Kiszámolták: elképesztően sok EU-pénzt küldött Brüsszel Magyarországnak 15 év alatt
A 2004-ben további 10 európai ország befogadásáról született döntés kontinensünk számára fontos, és egyben a történelem egésze szempontjából is jelentős pillanat volt. A közép- és kelet-európai országok csatlakozása, valamint az a bátorság, amelyet az emberek a csatlakozásra való felkészülés során tanúsítottak, lehetővé tette számunkra, hogy összeegyeztessük kontinensünk történelmét annak földrajzával. A mai napig a bővítés lelkes híve vagyok.
Az összeállítás néhány adatot is tartalmaz, hogy a fent jelzett 55,2+2,5 milliárd euró milyen gazdasági hatásokkal, eredményekkel jár a Bizottság kalkulációi szerint:- 2003 óta Magyarországon az egy főre jutó GDP 7 százalékponttal nőtt az uniós átlaghoz képest
- Magyarországon az egy főre jutó GDP 57%-kal nőtt 2003 és 2017 között
- A Juncker-Bizottság 2014-es megalakulása óta az európai strukturális és beruházási alapok, valamint a Juncker-terv révén 28 820 magyar kis- és középvállalkozás jutott támogatáshoz.
- 2014 óta az EU az összes magyarországi állami beruházás 43%-ának megfelelő összegű támogatást nyújtott.
Az infografika szerint a kohéziós (felzárkóztatási célú) beruházások legfontosabb eredményei az elmúlt évtizedben az alábbiak:
- A strukturális finanszírozásra fordított uniós beruházások magyar állampolgáronként 2532 eurót jelentenek
- A Magyarországon megvalósuló kohéziós projektek költségeinek 85%-át az EU állja.strukturális támogatást nyújt
- 115 000 új munkahely jött/jön létre
- A víz- és szennyvízhálózathoz való hozzáférés javítását 3,5 millió ember érzi Magyarországon
- 3724 km-nyi útszakasz, illetve 415 km-nyi vasúti pálya építése vagy korszerűsítése történik meg
Három konkrét projektet is röviden bemutat az anyag:
- A szolnoki RepTár interaktív légi közlekedési múzeum a repüléstörténet különleges emlékeit mutatja be a látogatóknak, létrejöttéhez pedig az uniós támogatás is hozzájárult. A beruházás új lendületet adott a korábban elhanyagolt környéknek is, ahol azóta új üzletek és kávézók nyíltak.
- A családi vállalkozásként alapított Balogh Tészta Magyarország egyik legnagyobb tésztaforgalmazójává nőtte ki magát. A cég uniós finanszírozásból telepített egy új gyártósort, mellyel ma a tiszakécskei üzemében óránként 2250 kg tésztát állít elő.
- A szegedi ELI-ALPS lézerkutató központ a legnagyobb kutatás-fejlesztési projekt ma Magyarországon. Ez az EU által társfinanszírozott központ képes előállítani a legintenzívebb fényimpulzusokat a világon.
Az anyag végül a közvetlen brüsszeli forrásokról is megemlékezik a kutatás-fejlesztési és innovációs források kapcsán:
- Magyarország 228,9 millió euró összegű támogatást kapott a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében. A Horizont 2020 alá tartozik "A kiválóság terjesztése és a részvétel növelése" elnevezésű program is, amely az egyetemek és a kutatási szervezetek kapacitásépítésére irányul.
- E programnak köszönhetően minden olyan tagállam, amely 2004 után csatlakozott az EU-hoz, pénzügyi támogatást kaphat, partnerségeket hozhat létre Európa-szerte, és kutatási központokat építhet ki. Magyarország erre a célra 22,9 millió euró támogatásban részesült - áll az összesítésben.
Címlapkép forrása: FREDERICK FLORIN / AFP

Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
Súlyos vereséget szenvedhetett az ukrán származású tábornok: kudarccá vált az offenzíva, sokan már árulónak tartják
13 ezer elvesztett katona, stratégiai eredmény nélkül.
Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
