
Az újabb Trump-adminisztráció által kilátásba helyezett vámpolitika rémálomszerű forgatókönyvet vetít előre Európa gazdasága számára, noha sokan Brüsszelben úgy vélik, hogy
az amerikai elnök kampányígéreteiből nem lesz semmi, mivel azok az Egyesült Államok gazdaságára is kedvezőtlenül hathatnak.
A Trump-kormányzat tervezett vámtarifa-emelései, melyek 10-20%-os vámot rónának az európai árukra, különösen súlyosan érintenék Németországot, amely az EU legnagyobb exportőre az Egyesült Államok felé. Az autóipar, amely már most is nyomás alatt van a kínai versenytársaktól és a csökkenő kereslettől, jelentős veszteségeket szenvedhet. Az olyan cégek, mint a Volkswagen, gyárbezárások lehetőségét mérlegelik, míg a német GDP-re gyakorolt negatív hatást máris tízmilliárd eurókban mérik.
Brüsszelben az optimisták azért bíznak Trump visszakozásában, mert a vámok – főként az élelmiszereknél és gyógyszereknél – az amerikai inflációt is újra gyorsuló pályára állítanák, de bizonyos termékeknél még ellátási zavarokat is okozhatnának a tengerentúlon.
A realistábbak az uniós tisztviselők között tisztában vannak vele, hogy a kereskedelmi háború nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is. Az uniós vezetők arra törekszenek, hogy tárgyalásokkal, esetleges amerikai igények kielégítésével – például amerikai LNG vásárlásával – elkerüljék a válságot. Azonban Trump erőteljes retorikája és a kereskedelmi egyenlőtlenségek felemlegetése miatt az esélyek bizonytalanok.
A Portfolio-nak nyilatkozó uniós tisztviselők közölték, hogy mivel Trumpnak közmondásosan averzió vannak az EU-val szemben, alapvetően három általa kedvelt tagállami tárgyalóbiztosban gondolkodnak Brüsszelben:
- Az egyik Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a leginkább támogatta kampánya során a megválasztott elnököt, viszont a meglévő uniós ellentétek miatt őt támogatják a legkevesebben.
- A másik Giorgia Meloni olasz kormányfő, mivel szintén jó kapcsolata van Donald Trumppal, továbbá az európai fősodorból is ritkán kacsint ki, például Ursula von der Leyen bizottsági elnök is kompromisszumos alkukat kötött vele már többször is.
- A harmadik lehetséges képviselő Donald Tusk lengyel vezető lehet, mivel az amerikai politikus sem Franciaországot, sem Németországot nem szívleli, így a harmadik legnagyobb, katonailag szövetséges országgal állhat szóba, és korábban kifejezetten együttműködő volt Lengyelországgal.
Felkészülnek a kereskedelmi csörtére is
Brüsszelben a legpesszimistábbak nyomására egy sor válaszcsapást is listáztak már a nyáron, amellyel reagálhat egy Trump által indítandó kereskedelmi háborúra, ezek kidolgozása pedig a megválasztása óta új sebességfokozotba kapcsolt – tudtuk meg uniós diplomatáktól.
Az EU válaszlépései között már most is szerepelnek célzott ellenintézkedések. Az elmúlt évek példái mentén az EU olyan amerikai termékeket sújtana vámokkal, amelyek fontos szerepet játszanak az amerikai politikai csatatérállamok gazdaságában. A Harley-Davidson motoroktól kezdve a Kentucky bourbonig több olyan termék is célkeresztbe kerülhet, amelyek korábban is fájdalmas hatást gyakoroltak az érintett amerikai iparágakra.
A Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való fordulás jogi, ám kevéssé hatékony eszköz lehetne az EU kezében, tekintve, hogy az USA akadályozza a szervezet döntéshozatali mechanizmusát.
Emellett az unió egyes iparágak, például a biodízel, dömpingárainak vizsgálatával is próbálhat nyomást gyakorolni, de ezek az eljárások időigényesek és csak közvetett hatásuk van az USA-ra.
Egy másik megközelítés az, hogy az unió technikai kereskedelmi akadályokat is alkalmazhatna, például szigorítva az amerikai termékekre vonatkozó szabályozásokat. Például szigorítanak a fogyasztóvédelmi előírásokon, a nyomonkövethetőségi, garanciajogi kritériumokon.
Bár ez rejtett protekcionizmusnak minősülhetne, hatékony eszköz lehet a tárgyalási pozíciók erősítésére.
Nemcsak tárgyalóbiztosok, hanem önös érdekek is vannak?
A Portfolio-nak nyilatkozó diplomaták és szakértők szerint az unió belső egysége is veszélyben lehet. Az egyes tagállamok eltérően ítélhetik meg a Trump-féle tarifák elleni küzdelem módját, különösen Kína vonatkozásában.
Úgy látják, míg Németország és Magyarország hajlana a kínai kapcsolatok fenntartására, mások, például Olaszország, amely közelebb állhat Trump politikai irányvonalához, esetleg különalkukat köthet.
Attól is tartanak, hogy bár az unió egységes vámterületnek számít, a magyar vagy az olasz kormányok akár megpróbálhatnak megállapodni arról, hogy rájuk mégse vonatkozzanak az amerikai korlátozások, és bonyolult elszámolási módokon kivonják magukat a vámok vagy egyéb kereskedelmi korlátozások alól. Olyen megállapodásokat, ha nem is lehetetlen, de rettenetesen bonyolult lenne megalkotni, csakhogy korábban Emmanuel Macron francia elnök is tartott attól, hogy az EU egysége megbomolhat, ha a tagállamok a saját érdekeit nézik az államszövetségé helyett.
„Fennáll majd a megosztottság veszélye az európai országok között, az ágazati és nemzeti érdekektől függően, amelyek közül egyesek nagyon ki vannak téve a kínai és az amerikai piacnak” – figyelmeztetett Emmanuel Macron francia elnök, szerinte akik jobban függnek az amerikai piactól, gyorsabban engednek majd annak a nyomásnak, amelyet az Egyesült Államok kormány gyakorolhat rájuk.
Az EU döntéshozói abban reménykednek, hogy Trump csupán alkupozícióját akarja erősíteni, és a fenyegetések végül nem valósulnak meg. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a tárgyalásokra és közös érdekek keresésére kell helyezni a hangsúlyt – mint arról a budapesti informális csúcs után is beszélt.
Ugyanakkor egy amerikai protekcionista gazdaságpolitika, valamint a globális kereskedelem fegyverként való használata komoly kérdéseket vet fel az EU jövőbeli stratégiáját illetően. Komoly erőpróbája is lesz az uniós egységnek.
Címlapkép: Donald Trump amerikai elnök beszédet mond az Európai Unióval kötendő kereskedelmi megállapodásról, miközben az amerikai marhahúsipar képviselői üdvözlik a bejelentést a Fehér Ház Roosevelt-termében 2019. augusztus 02-án Washingtonban. A fotó forrása: Chip Somodevilla/Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Bemutatták a fegyvert, amely egy csapásra véget vethet a drónok aranykorának
Komoly áttörés lehet.
Mi marad a kripto- és MI-lufik kidurranása után?
A Cambridge-i Egyetem professzorának cikke.
Ez már forradalom: hiába mondott le a miniszterelnök, lángol a parlament
A miniszterelnöki rezidencia is ég.
Kezébe kapta az EU a csodafegyvert, amely eldöntheti a globális technológiai verseny kimenetelét
Olyan aduásszal gazdagodott Európa, ami hatalmas gazdasági áttörést hozhat.
Politikai indíttatású támadás okozott tömeges áramszünetet Berlinben
A nemzetbiztonság megkezdte a nyomozást.
Történelmi bukás után totális politikai válság: jön az új név, amin felesleges gondolkodni
így sodródhat csődbe Európa második legnagyobb gazdasága.
Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
