Soha ilyen könnyen nem juthattak új autóhoz a vállalkozások
Eddig is lehetőség volt - a magáncélra is használt - cégautók bérleti vagy nyíltvégű pénzügyi lízingdíjánál az áfa-visszaigénylésre az üzleti célú használat arányában, ehhez azonban útnyilvántartást kellett vezetni. Ez sok céget tartott vissza a lízingkonstrukciótól nemcsak az adminisztrációs teher miatt, hanem azért is, mert egy adórevízió esetén a nem pontos nyilvántartás kockázatot jelentett.
Azonban 2019. januártól jogszabály mondja ki, hogy egy vélelmezett 50-50 százalékos arányt külön bizonyítás nélkül is elfogad a magyar adóhatóság.
Persze ahol több az üzleti célú használat, és több mint 50 százalékos használat után szeretnék visszaigényelni az áfát, ott továbbra is szükség lesz ennek alátámasztására, vagyis útnyilvántartásra.Nem csak az áfa-visszaigénylés miatt lehet népszerű
Hogy egy vállalkozásnak milyen konstrukcióban éri meg legjobban az autóhasználat, az sok minden függvénye, amelyből az áfa visszaigénylése csak egy szempont (bár könnyen lehet, hogy ez lesz a mérleg nyelve), ezért a döntés előtt érdemes megvizsgálni az összes elérhető opciót. A kkv-k esetében a leggyakoribb megoldás a hitelből vagy saját tőkéből való használtautó-vásárlás, ahol az autó a cég tulajdonába kerül, amely egyrészről megnyugtató, ugyanakkor nagy, jellemzően többmillió forintos önerő szükséges hozzá , hitel esetében pedig hosszú távú elköteleződéssel jár. Ráadásul az üzemeltetéssel és adminisztrációval járó problémák mind a vállalkozást terhelik, és előbbi az autó korának előrehaladtával egyre nagyobb költséget jelent. Az áfa pedig egyáltalán nem igényelhető vissza céges személyautó vásárlásánál.
A harmadik, egyre népszerűbb lízingtípus az operatív lízing, más néven tartós bérlet, ahol a tulajdonos végig a lízingcég, a piaci alapon meghatározott maradványérték miatt jóval alacsonyabbak a havidíjak, az autó bérlője pedig a futamidő végén jellemzően visszaadja a járművet, esetleg piaci értéken megvásárolja azt. Ennek a konstrukciónak fontos előnye, hogy a bérlőnek egyrészt csak a használatra eső részt kell megfinanszíroznia, másrészt nemcsak autót lízingel, hanem egy átfogó szolgáltatáscsomagot is igénybe vehet a fix havidíj keretén belül.
A nettó fix havidíj az alábbiakat tartalmazza:
- finanszírozási díj: forint alapú, fix finanszírozás, amely értékcsökkenésből és kamatból áll. Az értékcsökkenés a jármű nettó beruházása és a maradványérték közötti különbözet egyenlően elosztva a teljes futamidőre. A kamat szintén egyenlően van elosztva a teljes futamidőre, így a finanszírozás állandó a teljes futamidő alatt. Előnye, hogy árfolyamkockázat-mentes, tervezhető és állandó.
- karbantartási átalánydíj: magában foglalja a kötelező szervizek díját, valamint a tervezett teljes futamidőre eső, rendeltetésszerű használat mellett felmerülő karbantartások költségeit.
- gumiabroncs átalánydíj: beleértve a tervezett futamidőhöz és futásteljesítményhez kalkulált, választott árkategóriájú téli és nyári gumiabroncsok árát, továbbá a szerelés, a tárolás és az állapotfelmérések költségeit.
- 0-24 órás belföldi gépjárműmentés: Magyarország vagy Európa területén műszaki meghibásodás esetén ingyenes, nonstop telefonos segélyszolgálati elérhetőség. A jármű állapotától függően helyszíni javítás vagy tréleres szervizbe szállítás vehető igénybe.
- adók, biztosítások
- online és telefonos gépjármű-ügyintézés
- könyvérték-biztosítás: az autó ellopása vagy totálkár esetén nyújt biztosítékot
A céges autók üzemeltetésének kiszervezése már akár egy autó esetén is költséghatékony alternatíva a saját vásárlással, illetve a pénzügyi lízinggel szemben. A flottakezelő egy fix bérleti díj ellenében segíti ügyfeleit az autók beszerzésével, karbantartásával, biztosításával, sőt, baleset esetén gondoskodik a kárrendezésről, ideiglenes bérautót szervez, intézi a periodikus szervizeket, szezonális gumicseréket. A vállalatok a bérleti díjat elszámolhatják ráfordításként, és a saját vásárlással, valamint a pénzügyi lízinggel ellentétben a pénz nem a gyorsan amortizálódó gépkocsikban van lekötve, hanem kamatozik és beforgatható a vállalkozás alaptevékenységébe
- mondta Rónai-Horst László, a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója és hozzátette, hogya személyautókat tartós bérletbe vevők nemcsak a finanszírozási díjra eső áfát jogosultak visszaigényelni, hanem az adott operatív lízingügylet keretében felmerülő járulékos szolgáltatások költségeinek áfáját is. Ezzel a lehetőséggel a vállalatok akkor is élhetnek, ha az egyes díjtételeket külön számlákon terheli feléjük a számlát kiállító, finanszírozó társaság.
Bár az operatív lízinget a múltban jellemzően a nagyvállalatok vették igénybe, és sok kkv vezetője még mindig azt gondolhatja, hogy az ő igényeinek és pénztárcájának nem felel meg a tartós bérlet, valójában a konstrukció sokszor kifejezetten a kkv-k legfőbb kihívásaira kínál megoldást, például azzal, hogy a cégek induló költségek nélkül vehetik használatba a járműveket. Ezenfelül az autó beszerzési árának áfáját is megtakaríthatják, a bérleti díj után járó forgalmi adót pedig a használat arányában visszaigényelhetik - januártól ugye az 50 százalékot már útnyilvántartás nélkül is -, miközben a költségek tervezhetők és átláthatók.Az operatív lízing előnyei adózási szempontból
- a lízingelő az üzleti használat arányában visszaigényelheti a bérleti díj áfáját, így teljes mértékben áfa-mentesen juthat cégautóhoz, ha például a magánhasználatot megtérítteti a munkavállalókkal
- a jármű maradványértékére eső áfát a használt autó leendő vásárlója fizeti majd meg, nem a lízingelő
- nemcsak a szervizköltségek, hanem a bérleti díjba foglalt egyéb szolgáltatások áfája is visszaigényelhető
- a cégautóadó csökkenthető a gépjárműadó összegével, tehát ez utóbbi nem jelent plusz terhet
- a vállalkozás forráshiány esetén is könnyedén az igényeinek megfelelő autóhoz juthat, akár induló befizetés nélkül
- kockázatmentes, mivel a havidíj a futamidő alatt nem változik
- az adók és biztosítások díját a fix havidíj tartalmazza
- teljes kényelmet biztosít az autókat használó cég számára, hiszen az ügyintézésről a flottakezelő
- gondoskodik
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a LeasePlan Hungária Zrt. támogatta.
Másfél évtized után újraindítja a legendás hírnévre szert tett fegyver gyártását Franciaország
Az ukrán háború bebizonyította, nem volt elhibázott fejlesztés.
Súlyos ügyben mondták ki Donald Trump bűnösségét: milliókat fizethet ki az amerikai elnök
Folytatódnak a tárgyalások.
Brutális számokat mondott be az Egyesült Államok az orosz-ukrán háborúról - Ennyire elszámolta magát Oroszország?
Ez lehet az egyik legdurvább éve a háborúnak.
Zelenszkij: megvan a fegyver a brutális orosz dróntámadások ellen, csak több pénz kell
Az ukrán elnök szerint akár 1000 drónt is elindíthat Ukrajna felé az orosz haderő.
Akkora sikert aratott a köztudatba berobbanó német csúcsfegyver, hogy fél Európa kilincsel az új verzióért
Ukrajna meg viszi, mint a cukrot.
Megtámadta Moszkvát az ukrán haderő - Tűz alá került az orosz főváros
Dolgozott a légvédelem.
Hamarosan megbukhat az ukrán védelmi miniszter
Zelenszkij nagyon gondolkodik a személycserén.
Trump és az elektromos autók
Fosszilis fordulat: új pályán az USA autóstratégiája.
NKFIH + SZTNH: Két hivatal közösen a magyar innovációért
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közötti megújuló stratégiai együttműködés célja a magyar innovációs ökoszisz
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Többet katonára, mint oktatásra
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak... Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
