"A fenntarthatóságért tenni nem egy 100 méteres síkfutás, hanem maratonfutás. Nem csak akkor kell vele foglalkozni, amikor mindenkit ez érdekel, hanem különösen akkor, amikor egy kicsit mintha lekerülne a napirendről" - fogalmazott Pókos Gergely, az OTP Bank Zöld Program Igazgatóság ügyvezető igazgatója a Portfolio Sustainable World 2025 konferencián. Hozzátette, hogy attól függetlenül, hogy a téma esetleg kevésbé van jelen a napi sajtóban, a környezetünk továbbra is melegszik, változik a klíma, és tennünk kell azért, hogy fenntartható jövőt alkossunk.
Bár a helyzet nem kilátástalan, szembe kell nézni azzal, hogy 2025-ben a korábban meghatározott 1,5 fokos felmelegedési szint gyakorlatilag elérhetetlenné kezd válni. Az ENSZ éves Emissions Gap Report jelentése alapján a realitás inkább a 2-3 fokos felmelegedés közötti sáv. Ugyanakkor fontos látni, hogy a jelenlegi erőfeszítéseknek is van hatása, hiszen ezek az értékek az elmúlt években csökkentek a korábbi előrejelzésekhez képest.
Ebben a bankoknak, főként finanszírozói tevékenységükön keresztül komoly szerepe volt és lesz is.
Az OTP Bank konkrét vállalásokat tett a fenntarthatóság területén. A legfontosabb eszköz a zöld hitelezés, vagyis olyan projektek és beruházások finanszírozása, amelyek fenntartható célokat szolgálnak. A bank ambiciózus célt tűzött ki: 2025 végére 1500 milliárd forintnyi zöld hitelállományt kívánnak felépíteni a csoportban, amit minden bizonnyal el is fognak érni. A zöldhitel portfólió elsősorban megújuló energiatermeléshez, ingatlanberuházásokhoz és elektromobilitáshoz kapcsolódó beruházásokból áll össze, bár ez utóbbi területen a fejlődés lassabb a vártnál, míg az energiatermelés gyorsabban alakul át.

A bank erőfeszítéseit nemzetközi elismerés is övezi: a Global Finance 2024-ben globális díjat ítélt az OTP-nek a fenntarthatósági transzparencia területén. Fontos azonban kiemelni, hogy a transzparencia, az átláthatóság és az őszinteség nem ugyanaz.
Az információ nem egyenlő az igazsággal"
– idézte Yuval Noah Harari történészt, írót, rámutatva, hogy a puszta adatközlés nem feltétlenül jelent valós tudást vagy megértést.
Az OTP konkrét célkitűzéseket is megfogalmazott a finanszírozott kibocsátások csökkentésére. 2023-ban a bank finanszírozásának szénintenzitása 219 gramm/euró volt, amit 2030-ra 154 grammra, vagyis mintegy 30%-kal kívánnak csökkenteni. A végső cél, összhangban az általános elvárásokkal, hogy 2050-re ez az érték nettó nullára csökkenjen.
A bank teljes finanszírozott üvegházhatású gázkibocsátása közel 25 millió tonna szén-dioxid ekvivalens volt, ami megfelel egy közepes európai ország, például Horvátország éves kibocsátásának.
A kibocsátásszámításnak azonban vannak komoly korlátai is. A teljes finanszírozott kibocsátásból csak mintegy 8 millió tonna az, amit relatíve pontosan látnak és biztos számításokat tudnak végezni. A nagyobb rész szuverén kitettséghez, illetve vállalati Scope 3 kibocsátáshoz kapcsolódik, amelyek számítása sokkal spekulatívabb. Ezért a fókusznak azokon a területeken kell lennie, amelyek közelebb vannak a bankhoz, és amelyeket közvetlenebbül tud befolyásolni.

Az OTP három fő területen lát lehetőséget jelentős hatás elérésére: a zöld hitelezés és az átmenet finanszírozása (különösen az energiarendszerek, közlekedési rendszerek és ingatlanállomány megújítása terén); a nagy kibocsátók kezelése, ahol a helyettesíthetőség a kulcskérdés; valamint az ügyfelek edukációja. Ez utóbbiban az OTP mobilbank applikációban elérhető karbonlábnyom-számító is kiemelt szerepet kap, de figyelmeztetett, hogy
az edukáció szerepét nem szabad túlbecsülni.
Összefoglalva, Pókos Gergely arra biztatott, hogy folytassák a "maratont" a fenntarthatóság területén, ne bizonytalanítsa el őket, ha a téma időnként háttérbe szorul a napi politikában vagy a sajtóban. Legyenek kritikusak a jelentésekkel és számokkal kapcsolatban, és törekedjenek arra, hogy ne csak transzparensen, hanem őszintén is tudjanak beszélni erről a témáról. "Ami gazdaságilag fenntartható, az tud később környezetileg is fenntartható lenni" - zárta gondolatait.
Címlapkép forrása: Portfolio
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!



