Bezúzta a Gen AI a marketingpiacot
A generatív mesterséges intelligencia olyan technológia, amely képes az adatok jellegéből és azok mintázataiból folyamatosan tanulni, majd ezeket újra alkalmazni a szövegek, képek és videók területén. Lehetővé teszi a gépek számára, hogy olyan kreatív feladatokat hajtsanak végre, amelyekről korábban úgy gondoltuk, hogy kizárólag az embereknek lesz meg hozzá a képességük.
A technológia minden üzletág, köztük a marketingesek érdeklődését is felkeltette, hiszen soha nem látott hatékonysággal, gyorsasággal és meglepően jó minőségben képes elvégezni a feladatokat.
A Gen AI emiatt rendkívüli gyorsasággal indult neki a marketingpiac meghódításának: a szektorban 2023 áprilisában még a cégek 39%-a gondolta úgy, hogy jobb kivárni, mint használni a technológiát, ez az arány októberre 12%-ra csökkent. Az is szembetűnő, hogy a vállalatok közel 60%-a már alkalmazta a generatív mesterséges intelligenciát a marketing valamely munkafolyamatában: 37%-uk több kezdeményezésben is hasznát vette az AI-nak, 21%-uk kísérletezett vele, de pozitív trend, hogy 13% ugyan nem használja, de van terve arra, hogyan szeretné bevonni a közeljövőben.

Ha a globális piacot nézzük, egyértelműen az USA vezet a generatív AI marketingben történő felhasználásában: itt a cégek közel fele már többször is használta a technológiát, 19% pedig kísérletezik vele. Az ezüstérmes Szingapúr, ahol a vállalatok 42%-a már többször igénybe vette, Európán belül pedig Németország a nyertes, ahol a 37%-nál volt megfigyelhető a Gen AI többszöri használata.
| A generatív AI használata a marketinben országonként | |||
| Ország | Többszöri használat | Kísérletezés | Egyik sem |
| USA | 50 | 19 | 31 |
| Szingapúr | 42 | 15 | 44 |
| Ausztrália | 40 | 21 | 40 |
| Németország | 37 | 21 | 43 |
| UK | 36 | 24 | 41 |
| Átlag* | 37 | 21 | 42 |
| Forrás: Capgemini, Portfolio | *Az átlag 14 ország adatai alapján van kalkulálva. | ||
Feltehetően sok cégvezető azért fontolja meg a Gen AI marketingbe való implementálását, mivel maga a technológia és az ahhoz szükséges infrastruktúra magas költségekkel is járhat. Egyre többen vannak azonban azok, akik külön költségvetést és csapatot alakítanak ki a marketing részlegen belül a generatív AI-nak: a cégek 50%-a az előbbi, 47%-a pedig az utóbbi lépést már megtette. Szektorok szintjén a médiaipar, a fogyasztói cikkeket értékesítő ágazat és az autóipar áll az élen, közülük 63%, 55%, illetve 54% már készített költségvetési tervet a generatív AI fejlesztések finanszírozására.
Nem mindenki van oda azonban a generatív AI iránt:
A cégek 46%-a szerint az AI túlságosan fel fogja forgatni a marketingpiacot.
A Capgemini arról is megkérdezte a vállalatokat, hogy miért érzik úgy, hogy a generatív mesterséges intelligencia segít nekik az üzletfejlesztésben.
- 65% szerint az AI lehetőséget teremt arra, hogy interaktívabb felületeket hozzanak létre, ezzel pedig növelik az ügyfélélményt.
- 61% úgy véli, az AI növeli a hatékonyságot, így pedig a bevételt is.
- 60% a marketingfolyamatok hatékonyságának jelentős növekedéséről számolt be.
- szintén 60% pedig úgy látja, hogy az AI segít megkülönböztetni más piaci szereplőktől a termékeket és a szolgáltatásokat, ezzel erősítve a márkaidentitást.
A Gen AI használata
A Capgemini kutatása szerint a mesterséges intelligencia a marketing szinte összes területére beférkőzött, azaz nem csak egyetlen konkrét területre koncentrálódik a használata. A vállalatok szívesen használják
- adatelemzésre,
- ötletelésre,
- kampányok létrehozására,
- keresőmotor-optimalizálásra,
- vagy akár tartalomgyártásra.
Bár a generatív AI sokba kerül, a cégek továbbra is úgy gondolják, hogy megéri befektetni a technológiába: októberben a cégek 57%-a mondta azt, hogy az AI marketingben való felhasználásának előnyei meghaladják a költségekkel járó hátrányait.
A vállalatok jelentős javulást várnak a generatív AI kapcsán a hatékonyságra és az ügyfélelégedettségre vonatkozóan: a marketingszakemberek azt várják, hogy a következő 2-3 évben 14,1%-kal kevesebb időt kell majd a tartalomgyártásra fordítani, 14%-kal növelik az ügyfélelégedettséget, 13,9%-kal csökkentik a marketingköltségeket, valamint 13,7%-kal javítják a tartalom minőségét is.

Mi lesz a kreativitással?
A generatív mesterséges intelligencia hatása a kreativitásra folyamatosan kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen a lehetőségek mellett az AI-ra való túlzott támaszkodás ronthat az emberi munkatársak kreativitásán.
A vállalatok 55%-a számolt be arról, hogy nagy kihívást jelent a Gen AI és a kreativitás fenntartása közötti egyensúly megtalálása.
Ez azonban csak rövid távon igaz: a következő 5-10 évben a cégek 33%-a azt várja, hogy a mesterséges intelligencia fokozni fogja az emberi kreativitást, 29% szerint viszont az emberi kreativitás csak korlátozott szerepet játszik majd a marketingben.
A Capgemini szakértői összeszedték, mit kell tenni a mesterséges intelligenciával, hogy az teljes mértékben a cég javát szolgálja:
- Világosan meg kell határozni a generatív mesterséges intelligencia implementálásának célját,
- Speciális marketingcsoportokat kell létrehozni a Gen AI integrálásának javítására,
- Csak kis lépésekben szabad haladni, rögtön hatalmas léptékű innovációk bevezetése a visszájára sülhet el,
- Külső partnerekkel is együttműködéseket kell kötni, valamint a belső munkatársak készségeit is fejleszteni kell, hogy minél inkább bővíteni lehessen a felhasználási célokat.
Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Váratlan fordulat: Trump egy meglepő kérésnek engedve állította le a támadásokat
A blokád viszont folytatódik, az amerikai hadsereg készenlétben.
Rászólt Izraelre Európa egyik legerősebb vezetője: ezzel most már ideje leállni
A francia elnök kemény kritikát fogalmazott meg a zsidó állammal szemben.
Súlyos figyelmeztetést adott ki Leó pápa: veszélyben van az emberiség jövője
"Gyilkos az a gazdaság, amelyben a profitot helyezik mindenek fölé."
Az egyik techóriásnál már videózzák a dolgozók monitorát, az AI így tanulja meg a munkájukat
A program rögzíti az egérmozgásokat, a kattintásokat és a billentyűleütéseket.
Meglépte az Egyesült Államok: lecsaptak a titkos fegyverhálózatra, miközben vészesen ketyeg az óra
Amerika odavágott Iránnak.
Bejelentette Irán: Amerika háborús cselekményt hajtott végre – Trump felrúgta a tűzszünetet
Ellenállást hirdetett Teherán.
BBC: pendrive-okon kínálnak dokumentumokat magyar hivatalnokok, büntetlenséget és a munkájuk megtartását kérik
A lap értesülései szerint dolgoznak az iratmegsemmisítők.
Tényleg már csak a csoda segíthet: holnap folytatódhat a pusztító háború – Amerika talpig fegyverben
A katonák várják Trump elnök parancsát.
A sótalanított víz szerepe az öböl menti arab államok ellátásbiztonságában
A sótalanító üzemek nemcsak létfontosságúak, hanem egyben sérülékeny, stratégiai célpontok is.
Mennyi értéket termel egy dolgozó kéz? - BB Tengely
Magyarország lemaradt a termelékenységi versenyben, a Balkán-Baltikum régió országainak többsége lehagyott minket az elmúlt 15 évben. Egy gazdaság hosszú távú sikerességét nem feltétlenü
Vagyontervezés bizonytalan környezetben - találkozzunk Szegeden!
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak? Milyen elvek mentén lehet tervezni a vagyonnal, és milyen reális hozammal lehet számolni
Birodalmi alkony vagy amerikai erődemonstráció? - Szuez és Hormuz párhuzamai
Úgy tűnik, most nagyobb lehetőség kínálkozik az iráni konfliktus megoldására, az ideiglenes tűzszünet alatti megegyezéssel, ellenkező esetben nem marad más, mint a katonai erő fokozása a Fo
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Mennyi értéket termel egy dolgozó kéz? - BB Tengely
Magyarország lemaradt a termelékenységi versenyben, a Balkán-Baltikum régió országainak többsége lehagyott minket az elmúlt 15 évben. Egy gazdaság hosszú távú sikerességét nem feltétlenü
Az Európai közeledés 100 milliárdokban mérhető eredménye
Még az átlagember is észrevette a forint hatalmas erősödését a választások hatására. Van egy kevésbé szem előtt lévő, ugyanakkor hatalmas pénzügyi előrelépést mutató fejlemény is: a
Zsiday Viktor: Hogyan ne álljon fejre gazdaságilag a rendszerváltás?
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Surányi György, Szabó László: a rossz gazdaságpolitika ellen az euró sem véd meg
Illúzió megváltást várni a bevezetéstől?
Energiapiaci fordulat: hogyan alkalmazkodnak a nagy szereplők?
A Futureal-csoport két vezetőjével beszélgettünk.
Már látják a magyar cégek, kitől és milyen munkát vesz el az AI
Varga Botonddal, a SERCO AI és Innovációs Üzletágvezetőjével beszélgettünk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


