A napenergia lehelhet életet a haldokló magyar vidékbe
A napelempark-fejlesztések három alapkövetelményéből - területhez való hozzáférés lehetősége; hálózati csatlakozási pont; finanszírozás - a barnamező ilyen módon kettőt is biztosít, legalább is az elmélet szerint. A valóságban azonban ezek a barnamezős területek nagyon gyakran nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek. Sokszor egyszerűen nincs kellő nagyságú elérhető terület, illetve maga a terület nem elég nagy kiterjedésű, sokszor rendezetlen tulajdoni viszonyok kísérik, környezetvédelmi védettség alatt áll, esetleg hálózati csatlakozási pont helyett legfeljebb mindössze egy egy közcélú hálózatból vételezésre alkalmas trafóállomás található rajta, ráadásul a szóba jöhető önkormányzati és állami területek sok esetben csak 15+5 évre vehetők bérbe piaci célra, miközben egy naperőmű élettartama ezt jelentősen meghaladja.
A megoldást részben a zöldmezős, mezőgazdasági művelésre korlátozottan alkalmas területek jelenthetik, amelyek a megvalósíthatóság mellett a fenntarthatósági kérdésekre is választ adhatnak.
Mennyit is ér a magyar föld?
A területeknek a mezőgazdasági termelés alól naperőművi használatra történő kivonásával szemben leggyakrabban hangoztatott ellenérv a terület mint termőföld magas értékére, az élelmiszertermelésben betöltött jelentős szerepére vonatkozik. Ez a bizonyos magas érték azonban jó eséllyel téves, de legalább is pontatlan értékelésen alapul. A termőföldek értékmérőjeként még ma is alkalmazott aranykorona-rendszer mára nagymértékben túlhaladottá vált.A termőföldek aranykorona mutatói úgy mentek át a köztudatba, mint a termőterületek minőségének fontos ismérvei. Ugyanakkor az aranykorona-rendszer egy ökonómiai értékelési rendszer (közönséges gazdálkodás mellett tartósan nyerhető középtermés értéke, levonva belőle a gazdálkodás rendes költségét), amely a földadó beszedését volt hivatott segíteni azzal, hogy a különböző művelési ágú és minőségi osztályú termőföldeket hasonlította össze az alapján, hogy 1 kataszteri hold mennyi tiszta arany fedezetű jövedelmet termelt. Ehhez nem csak a termőhelyi viszonyokat (talaj termékenysége, domborzati viszonyok, klimatikus adottságok) vette figyelembe, hanem többek között például a szállítási költséget, útviszonyokat, munkaerővel való ellátottságot, napszámbéreket. A 19. század végi gazdasági prioritások és a fenti értékelési szempontok következtében egy gyümölcsösnek vagy nádasnak mind a mai napig igen magas az aranykorona értéke, mert az aranykorona-rendszer felállításakor tetőfedésre kellett a nád, ezzel keresleti piacot generálva, illetve a gyümölcsös műveléséhez korlátlanul volt élő munkaerő. Ma ezeknek a területeknek hiába magas az aranykorona értéke, a valós hasznosíthatósága és gazdasági értéke alacsony, mivel a gyümölcsültetvényt nincs aki gondozza és közel sincs annyi nádra szükség, mint anno. Ebből fakad, hogy ezen területek talajminősége a magas aranykorona érték ellenére kifejezetten rossz is lehet, mivel nem genetikus talajtérképezés alapján állították fel a rendszert.
Az tisztán látszik tehát, hogy az 1887-ben bevezett rendszer nem, vagy alig veszi figyelembe a talaj valódi minőségét, az azóta a gazdálkodási viszonyokban és művelésmódban bekövetkezett változásokat, így a birtokszerkezet átalakulását, de a termőképesség változásait vagy a növénynemesítések eredményeit sem.
A kísérlet a mezőgazdsági termelők erőműberuházóvá tételére elbukott
Részben a fenti felismerés nyomán 2018 januárjától jelentős változás állt be a termőföld védelméről szóló magyar törvényben. Ennek egyik legfontosabb következménye az, hogy jóval egyszerűbbé vált a gyengébb minőségű termőföld termelésből történő kivonása 0,5 MW-nál kisebb névleges teljesítőképességű napelempark létesítésének céljából. A szabályozás szerint az ingatlanügyi hatóság ebben az esetben helyszíni szemle tartása és talajvédelmi szakkérdés vizsgálata nélkül, a rendelkezésére álló iratok alapján dönt nyolc napos ügyintézési határidővel, és földvédelmi járulékot sem kell fizetni a kivonásért. Amennyiben a területen a földműves tulajdonos/földhasználó építene napelemparkot, úgy ingatlanügyi hatósági engedélyre sincs szükség.A jogalkotó emellett egyéb intézkedésekkel is igyekezett támogatni, hogy a mezőgazdasági területeken kisteljesítményű napelemfarmokat hozzanak létre. Bár a 2018 tavaszán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara koordinálása mellett kilátásba helyezett, kedvezményes hitelt is ígérő agrárnapelem-program csendben hamvába holt, a megvalósítást segítő intézkedések még életben vannak. Kérdéses azonban, hogy a világéletében a mezőgazdaságból - növénytermesztséből és állattenyésztésből - élők mennyire tudnak és akarnak hirtelen egy számukra teljesen életidegen erőművi beruházásba belefogni, hiszen a jelenlegi állás szerint erre elég kevesen adták eddig a fejüket. Ezen elképzelésnek bizonyos jogszabályi alapjai részben megvalósultak, azonban a kormányzat végül módosította a koncepciót és a gazdálkodók saját fogyasztását fedező energetikai beruházások ösztönzését támogatja.
Égig érnek a magyar fotovoltaikus tervek, de hová építik az erőműveket?
Merthogy ambíciózus tervek vannak jelenleg is a hazai fotovoltaikus kapacitások bővítésére mondta néhány hete, a kaposvári közel 100 MW-os napelemparkot is építő kínai nagyvállalat, a China National Machinery Import&Export regionális központja Magyarországra hozatalának bejelentésén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.A magyar kormány kiemelten kezeli a fotovoltaikus rendszerek fejlesztésének ügyét, a tavalyi körülbelül 700 megawatt beépített kapacitást meg kívánják többszörözni, öt éven belül akár 5000 megawattot is elérve, enyhítve az ország jelenleg is 30%-ot meghaladó tragikus villamosenergia-import arányát.
Ehhez viszont terület kell, aminek egy jelentős részét a gyengébb minőségű, ma még részben mezőgazasági művelés alatt álló földterületek biztosíthatják. Már csak azért is, mert Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve, illetve a felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energiastratégiában 2030-ra megcélzott megújulóenergetikai irányszámok csak barnamezős területek felhasználásával, illetve a háztetőkre telepített háztartási méretű napelemrendszerekkel meg sem közelíthetőek. Szerencsére az összkép ennyire azért nem borús.
Érdekes szempont továbbá a parkok mérete, hiszen itthon a szabályozás sajátossága alapján az 1-2 hektár méretű kisebb parkok az elterjedtek, bár folyamatosan kerülnek bejelentésre a nagyobb fejlesztések (például Százhalombatta, Alsózsolca, Paks, Szügy, Bükkábrány, Nádasd). Nemzetközi tapasztalatok alapján azonban egyáltalán nem ritka a projektenkénti 100 hektár feletti igénybevétel Nyugat-Európában sem, gondoljunk csak a zászlóshajó fejlesztésekre Nyugat-Angliában (500 MW), Portugáliában (221 MW) avagy Franciaországban (300 MW). Ezen parkok fajlagos területigénye lényegesen kisebb, nagyságrendileg 30%-kal hatékonyabban képesek gazdálkodni a rendelkezésre álló földterülettel, mint az elszórt kisebb telepek, illetve az üzemeltetés során is professzionálisabb eszközökkel biztosítják a napelemparkoknak a rendszerirányítás szempontjából kritikusmenetrendezését, az energiaellátás folytonosságát.
És mit jelentenek ezek számokban? Ha az ambíciózus fejlesztési terveknek optimistán több, mint a fele (~3000 MW) megvalósul és MW-onként az iparági 1,8 hektár területigénnyel számolunk, hozzávetőlegesen még mindig csak a XVII. kerület alapterületét súroljuk alulról. Ezt természetesen egy 95 millió négyzetkilómérnyi területű országra vetítve kell érteni.
Biodiverzitás a kulcs - naperőmű vagy napelempark
Egy felívelőben lévő iparágban különösen fontos a szabályozás szerepe. A magyar termőföld védelme nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően szigorú, így a napelempark fejlesztői számára 0,5 MW felett igencsak nehézkes folyamat a földhivatalok támogató határozatát megszerezni, a tapasztalatok alapján egyáltalán nem jelent automatikus jóváhagyást a papírforma szerint beadott kérelem. Így aki ezt a lépcsőt megugorja, szinte biztosan átlag alatti minőségű termőföldet kell, hogy hasznosítson.
A technológiából adódik, hogy egy napelempark telepítése okán a termőföld művelési alóli kivonása egyértelműen visszafordítható folyamat, hiszen a panelek legtöbbször cölöpözéssel vagy földcsavarokkal kerülnek rögzítésre a humuszréteg érintetlenül hagyásával, 25-30 év múlva jelentősebb beavatkozás nélkül, viszont a negyedszázados pihentetés és ugaroltatás minden áldásával, akár vissza is állítható a termőföld eredeti művelési ága. A fém tartószerkezet, a kábelek, a szilícium panelek mind újrahasznosíthatóak, mely folyamatot a sokszor, adott esetben joggal kritizált napelemekre kivetett termékdíj tovább katalizál majd.
Fontos megjegyezni, hogy a terület a napelempark müködése alatt -- mellékhasznosításként akár juhokkal történő legeltetésre, akár kaszálóként kiválóan hasznosítható. Egy jól megtervezett és a környezettudatos módszereket alkalmazó üzemeltetés mellett egy védett, begyepesedett élőhely alakul ki. Ennek kiváló példái a manapság tömeges méhpusztulás csökkentése érdekében kialakítható "méh-rezervátumok", amelyek kifogástalan védett közeget biztosítanak a nehéz helyzetben lévő rovaroknak. A témában elérhető kutatások határozottan bíztató képet festenek a technológia környezetre gyakorolt hatásairól.

Összegzés
A legtöbbünk szemében még mindig aranyat érő termőföld más célú hasznosításának kérdésében nem könnyű tisztán látni. Egyik oldalon a hagyományos értékrend óvása, a hazai termelés egyik legmeghatározóbb ágának és természeti értékeknek védelme áll, míg a másik oldalon a társadalmi és gazdasági igények rohamos tempójú változásához való kényszer áll.Annak kérdése azonban vitán felül áll, hogy a megújuló energiatermelés ösztönzésére szükség van. A nemzetközi és hazai klímavédelmi célok elérése érdekében valóban új területeket kell bevonni a napeneria alapú energiatermelésbe, mely azonban a környezeti lábnyomát tekintve semmiben sem hasonlítható egy klasszikus erőművi vagy ipari beruházáshoz (pl. autógyár, szénerőmű, stb.). Az már csak rajtunk áll, hogy a termőföldet felelősséggel és fenntartható módon hasznosítjuk-e. Erre egy nem minden elemében tökéletes, de az alternatívák fényében biztosan előremutatóbb megoldás a zöldülő napelemparkok elterjedése.
Címlapkép: Bert Bostelmann/Getty Images
Kiszivárgott Orbán Viktor Brüsszelbe küldött figyelmeztető levele
Ursula von der Leyennek címezte.
Ráunt az európai hatalom Moszkva játékaira - Kémhajót fogtak a Baltikumban
A gyanú szerint drónokat indítottak a teherhajóról.
Rendkívüli események, lezárták a világ egyik legnagyobb repülőterének terminálját
A sürgősségi szolgálatok a helyszínen vannak.
Elbukta a bizalmi szavazást, lemond a francia miniszterelnök - Jöhetnek az előrehozott választások?
Két év alatt a negyedik miniszterelnököt ette meg a francia politika.
Szomorú jelentést adott ki az ENSZ: emberek tízezrei szenvednek a természeti katasztrófa miatt
A legszomorúbb hírt viszont egyelőre cáfolták.
Újabb orosz üzletember halt meg rejtélyes körülmények között
Három év alatt a tizenkilencedik.
113 millióval tehet vagyonosabbá az Otthon Start
A héten indult el az Otthon Start hitel és már első napokon nagy érdeklődés mutatkozott a támogatott hitel iránt. Sokak számára egyedül ezzel a támogatott hitellel van lehetőségük, hogy saj
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
