Felpörögtek a cégvásárlások Magyarországon
- Magyarországon a nyilvános tranzakciók aránya tavaly 26%-ra csökkent a korábbi 48%-ról, ami részben a Jeremie-program lezárásának köszönhető, miután a Jeremie alatt több M&A tranzakció is nyilvános volt itthon.
- 1165 tranzakciót zártak le tavaly a közép- és dél-európai régióban, összesen 47,7 milliárd dollár becsült értékben. Az összeg 10,7%-kal nagyobb a 2015-ben mértnél, azonban a tranzakciók száma elmarad az akkori 1281 darabtól. A tranzakciók 30,9%-ában voltak nyilvánosak a tranzakciós értékek.
- A fúziók és felvásárlások piacán tavaly Csehország, Törökország és Lengyelország volt a legaktívabb a régióban, Csehország elsőbbsége meglepő volt az előadók szerint, miután korábban még Törökország birtokolta az első helyet. Ennek oka az lehet, hogy a cseheknél a japán és kínai befektetők érdeklődése is megnövekedett, emellett a cseh korona gyengülése is kedvezett a tranzakcióknak.
- A teljes régiós becsült tranzakciós piacméret 47,7 milliárd dollárt tett ki tavaly, az országok közül Lengyelország M&A piaca bizonyult a legnagyobbnak 11,6 milliárd dolláros becsült mérettel. Ehhez hozzájárult, hogy a lengyeleknél és a cseheknél is voltak tavaly egymilliárd dollárt meghaladó tranzakciók is.
- Itthon tavaly 110 tranzakciót zártak le, amely 15%-os csökkenés 2015-höz képest. A tranzakciók számát tekintve ezzel Magyarország az 5. a sorban a régióban Románia után. A nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján 1,61 milliárd dollár volt a magyar M&A piac értéke, ami 6%-kal magasabb az egy évvel ezelőttinél. Itthon 4 tranzakció értéke haladta meg a 100 millió dollárt, a CA Immo, a Richter, a Coast2Coast és az IBM tranzakcióiról van szó.
- A magyar tranzakciós piacon tavaly a helyi ügyletek voltak többségben, a teljes tranzakciószám 54%-a. A külföldre irányuló tranzakciók száma 2016-ban is alacsony volt, bár valamelyest növekedést mutat, köszönhetően például az OTP horvátországi és a Richter svájci felvásárlásainak.
- Az előző évekhez hasonlóan itthon a stratégiai befektetők voltak többségben tavaly is, bár a pénzügyi befektetők aránya részben a Jeremie-programnak köszönhetően régiós szinten is magasnak mondható.
- A három legaktívabb iparágat az IT, a feldolgozóipar és a szolgáltatások jelentették a régióban. Itthon az feldolgozóipar volt a legnépszerűbb iparág 2016-ban 15 ügylettel, ezt a szolgáltatások, az IT és az ingatlanpiac követte. Utóbbi egyértelmű aktivitást mutat, tavaly több ingatlan adásvételi ügyletet is lebonyolítottak.
LNG-piaci földrengés: a brit kormány kirántotta a pénzt a Total megaprojektje alól
Európa ellátásában fontos szerepet kapott volna.
Európai körútra kelt Volodimir Zelenszkij – Még vannak "kemény kérdések", melyeket tisztázni kell a békéhez
Minden nagyon konstruktív volt Floridában.
Kiderült: teljes katasztrófa az Ukrajnának átadott amerikai csodafegyver, már ki is vonták a forgalomból
Csalódást okozott az amerikai hadiipar fényes üdvöskéje.
Ezért jön Magyarországra az ázsiai nagytőke
A Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértőit kérdeztük.
"Minden fővállalkozót előveszünk" - Lázár János követeli, hogy fizessék ki az alvállalkozókat
Általános vizsgálatot rendel el a miniszter.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.


