A taxizás drágul, de sok cég már megtalálta rá a megoldást
Már 2017 végén szóba került, hogy a taxisok szeretnének emelni a szolgáltatás árán, amit olyan megnövekedett költségekkel indokoltak, mint, hogy drágultak a szakszervizek és a biztosítási díjak, de az online pénztárgépek bevezetése is pluszköltségeket jelentett, miközben a hatósági ár a 2013-as bevezetése óta nem változott. Végül múlt hónapban a fővárosi közgyűlés elfogadta az Országos Taxis Szövetség által javasolt emelést, így július 1-től a jelenlegi 450 forintos alapdíj 55 százalékkal 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 280-ról 7 százalékkal 300 forintra, míg a percenkénti várakozási díj 70-ről 6,67 százalékkal 75 forintra nő majd, ami az Index számításai szerint összességében egy átlagos, 7 kilométeres úton körülbelül 15 százalékos, azaz 500 forintos drágulást jelent. A taxisszövetség elnöke, Metál Zoltán szerint összességében nem várható csökkenés a fuvarok számában az áremelés hatására, mindössze egy 20-40 napig tartó átmeneti utazáscsökkenéssel számol, de ez gyorsan visszaáll majd a korábbi szintre. Pedig régiós, sőt európai szinten már most is a legdrágábbak között van a magyar taxi. Nominális áron csak Prágában drágább egy 10 kilométeres út a régióban (3700 Ft) - Budapesten 3250 Ft - de ha az adott havi nettó bérhez viszonyítjuk, akkor egész Európában csak Tiranában (Albánia) és Belgrádban (Szerbia) kerül többe egy tíz kilométeres taxizás.
Bár a taxiforgalom nagy részét kitevő szerződéses állandó ügyfélkörnél, tehát a céges ügyfeleknél még átmeneti visszaesést sem prognosztizálnak az áremelés hatására a taxisok, az intézkedés kétségtelenül az alternatívák keresésére ösztönözheti a vállalatokat.
Vannak más lehetőségek
Budapest az utóbbi években sokat fejlődött mobilitás terén, a tömegközlekedési fejlesztéseken túl olyan szolgáltatások jelentek meg, mint a MOL Bubi közbringarendszer vagy az autómegosztó szolgáltatások, amelyek közül a GreenGo jelent meg elsőként a piacon. Népszerű fogadtatásuk után ezeknek a rendszereknek az üzemeltetői hamar felfedezték a cégekben rejlő potenciált, és kidolgoztak kifejezetten a vállalatok számára elérhető csomagokat is. Ha a GreenGo példájánál maradunk, a nagyvállalatok számára három különféle csomag is elérhető, ahol a havi előfizetési díj mértékének megfelelően egyre kedvezőbb percdíjjal vehető igénybe a szolgáltatás:
- A Bükk névre keresztelt első sávban a havi előfizetési díj bruttó 50 ezertől 199 999 forintig terjed. Ebben a konstrukcióban a menetdíj bruttó 65 forint/perc, 15 a várakozás. Ez gyakorlatilag megfelel a kisebb cégek igényeihez is igazított lakossági árazásnak, annyi különbséggel, hogy a felhasználók után itt nem kell havidíjat fizetni, hanem az előre feltöltött egyenleget lehet lefogyasztani. A csomaggal tíz alkalmazott tudja használni a szolgáltatást regisztrációs díj nélkül.
- Bruttó 200 ezertől 499 ezres havi fogyasztásig terjed a Tölgy kategória, ahol változatlan, bruttó 15 forint/perc várakozási díj mellett a menetdíj 58,5 forint/percre olvad. A csomaghoz 25 díjmentes regisztráció tartozik.
- Bruttó 500 és 800 ezer forintos fogyasztás mellett - a Platán csomagban - pedig már csak bruttó 55,25 forintba kerül egy perc és 50 felhasználó mentesül a regisztráció megfizetése alól.
Ezt meghaladó mértékű használat esetében már egyedi ajánlatot kapnak a cégek. Michaletzky Bálint, a cég ügyvezetője szerint ezek a csomagok jó kiegészítői lehetnek a céges taxizásnak és a céges kulcsos autóknak.
Elsőre kevésbé kényelmes megoldásnak tűnhet egy GreenGo autó keresése, de a céges ügyfelek számára külön figyelmet fordítunk az allokációra. Ez azt jelenti, hogy éjszakánként úgy helyezzük el az autókat, hogy minél közelebb legyenek a céges ügyfélhez, ha van rá mód, akár az ajtajában és napközben is figyelünk rá, hogy legyen elérhető autó a közelben
- mondta a cég ügyvezetője. Így nem telik többe 5-10 percnél mire autóba kerül az ügyfél, ennél korábban pedig jellemzően egy taxi sem ér ki korábban a helyszínre. Közösségi autózás máshogy Egy felmérés szerint minden tizedik budapesti szokott személyfuvarozási szolgáltatásokat használni a munkájához kötődően: 8 százalék azok aránya, akik taxit, 2 százaléknyian közösségi fuvarozót, míg további 2 százalék mindkettőt igénybe veszi. (A felmérés nem sokkal az Uber kivonulása előtt készült, így a közösségi fuvarozás itt jellemzően az uberezést jelenti.) A munkaügyben taxizók 69 százalékának megtéríti a munkáltató az utazás költségét. 27 százalékuknak munkáltatója szerződésben áll valamelyik taxis céggel, 18 százalékuk céges bankkártyával fizet, 24 százalék pedig utólag téríti vissza ezeket a költségeket. Ez az arány a budapesti lakosok körében jelentősen magasabb, mintegy 84 százalékuknak a taxi használatából adódó költségeket megtérítik. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bár csak a hatvan fölöttiek körében népszerűbb a taxi, mint a közösségi személyfuvarozási szolgáltatások, az Uber szürke zónában való működése miatt a cégek hajlandóbbak voltak a taxis utazásokat megtéríteni alkalmazottaiknak.

Az autómegosztó szolgáltatások esetében azonban ez már nem lehet visszatartó erő, hiszen a törvényi előírásoknak megfeleleően működnek, ráadásul a fenntarthatóság iránt elkötelezett cégek szemében az is hívogató lehet, hogy a GreenGo-nál például az egész gépjárműpark elektromos autókból áll.
De az sem utolsó szempont, hogy egy utazás költsége átlagosan bruttó kétharmadába kerül egy taxizásnak, nettó pedig durván a felébe.
A cégnek jelenleg 8-10 nagyvállalati ügyfele van, de a júliusi taxis tarifaemelés után nem elképzelhetetlen, hogy ez a szám hirtelen megugrik. Vállalkozóbarát feltételek Az autómegosztó szolgáltatások malmára hajtja a vizet, hogy adózás szempontjából a bérelt autó kategóriájába esnek, vagyis vissza lehet igényelni a költségek után az áfát, amíg ezt a taxizás esetében csak nagyon speciális esetekben lehet megtenni. Azonban ennek a kedvezménynek ára van:
Áfalevonás esetén precíz kimutatást kell készíteni az érintett gépjárművek használatáról. Tehát ha például egy autóval megtettek 100 kilométert, akkor pontosan le kell jegyezni, hogy ki használta az autót, mennyit ment vele és mikor, és ami még fontosabb, milyen célból. Ha például ügyfélhez ment ki az üzletkötő, akkor fel kell tüntetni, hogy milyen cégnél járt és az, hogyan kapcsolódik a cég tevékenységéhez. Kőkeményen bizonyítani kell, hogy az autót használó alkalmazott cégügyekben járt el. Ha az autóval az egyik dolgozó például haza megy, az már magán jellegű utazásnak számít. Tehát a példánál maradva, a nap végén összesíteni kell, hogy mondjuk 80 kilométert üzleti ügyben használták az autót, de 20 kilométer - például a hazaút - esetében nem, így csak 80 százalékban igényelhető vissza az áfa. Ha egy cégnél sokan használják az autót, akkor ez komoly adminisztrációs terhet jelent a vállalkozásnak
- mondta Fajcsák Gábor az RSM Hungary adótanácsadó cég adóigazgatója. A GreenGo ezt a plusz terhet annyiban próbálja könnyíteni, hogy az utazásokról letölthető egy táblázat, amelyből a felhasználási kód alapján kiderül, hogy ki vezette az autót, mikor, mennyit, hol és milyen célból használta azt.
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a GreenGo Car Europe Kft. támogatta
Kihirdette a kormány, befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat 2026-ra
Megjelent a közlönyben.
Trump embere bejelentkezett az amerikai jegybank élére, és persze a gyorsabb kamatcsökkentés mellett érvelt
Ha az amerikai elnök felkérné, elfogadná.
Ilyen még nem volt Amerika történetében: a Legfelsőbb Bíróság dönt Trump merész akciójáról
Megvan a tárgyalás időpontja.
Összerúgta a port Európa két hatalma: immáron egymás nélkül képzelik el a jövőt a kulcsfontosságú projektben
Úgy néz ki, befellegzett az amerikai F-35-ös európai kihívójának.
Több mint 8 milliárd forintért kelt el a híres drágakő, mégis csalódást okozott az aukció
A Christie’s genfi árverésén került kalapács alá a Mellon Blue.
Újabb részletek derültek ki a háború első napjaiból: nukleáris rakéták maradványait vetették be Oroszország ellen
Súlyos veszteségeket okoztak.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


