Így készült minden idők legjobb Porschéja
- Foglalj helyet Wolfgang - mondta kicsit sürgetve a vezérigazgató, aki az első pillanattól kezdve éreztetni akarta, nincs vesztegetni való ideje. - Azért vagyunk itt, hogy egy fontos feladattal bízzalak meg, azt szeretném, ha megépítenénk a legjobb Porschét! - mondta a mindig céltudatos Baumann, és hozzátette - A tulajdonosok beleegyezését már megkaptam.
- De hát a legjobb Porsche már rég elkészült, az a GT3 - vágta rá személyes kedvencét a fejlesztési igazgató, de azonnal érezte, nem jó választ adott.
- Azt hiszem nem voltam elég egyértelmű - húzta fel a szemöldökét Baumann, és igyekezett pontosítani. - Olyan autót szeretnék, amibe mindent beleteszünk, amit a Porsche tud, de ne csak vezetni legyen jó, hanem tágas utazóautó is legyen öt személynek, magas üléspozícióval, csomagtartóstól, mindenestől. Egyszerűen mindent tudjon!
- De hát az a Cayenne - vágott közbe Degenhart, erre pedig már bólogatott a vezérigazgató, de hozzátette - Igen, de most minden létező technológiát belepakolunk, és az autó hátsó dizájnját is rendbe rakjuk, hogy végre jól nézzen ki!

- Az autó lehetne egy kicsit sportosabb, mondjuk néhány centivel hosszabb, hogy több hely legyen belül és a csomagtartóban, és lehetne egy kicsit laposabb is, ezek a változtatások nem feltűnőek, de atlétikusabbnak hatna tőlük az autó - magyarázta a vezérigazgató.
- Azt hiszem ezzel nyerhetnénk vagy 100 litert a csomagtartóban, és a lábtér is nagyobb lenne - vette fel a fonalat Degenhart. - Az új parkolásasszisztensünk meg pont most készült el, azzal még egy 5 méter hosszú autóval is gyerekjáték a parkolás, és hamarosan kész az új rendszerünk, amivel már magától is parkol az autó - mondta büszkén a fejlesztési vezető.



- Tudom mire gondolsz, most bevethetjük az új V8-as, 4 literes, duplaturbós motorunkat, az 550 lóerő meg a 770 Nm nyomaték nagyon masszív, 3,9 másodperc alatt gyorsít egy ekkora autót 100-ra. Persze ahhoz a súlyból is le kellene faragnunk egy kicsit, de ha áttervezzük a kasznit, alumíniummal meg könnyűacéllal nyerhetünk néhány tíz kilót.

- Azt szeretném, ha kanyarokban is gyors lenne, hogy a szerpentinen ne csak a hátul, hanem az anyósülésen ülőnek is felkavarodjon a gyomra, ha lepadlózza a sofőr - vigyorgott a cég első embere.
- A sebességen és a stabilitáson már dolgozunk, nem akarlak untatni olyan dolgokkal, mint a kerekenként háromkamrás légrugó, a Dynamic Chassis Control meg a nyomatékvektoros hajtásrásegítés és még a hátsó kerekeket is lehet majd kormányozni, mint a 911-esnél, a lényeg, hogy meg tudjuk oldani, hogy egy bőven 2 tonnás SUV még extrém szituációkban is stabil és gyors legyen. És van egy kis meglepetésem is, a csapatom már dolgozik egy olyan tetőspoileren, ami akár 6 centit is fel tud emelkedni, hogy az úthoz nyomja az autó hátulját. Persze valahogy meg is kell állítani az autót, arra meg jók lehetnek a karbon-kerámia, meg az új volfrám-karbid bevonatú féktárcsák, és tehetnénk az elsőknél szélesebb gumikat hátulra, pont, mint a 911-esnél.

- Dupla üvegek? - nézett kérdően a fejlesztési igazgató.
- Rátok bízom, oldjátok meg! - zárta le a témát Baumann.

- Az InnoDrive-ot hamarosan beletehetjük a Cayenne-be is, optimalizálja, hozzá igazítja a sebességet, a sebességfokozatot a terepviszonyokhoz, vagy segít a dugókban araszolásnál, de van sávtartó asszisztensünk, automata parkoló és garázsból kiálló asszisztens is, és olyan rendszerünk is, ami figyelmeztet, mielőtt lepadkáznánk az autót, este meg nagy segítség lesz az új, 84 pixeles LED-mátrix fényszórónk.
- Tegyétek bele mindet. És jó lenne, ha minden lehetséges kütyühöz is tudna kapcsolódni az autó, legyen online navigáció, hangvezérlés, olyan legyen az élmény, mint egy mobilon vagy tableten. - Meglesz - nyugtázta a feladatot Degenhart.

- Mi nem lesz olcsó? - kérdezte a vezérigazgató.
- Hát, az autó, ha mindent belepakolunk, amiről most beszéltünk - jött a válasz.
- Ne aggódj Wolfgang, eddig sem volt olcsó a Cayenne, mégis eladtunk belőle vagy 800 ezret. Az új Cayenne Turbóért legalább 140 ezer eurót is elkérhetünk, ha mindent belepakolunk, amiről az előbb beszéltünk, akkor még jóval többet. Úgyis vinni fogják, mint a cukrot. Bízd ezt nyugodtan az értékesítőinkre, csak egyszer üljön bele az új SUV-ba az ügyfél, és nem akar többet kiszállni. Ez lesz a legjobb Porsche. Ha elkészül, azt hiszem nyugdíjba megyek - mondta Michael Baumann, és kisétált a füstös zuffenhauseni irodából.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kiderült, miért omlott össze a budapesti csúcstalálkozó lehetősége - Egyetlen apró félreértés vezetett a halasztáshoz
Trump és Putyin is hajthatatlan.
Elsöprő támadást indított Oroszország: az egész frontvonalon hullottak a rettegett FAB-ok, a földdel tették egyenlővé az ukrán állásokat
Több videó is kering az interneten.
Aggasztó jelentés: súlyos problémahalmaz bénítja az európai F-16-osokat és F-35-ösöket
Alaposan visszavetik a NATO reagálási képességét.
Máris beütöttek Trump szankciói Moszkvának - Súlyos döntést hozott Oroszország megbízható partnere
Meghozták a döntést az elszakadásról.
A nő, aki felülírta a várakozásokat: így kerülte el a katasztrófát Trump vámháborújában
A neheze viszont csak most jön.
Legendás hősről nevezték el Magyarország első tömeggyártott tankját - A fronton gyorsan kiderült, mit tud valójában
Harckocsifejlesztésben nem igazán jártunk élen.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

