódszámú felhívás 12 milliárd forintos keretére erős az érdeklődés, hiszen már az első bő egy napban a keret egynegyede "elfogyott".

Jelen állás szerint már 229 támogatási igényt nyújtottak be 9,3 milliárd forint összegben, így ilyen ütemű érdeklődés mellett elvileg napokon belül kimerül a keret.

Bodó Sándor hozzátette: a támogatás mértéke két teljes évi bérköltség 70 százaléka kisvállalkozások, és 60 százalék a közepes vállalkozások esetén. Fontos feltétel, hogy a támogatást igénylő vállalkozásnak a támogatás révén létrejött új munkahelyeket legalább három évig fenn kell tartania.

Kitért arra is, hogy a pályázatban a foglalkoztatotti létszám bővítése részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalóval is teljesíthető. Részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén a foglalkoztatás időtartama nem lehet 4 óránál kevesebb. Arról is tájékoztatott, hogy a konstrukció keretében olyan beruházást is támogathatnak, amely új létesítmény létrehozatalát, vagy egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy egy meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését eredményezi.

A pályázat keretében a támogatási igényeket június 1-ig lehet benyújtani. A pályázat keretében egy vállalkozás által egy projektben legfeljebb 15 fő foglalkoztatása vállalható. A vissza nem térítendő uniós támogatás összege minimum 8 millió, maximum 90 millió forint.

Szólt arról is, hogy nyolcvanhárom hónapja folyamatosan emelkednek a bérek a kormány adópolitikájának köszönhetően, amely a cégeknek lehetővé teszi, hogy többet költsenek béremelésre. Hozzátette: erőteljes munkaerőpiaci kereslet áll a bérnövekedés hátterében.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet