40 milliárdot kaptak a nemzeti parkok ebben az uniós fejlesztési ciklusban
Tavaly körülbelül 1,6 millió látogatójuk volt a magyar nemzeti parkoknak - ismertette. Elmondása szerint Magyarország területének körülbelül az egyharmada védett, szükséges, hogy a nemzeti parkokon keresztül megőrizzük ezeket az értékeket.
A nemzeti parkok összesen mintegy 100 ezer hektárnyi területen újítják meg a zöld területet, a természetet - mondta. Példaként említette, hogy a Letenye térségében, a Mura mellett megvalósuló pályázat fő célja jó legelőterületek kialakítása a magyar szürkemarha gulya számára, valamint az őshonos növények megőrzése.
Kopek Annamária, a BfNP osztályvezetője arról számolt be, hogy a balatoni nemzeti park 14 bemutatóhelyet üzemeltet, évek óta feladatának tekinti a környezetvédelemre nevelést és a természeti értékek bemutatását.
A bemutatóhelyek egyike a Kis-Balaton természetvédelmi területén található kápolnapusztai Bivalyrezervátum, amely az ország egyik legjelentősebb génmegőrző helye. Az állatok a nagykanizsai állami gazdaság felszámolásakor kerültek ide, a terület kezelését legeltetéssel végzik.
Beszámolója szerint a rezervátumban pályázati forrásból hamarosan pallóösvényt fognak kialakítani a mozgáskorlátozottak számára, továbbá megújítják, fejlesztik a bemutatóhely régi kiállítását, tábláit. A Kis-Balaton fokozottan védett területén, Fenékpusztán pedig 1,2 milliárd forintos uniós forrásból látogatóközpont épül.
A Bivalyfesztivált hosszú évek óta megrendezik, részben hagyományőrző céllal. A családokat állatsimogató és interaktív kiállítás várja, továbbá gyerekprogramok, kézműves vásár. A rendezvény alatt madárvédelmi és természetvédelmi egyesületek mutatkoznak be, és helyi termelők kínálják termékeiket, amelyek egy része a nemzeti park védjegyet is viseli.

Megszólalt Donald Trump a békéről: ez Amerika hosszú távú célja
A külügyminiszter is beszámolt a tárgyalásokról.
Elszabadult a pokol a Moszkva bűvkörébe került országban – Brüsszelből irányított puccsot kiáltottak
Tüntetők rohamozták meg az elnöki palotát.
Keményen üzent a Nyugatnak Zelenszkij: gúnyt űz Putyin belőletek!
Kifogásolta, hogy nem jött a heves reakció.
Nem tágít Donald Trump az általa elrendelt katonai támadások kapcsán: üzent az elnök jobbkeze
A kétkedőknek és kritikusoknak.
Megtartották az első szavazást az országban, ahol egy éve még véreskezű diktátor uralkodott
Zökkenőmentesen voksoltak, de nem közvetlenül a lakosság.
Gőzerővel megy a hatalmi birkózás Prágában: elstartolt az alkudozás
A tegnapi választás után.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.