
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint a magyarok 67 százaléka használja tudatosan a mesterséges intelligenciát munkájában, tanuláshoz vagy személyes céljaihoz, ami közel áll a fejlett országok 65 százalékos átlagához. A felmérés, amely 47 országból több mint 48 ezer ember véleményét gyűjtötte össze, rávilágít, hogy bár a technológia használata terjed, a felhasználók jelentős része nem elég körültekintő, ami növeli az anyagi és reputációs kockázatokat.
A hazai válaszadók 36 százaléka már úgy érzi, nem tudná elvégezni a munkáját AI nélkül,
41 százalék inkább erre támaszkodik egy feladat elvégzésénél, minthogy beleássa magát, és 49 százalék tart attól, hogy lemarad, ha nem használ AI-t a munkahelyén. Ugyanakkor a kockázatok értékelésében Magyarország a kevésbé optimisták táborát gyarapítja: 34 százalék szerint az AI kockázatai felülmúlják az előnyeit, és 77 százalék aggódik a mesterséges intelligencia negatív hatásai miatt. A leggyakoribb problémát a pontatlan eredményekben látják, 54 százalék számolt be ilyen tapasztalatról.
A kutatás rámutat, hogy
a magyarok különösen nagy reményeket táplálnak az AI egészségügyben való használata iránt,
háromból két magyar támogatja az AI ezen a területen való alkalmazását. Általánosságban megfigyelhető, hogy ha az AI olyan iparághoz vagy szolgáltatási területhez kapcsolódik, ami iránt alapvetően nagyobb a bizalom (egészségügy, alapkutatás, oktatás), ott az AI megítélése is pozitívabb.
Ugyanakkor a szabályozás terén még van tennivaló: a válaszadók 79 százaléka véli úgy, hogy szükség van az AI szabályozására, de mindössze 6 százalékuk ismeri az idehaza vagy EU-szinten létező szabályokat és irányelveket.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
Elszabadult a pokol: fegyverhez jutottak a tüntetők, kirendelték a hadsereget Nepál utcáira
A katonák már éles lőszert használnak.
Ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre – Vörös riasztás Jeruzsálemben
Valószínűleg a Hamász-vezetők halálát akarják megtorolni.
Reagált a magyar kormány a Katar területén végrehajtott izraeli csapásra
Facebookon jelentkezett be Szijjártó Péter.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Jövőre a magyar cégeknek is közzé kell tenniük bérjelentéseiket
Az uniós bérátláthatósági irányelv jelentős változásokat hoz a munkaerőpiacon.
Gyorsabbak, zöldebbek, részletesebbek: látványosan fejlődtek a banki fenntarthatósági jelentések
Több területen azért akad még javítanivaló a KPMG elemzése szerint.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
