A brit nukleáris ipar az elmúlt egy-két évtizedben új blokkok építése híján bár meggyengült, a viszonylag nagy "flotta" üzemeltetése okán még mindig több száz nukleáris energiaellátáshoz köthető vállalatot tud felmutatni. Ezek természetesen nem csak a helyi piacra, hanem külföldre is dolgoznak, vagyis exportképes szolgáltatásokat és termékeket kínálnak. A körút során például lehetőségünk volt ellátogatni a világ egyik legnagyobb urándúsító társaságának, a URENCO-nak a telephelyére, de a szintén globális piacra dolgozó Westinghouse fütőelemgyártását is megtekinthettük.
Több északnyugat-angliai egyetemen folyamatosan zajlik a nukleáris szakemberek képzése. Az egyetemekkel, és helyi tervezőcégekkel való találkozón Magyarországról érkező ösztöndíjas hallgatóval is találkoztunk.
Az út egyik legérdekesebb pontja a Sheffield külterületén található nukleáris iparághoz kötődő gyártási kutató központ volt (Nuclear AMRC), ahol hatalmas alapterületen tesztelték és fejlesztetteék az atomerőmű-építéshez szükséges technológiákat. Az egység lehetőséget biztosít egyrészt meglévő technológiák továbbfejlesztéséhez, másrészt pedig új eljárások gyakorlati alkalmazhatóságának teszteléséhez. Különösen érdekes példa volt, amikor egy erőmű hőcserélőjének gyártási idejét úgy sikerült lerövidíteniük az ott dolgozó kutatóknak, hogy az egyébként a repülőgép-gyártásban már korábban alkalmazott technológiát "húzták rá" az erőművi berendezés gyártására. A kutatóközpontot állami és uniós pénzen építették fel, de ezt követően már a finanszírozás szempontjából is önjáróan működik. A "Nuclear AMRC" két egyetem (Uni. of Sheffield és Uni. of Manchester) tulajdonában van, de az üzemeltetése konzorciumi keretek között valósul meg. A létesítmény fenntartásában és ezzel használatában olyan cégek vesznek részt, mint az Areva, a Rolls-Royce, a Tata, az EDF vagy a Westinghouse, de bármilyen megbízó technikai problémáját - piaci alapon - készek megoldani.
A technológia fejlesztésével párhuzamosan az iparági szakemberek képzése is zajlik, a kutatóegység szomszédságában nemrég adtak egy új oktatási központot, ahol elméleti és gyakorlati képzés zajlik, főként tinédzserek számára. Az itt tanuló fiatalok egyébként már valamilyen formában szerződésben állnak valamilyen atomenergetikához köthető vállalattal, ami után bért is kapnak. Az oktatási rendszer az iparághoz szükséges humánerőforrás teljes vertikumát lefedi, a szakmunkás-képzettséghez hasonlótól az egyetemi kutatókig.
Természetesen az Egyesült Királyság is számos kihívással, problémával áll szemben saját nukleáris ipara és célkitűzései kapcsán, mégis jó volt megfigyelni a kormány és a piac összehangolt működését, a tudatos építkezés meglétét. Az út végén a szervezők megkértek minket, hogy röviden értékeljük a négy nap alatt látottakat, és az EU keleti térségéből érkező résztvevők közül többen azt emelték ki, hogy jó volt látni, hogy amiről hazájukban az elmúlt 10-15 évben folyamatosan csak beszélnek (tudatos tervezés, fejlesztő vállalatok, a piaci igényeknek megfelelő szakemberképzés, a kormány-szabályozás támogató szerepe), az a valóságban működhet is. Bár hozzátették azt is, hogy ettől függetlenül nem hiszik, hogy ez a hazájukban a közeljövőben megvalósulhat.
Mindezek után bennem csak annyi kérdést merült fel, hogy ha a britek az általunk látottak mellett "csak" 60%-os belföldi részarányt látnak megvalósíthatónak a saját atomerőmű-építési programjuknál, akkor vajon mennyire lehet reális hazánk esetében az elviekben már 10 év múlva működésbe álló új reaktorok kapcsán a 40%-os "magyar részarány"? Papíron persze nem nehéz megvalósítani, hiszen egy tevékenységet egy bármilyen Hungary Kft-n keresztül futtatva már "magyar részarányt" kapunk, de valós teljesítménnyel lefedezni már pokolian nehéz feladat tűnik.
