Minden tizedik európai embert tévesztettek már meg eladott hamisítványokkal
Üzlet

Minden tizedik európai embert tévesztettek már meg eladott hamisítványokkal

Portfolio
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által készített legfrissebb tanulmány szerint a fogyasztók még mindig nehezen különböztetik meg a valódi termékeket a hamisítványoktól. A Hamisítás Elleni Világnap célja éppen a fogyasztói tudatosság növelése, a hamisítványok, illegális kereskedelem gazdasági, egészségügyi következményeinek bemutatása.

A COVID-19 járvány és az emiatt jelentősen megnövekedett online vásárlás, valamint a digitális tartalmakhoz való hozzáférés új megvilágításba helyezte a szellemi tulajdonjogok európai megsértésének kockázatait és kárait. Az EUIPO és az OECD közös tanulmánya szerint

a hamisítványok az uniós behozatal közel 7 százalékát teszik ki, 121 milliárd euró értékben,

és minden ágazatra hatással vannak: a kozmetikumok és a játékok, a bor és más italok, az elektronikai termékek, a ruházat, de még a növényvédő szerek ágazatára is. A fogyasztókra nézve súlyos egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthetnek, emellett több milliárdos gazdasági károkat okoznak a vállalkozásoknak és az államoknak, ami bevételcsökkenéshez, adókieséshez és munkanélküliséghez is vezet.

Miközben globálisan virágzik az elektronikus kereskedelem – az Eurostat adatai szerint 2020-ban az európaiak több mint 70 százaléka vásárolt online –, a hamisított termékekkel kapcsolatos bizonytalanság továbbra is fontos szempont az uniós polgárok számára.

„A felmérésből kiderül, hogy saját bevallásuk szerint, átlagban minden tizedik európai embert tévesztettek már meg eladott hamisítványokkal. A tanulmány szerint az európaiak egyharmadában merült fel kétség az általuk megvásárolt termék eredetiségét illetően. Bár évről évre tudatosabban választanak eredeti termékeket a magyarok, a félrevezetett fogyasztók arányát tekintve az unióban harmadik helyen áll Magyarország (15 százalék) Bulgária (19 százalék) és Románia (16 százalék) mögött. A legalacsonyabb számokat az EU-n belül Svédországban (2 százalék) és Dániában (3 százalék) mérték. A Hamisítás Elleni Világnapnak éppen ezért fontos figyelemfelhívó szerepe az is, hogy a fogyasztókat a tudatosabb vásárlásra ösztönözzük” – fogalmazott Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke és a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese.

A digitális kalóztevékenység ugyancsak jövedelmező piac a jogsértők számára. Az IPTV – interneten keresztül elérhető televíziós tartalom – esetében jelentősek a veszteségek. Az illegális IPTV-szolgáltatók az EU-ban évente közel 1 milliárd eurós nyereségre tesznek szert a tartalomkészítők és a jogszerűen működő vállalkozások megkárosításával.

A szellemi tulajdont érintő bűncselekmény szervezett bűnözői csoportok részvételével folyó, nyereséges tevékenység, és egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy kapcsolat van a hamisítás és a kalóztevékenység, valamint más bűncselekmények, például a kábítószer- és emberkereskedelem, a kiberbűnözés vagy a csalás között.

Címlapkép: Getty Images

KonyhaKontrolling

Gazdagok vagyunk már?

Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több

Követeléskezelési trendek 2026

Követeléskezelési trendek 2026

2026. szeptember 15.

Network On Wheels – Portfolio Sunday Business Ride

2026. szeptember 20.

Property Investment Forum 2026

2026. szeptember 22.

Future of Finance 2026

2026. szeptember 23.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet