Globális márka lett a Das WeltAuto
A Weltauto hazai sikertörténete rövid időn belül kézzelfogható volt: míg az első évben mindössze 12 márkakereskedés foglalkozott használt gépkocsikkal, addig 2007-ben a fokozatos növekedés következtében már 51 márkakereskedés értékesített másodkézből származó négykerekűt. Ezután csökkenni kezdett e szám, s az utóbbi időszakban 40 körül stabilizálódott. Hasonló ívet írt le az értékesítési mutató is: a hálózat a legtöbb üzletkötését 2007-ben 11 345 autóval realizálta, míg azóta évente 6500 körül alakul az éves darabszám. Így a teljes volumen már megközelítette a 70 000 értékesítést.
Az elmúlt 13 évben jelentős használt autó piaci tapasztalatokra tett szert a márka, s a jól tervezett, racionális, kiszámítható tevékenységnek és a minőségi szolgáltatásoknak köszönhetően kisebb megingások nélkül az egyetlen országos hálózattal rendelkező szereplője maradt a Weltauto a hazai piacnak. A siker nem volt egyedülálló, a Porsche Holding más országaiban is jelentős piaci részesedést ért el a márka. A 2012-es év végére azonban fordulópontjához érkezett a Weltauto élete. Miután a Volkswagen Csoport 2011-ben felvásárolta a Porsche Holding-ot érzékelhető volt, hogy a német anyacég szeretné a Weltauto programot a teljes világhálózatára kiterjeszteni. E törekvések végül 2013-ra racionalizálódtak: ettől az évtől kezdve új arculattal, ám a megszokott minőségi szolgáltatásokkal, Das WeltAuto néven a márka már a Volkswagen Csoport teljes hálózatában áll az ügyfelek rendelkezésére. Az előzetes ütemezésnek megfelelően az ősz beköszöntével az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve, Németországon át Japánig mindenhol e márkajelzés alatt kínálják a használtautókat.
Ennek köszönhetően több ütemben a magyarországi hálózat is teljesen átalakult, s már itthon is az új arculat várja a szalonba betérőket. A szolgáltatásokban azonban nem lesz változás, továbbra is a jó minőségű, garanciális értékesítés lesz a hangsúlyos a márkakereskedéseknél. "A Volkswagen Csoport vezetősége által támasztott feltételek a korábbiaknál jóval szigorúbbak voltak, melyek a telephely kialakítástól kezdve, a számítástechnikai rendszeren át az autókészlet méretéig és minőségéig mindenre kitértek. Az átállás előtt a hazai márkakereskedések hosszas auditáláson mentek keresztül, s a partnerség feltétele az volt, hogy az összes minőségi elvárást teljesítsék. Örömmel vettük tudomásul, hogy a hálózatunk nagy százaléka meg tudott felelni az auditon, s minimális lemorzsolódás mellett új partnerek is megjelentek a palettán - így 38 telephellyel tartani tudtuk a korábbi kereskedői számot" - számolt be az átállás tapasztalatairól Horváth Zoltán, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Az eladási statisztikák azt mutatják, hogy az első nyolc hónap során a hazai piaci igényeknek köszönhetően az alsó-középkategória (93 056 autó, 32%-os piaci részesedés) zárta az élen, de népszerűek voltak a kisméretű kocsik (80 526 autó, 27,7%) és a felső-középkategória (43 540 autó, 1 %) képviselői is. A márkák sorrendje nem változott a korábbiakhoz képest: a használt autók között a legnépszerűbbnek az Opel (41 070 autó, 14,1%-os piaci részesedés), a Suzuki (31 579 autó, 10,9 %) és a Volkswagen (28 012 autó, 9,6 %) számítottak az eddigi időszakban.
"A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emelkedő számok ellenére a kereskedőknek és a vásárlóknak is jelentős problémákkal kell megküzdenie: az előbbiek esetében a minőségi használt autók hiánya okoz fejtörést, míg a vásárlók az eladói trükkök miatt kerülnek gyakran nehéz helyzetbe" - hívta fel a figyelmet a Das WeltAuto márkaigazgatója. "A márkakereskedői hálózatunkban látottak alapján elmondható: annak ellenére, hogy sok gépjármű cserél gazdát hónapról hónapra, hiány mutatkozik a minőségileg kifogásolhatatlan gépkocsiból az országban. Kollégáink azonban mindent elkövetnek annak érdekében, hogy legális úton beszerzett, megbízható gépkocsikat kínáljanak az ügyfeleinknek. Sok független kereskedés ezzel szemben, e piaci adottságból kifolyólag kétes előéletű autókat értékesít, s csak abban az esetben tud nyereséget realizálni, ha az érvényben lévő jogszabályokat kijátssza" - tette hozzá. "A kilométeróra visszatekerés, az ÁFA-val történő visszaélés s a hamis gépjárműtörténet számít jelenleg a leginkább alkalmazott trükknek, ezekkel próbálják általában kijátszani a vevőket. E tevékenységet természetesen kormányzati szinten is elítélik, s az utóbbi időben több fontos lépést tett a kormány a terület kifehérítésére" - zárta gondolatait Horváth Zoltán.
Új áramtarifa csábítja a magyarokat, de az olcsóbb villanyszámla helyett kellemetlen meglepetések is jöhetnek
Végre megkezdődhet a rezsicsökkentés-függőség elvonókúrája.
Trump szövetségese szerint teljesen alábecsülik Kína erejét
A technológiai fejlettséget illetően.
Egy egész NATO-ország eltörlésével fenyegetőzik az orosz vezető – Azt mondja, az 5. cikkely sem nyújt menedéket
Közben arról beszél, hogy Oroszország egyébként nem akar senkit megtámadni.
Támadás érte a közel-keleti olajhatalom legfontosabb vezetékét, azonnal leállították a szállítást
Ezen kerülték a Hormuzi-szorost.
"Menj haza, égő, amit csinálsz" – Kitört a botrány az Egyesült Államok főtárgyalójának oroszországi látogatása miatt
Sokan örülnének Witkoff távozásának.
Perhullám indult az Egyesült Államokban: kétszeresére növelhetik a rák kockázatát a kedvelt kozmetikumok
Be is tiltanák a forgalmazást.
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.

