Sorozatunk záróepizódjának vendége Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója, aki az Év Menedzsere Díjat nyerte el. A Menedzserszövetség és a Bayer Hungária Kft. Év Női Menedzsere Különdíjának kitüntetettje Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország elnök-ügyvezető igazgatója.
Noszek Péter gyakornokként kezdte pályafutását a Nestlé svájci központjában, az azóta eltelt három évtizedben három kontinens különböző országaiban vállalt pozíciókat a cégnél. 2014-ben a vállalat központjának alelnökévé, 2018-ban a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatójává nevezték ki. 2021 óta ő tölti be a közép-kelet-európai régióban a pénzügyi vezetői tisztséget is. A hazai leányvállalat élén ő az első magyar vezető, vezetése alatt a vállalat megduplázta az itthoni árbevételt. Az anyacég összesen 325 milliárd forintban fektet be Magyarországon, továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel terveznek.
Heiszler Gabriella végigjárta a ranglétrát a Sparnál: volt belső ellenőrzési vezető, kontrolling és számviteli vezető, gazdasági cégvezető. 2017 óta tartó vezetése alatt a vállalat Magyarország ötödik legnagyobb munkaadójává vált. Szorgalmazza a saját élelmiszertermékek előállítását, ennek köszönhetően a hazai kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon a cég két húsfeldolgozó üzemnek is tulajdonosa.
Nézd meg te is a Business Menü videósorozat záróepizódját! Bombera Krisztina vendégei ezúttal Noszek Péter és Heiszler Gabriella voltak. A díjak átadói is feltették kérdéseiket a díjazottaknak: Kapitány István, a Menedzserszövetség elnöke, a Shell globális executive alelnöke, és Kárpát Krisztina Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
A beszélgetés kiemelt témái voltak a felsővezetők körében tapasztalható nemi egyenlőtlenségek, a munkavállalók motiválásának fontossága, a globális vállalatok hazai lehetőségei és nehézségei. A beszélgetés végén pedig a szokásokhoz híven szóba kerül a jövő vezetőgenerációjának felkészültsége is.
Elhangzott: Magyarországon a menedzsmentekben dolgozó férfiak és nők aránya 92-8% ezért is fontos egy külön női vezetők számára létrehozott díjjal reflektálni erre az egyenlőtlen helyzetre, elismerni a női cégvezetők kiemelkedő teljesítményét. Heiszler Gabriella, nyilván nem teljesen függetlenül attól, hogy tapasztalja maga körül nem mindennapi helyzetét, külön figyelmet fordít arra, hogy a Spar vezető pozícióiban egyelő arányban legyenek nők és férfiak. Cégen belül nincs belőle probléma, hogy nőként vezeti a vállalatot – mondja Heiszler, - azonban a regionális vezetői találkozók alkalmával, külsős partnerrel való tárgyalás során nehezebb egy női vezetőnek elfogadtatnia magát, sokszor évekig tart, amíg megszokják a jelenlétét, és egyenrangú félként kezdenek tekinteni rá.
Az alkalmazottak motiválásában a legfontosabb a fizetés, a különböző juttatások, ezt nem lehet letagadni, mondja Noszek Péter, viszont a munkahelyi környezet, a tréningek, továbbképzések jelentőségéről sem szabad elfelejtkezni, mert ezek is számítanak. Heiszler még azzal egészíti ki a felsorolást, hogy elsősorban tudatában kell lenni annak, hogy igenis számít a vezető törekvése, és fontos tudni, hogy különböző területeken dolgozó beosztottak milyen típusú dicséretnek, segítségnek örülnek.
A szellemi és fizikai munkák azonban megbecsültségben, kényelemben egyre jobban távolodnak egymástól, és ez Heiszler szerint nagy kihívás a jövőre nézve. Mindkét díjazott alkalmaz fizikai munkát végző embereket, és elismerték annak a fontosságát, hogy a munkájukkal járó kényelmetlenségeket, mint amilyen például egy boltnál a vasárnapi nyitvatartás, vagy egy gyárban a több műszak, ellensúlyozni kell minél előbb, hogy ezek a dolgozók is megbecsülve érezzék magukat.
Címlapkép: Portfolio
Az Év Menedzsere Díjak médiatámogatója a Portfolio.
Kőkemény lépés Németországtól: közelebb viszi a harci repülőit Oroszországhoz
A légtérsértések miatt.
Kettészakadt az ország, hatalmas a hőmérsékleti különbség
A hőmérsékleti kontraszt pénteken is jelentős maradhat.
A Mol teljesített legjobban a hazai nagypapírok közül csütörtökön
Összességében óvatosabb mozgásokat láthattunk.
Politikai paranoia döntheti dugába Ursula von der Leyen legnagyobb húzását
Még most is sokan ellenzik, pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy mindenki csak nyerne a gigászi együttműködésen.
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

