Március végén megkezdte működését az egész Közép-kelet-európai Régió innovációinak támogatására létrejött FinTech Hub Szlovákia Pozsonyban. A központ alapítói, a Mastercard, a Vacuumlabs és a Szlovák Fintech Szövetség.
Az alapítók a régióba belépni tervező startup-ok indulását és működését könnyítenék meg olyan területeken, mint a releváns hálózatokhoz kapcsolódás, a szabályozási irányelvekhez és technológiai támogatáshoz való hozzáférés. Emellett akár fizikai munkaterületet is biztosítanak a terjeszkedést fontoló vállalkozások számára.
A most induló programban való részvételhez magyar fintech startupok és növekvő vállalkozások jelentkezését is várják.
A FinTech Hub alapítóit elsősorban az olyan sikeres szabályozói sandbox-ok (új pénzügyi technológiák védett, a szabályozó által felügyelt környezetben történő tesztelését szolgáló megoldások) inspirálták, amelyek Nagy-Britanniától Szingapúrig sok országban működnek és virágoznak az elmúlt években.
„Amint a vállalkozás teljesíti a programot a FinTech Hub Szlovákiában és bevezeti szolgáltatását a piacon, nem csak technológiai, hanem adminisztratív támogatást is garantálunk a szükséges licenc igényléséhez. Ez az egyik oka annak, hogy a Hub egy semlegesen felépített platformmal rendelkezik. Arra törekszünk, hogy fenntartsuk és érvényesítsük az összes piaci szereplő közös érdekeit. Ez hozzájárul a piacon megjelenő, folyamatosan magas színvonalú innovációkhoz" - mondta el Juraj Králik, a FinTech Hub Slovakia projektmenedzsere.
A hub átfogó célja az innováció és a digitalizálás támogatása a Közép-kelet-európai Régió pénzügyi szektorában. A Hub arra törekszik, hogy a vállalatok lehetőséget kapjanak megoldásaik érvényességének biztonságos környezetben történő tesztelésére. Ehhez minden szükséges erőforrás rendelkezésre áll szakértői támogatás és tanácsadás formájában is.
A program minden típusú vállalkozás számára nyitott, legyen szó induló, bővülő vagy már régebb óta jól működő vállalatról. A befogadáshoz a FinTech Hub Szlovákia a termék, koncepció vagy prototípus egyediségét, valamint annak sikerességét és régióban való alkalmazhatóságát vizsgálja. A központ emellett segíti a tagokat a szükséges ágazati licencek megszerzésében.
A programhoz csatlakozó tagok három fő irány - technológiai, jogi és mentorálási támogatás - mentén használhatják majd a platformot. Kiemelt hozzáférést kapnak a központ technológiai partnerei által biztosított saját tesztelési környezethez. Gyorsabb, hatékonyabb és sikeresebb piacra jutási utakat építhetnek fel a szakértők irányításával. Minden kiválasztott résztvevő számára biztosítanak egy mentort, aki felügyeli az előrehaladást. Mindezen felül a startupoknak fizikai munkakörnyezetet is biztosítanak Pozsonyban.
„Technológiánkkal is támogatjuk az érdeklődőket, hogy felgyorsíthassuk a teljes folyamatot. A hagyományos kártyavilágban használt technológiák mellett gondolok itt például a nyílt banki szolgáltatásokra, a peer-to-peer fizetésekre, big data-t vagy mesterséges intelligenciát használó megoldásokra, felhasználóbarát hitelesítési módszerekre, a jobb biztonságot szolgáló eszközökre és egyebekre" - nyilatkozta Michal Čarný, a Mastercard Szlovákiáért és a Cseh Köztársaságért felelős vezérigazgatója, a FinTech Hub partnere.
„Tagjai vagyunk az Európai Uniónak és az Észak-Atlanti Szövetségnek. A Schengeni Térséghez tartozunk, és az Euró a fizetőeszközünk, ami előnyökkel járhat az itt megtelepedő vállalkozások számára. Bécs közelsége szintén nagy előny a zökkenőmentes érkezések és távozások szempontjából. Végül, de nem utolsósorban Szlovákiában számos tehetséges ember él, akikre szükségük van a vállalatoknak a további növekedéshez"- összegezte az elhangzottakat Matej Ftáčnik, a Vacuumlabs társalapítója.
A szlovákiai alapítású Vacuumlabs Magyarországon is aktív, több mint 2 éve működteti budapesti irodáját, ahol 12 magyar fejlesztő dolgozik nemzetközi digitális pénzügyi megoldások megvalósításán. Ez a tény alapozza meg a Vacuumlabs azon törekvését, hogy partneri kapcsolatot építsen ki a Magyar Fintech Szövetséggel a két ország pénzügyi-technológiai fejlesztésekben résztvevő vállalatai közötti szorosabb együttműködés, a lehetséges szinergiák kiaknázásáért.
A címlapkép forrása: Getty Images.
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
Stiglitz: az EU-nak Oroszország pénzéből kellene támogatni Ukrajnát a háborúban
A Nobel-díjas közgazdászprofesszor írása.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!




