Üzlet

Nagy eséssel zárta a keddi kereskedést a BUX

A keddi kereskedés második felében felemásan teljesítettek az európai részvényindexek kedden, míg a magyar tőzsde nagy eséssel fejezte be a hét második napját, a hazai blue chipek közül az OTP és a Richter teljesített a leggyengébben.

Nagyon jól megy a hazai brókercégeknek

Nagyon jól megy a hazai brókercégeknek

56 milliárd forint bevételt és 6,5 milliárd forint profitot ért el tavaly a 12 hazai befektetési szolgáltató, derült ki az MNB által ma közzétett Arany Könyvből.

Megjavították a MÁV internetes és online jegyrendszerét

Megjavították a MÁV internetes és online jegyrendszerét

Negyed tizenegyre megjavították a MÁV-START internetes és automatás jegyvásárlási rendszerét, amely ma reggel óta az adatbáziskezelő-rendszer leállása miatt nem működött - olvasható a MÁV közleményében.

Új raktárbázisba költözött a MediaMarkt

A MediaMarkt vásárlóinak száma a korábbi évek többszörösére növekedett, a fokozott igények teljesítése és a kiszolgálás minőségének további javítása érdekében a társaság új raktárbázis mellett döntött. Egy évvel a BILK-kel erről kötött megállapodás és 10 hónappal az építkezés kezdése után elkészült a BILK területén az áruházlánc speciális igényei szerint épített, több mint 20 ezer négyzetméteres raktárcsarnok, amelybe a MediaMarkt beköltözött.

Jön az új iPhone - Itt van minden, amit tudni érdemes

Közeledik az Apple-fanok legnagyobb ünnepe, ma tartja szokásos éves termékbemutatóját az amerikai technológiai óriás, az esemény fő attrakciója az új iPhone-ok bemutatása lehet. A készülékekről még hivatalosan semmit sem tudni, de a részletek és a pletykák folyamatosan szivárogtak az elmúlt hónapok folyamán. Az általános vélekedés az, hogy idén sem kell világmegváltó újdonságokra számítani, nagyon hasonlóak lesznek az új telefonok a 2018-as modellekhez. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni a bemutatóról és hogy mire számíthatunk ma este.

Lecseréli logóját a Volkswagen

Lecseréli logóját a Volkswagen

A Volkswagen a Frankfurti Autószalon előtt nem csak az új elektromos autóját, az ID.3-at mutatta be, de a konszern új logóját is.

Itt a Volkswagen új elektromos autója

Itt a Volkswagen új elektromos autója

A Frankfurti Autószalon előtt mutatta be az új elektromos autóját a Volkswagen. Az ID.3 a nevét onnan kapta, hogy a Volkswagen Bogár és a VW Golf után az ID.3 is korszakalkotó modell lesz a Volkswagen szerint.

Bajba kerülhet a Google

Negyvennyolc amerikai tagállam trösztellenes vizsgálatot indított a Google ellen - jelentette be Ken Paxton texasi ügyész hétfőn Washingtonban. Egyedül Kalifornia és Alabama nem csatlakozott a kétpárti egyetértéssel vizsgálatot követelő államokhoz. Támogatja viszont a kezdeményezést a főváros, Washington kerülete, valamint Puerto Rico, amely az Egyesült Államok társult állama.

Távozik az Alibaba legendás vezetője

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma kedden távozik a vállalat éléről.

Magyarország nagyszabású 5G fejlesztésekre készül

Magyarország nagyszabású 5G fejlesztésekre készül

Magyarország kitűzött célja az 5G mobiltechnológiai fejlesztések minél korábbi bevezetése, és ezáltal a szinte korlátlan sávszélesség elérése - mondta Áder János köztársasági elnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencia gálavacsoráján hétfőn Budapesten.

B+ minősítést kapott a Masterplast

B+ minősítést kapott a Masterplast

A Masterplast is részt venne az MNB Növekedési Kötvényprogramjában, 6 milliárd forintnyi kötvényt bocsáthatnak ki még idén, a hitelminősítői feltételnek megfelel a vállalat, a kötvényei B+ besorolást kaptak a Scope Ratingstől.

Szárnyalt a Waberer's


Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítettek hétfőn, a magyar tőzsde a délelőtti, mérsékelt esését ledolgozta és a BUX végül mérsékelt emelkedéssel zárt, míg a Waberer's részvényei jelentős erősödéssel zárták a hét első napját.

Elolvadtak a plusszok az amerikai tőzsdéken

Elolvadtak a plusszok az amerikai tőzsdéken

Emelkedtek az amerikai tőzsdék a kereskedés félidejéhez közeledve, azóta azonban eloladtak a plusszok: a Dow Jones Index és az S&P 500 stagnál, a Nasdaq kisebb esést mutat.

Soha nem volt még ekkora részvényvagyona a magyaroknak

Soha nem volt még ekkora részvényvagyona a magyaroknak

Soha nem volt még olyan értékben részvény a hazai háztartásoknál, mint idén júliusban, a friss statisztikák alapján 751 milliárd forintnyi részvényt birtokolnak a magyarok. A lakosság júliusban már inkább értékesített részvényeiből, az árfolyamok emelkedése azonban tovább növelte a magyarok részvényvagyonát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.