Bank

Nem kegyelmez a svájci kormány a frankhiteleseknek

Elutasította szerdán a svájci kormány az alpesi ország exportőreinek azon kérését, hogy különleges intézkedéseket tegyen az erős frank svájci gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozására - számolt be a Reuters. A svájci exportőrök és a magyarországi frankhitelesek érdeke nem először esik egybe.

Jól halad az eszközkezelő felállítása

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár délutáni sajtótájékoztató keretében számolt be a kormány mai ülésének döntéseiről. Elmondása szerint jól halad az eszközkezelő felállításával kapcsolatos munka, a kormánynak július 31-ig van ideje elkészülni vele.

Vas megyében nyit gyárat a Nestlé

Új, 10 ezer négyzetméteres gyáregységet nyit a Vas megyei Bükön a Nestlé Purina. A mintegy 10 milliárd forint összegű beruházás 250 új munkahelyet teremt a térségben.

Nem kerülnek be a bázeli kalapba az osztrák bankok

Az osztrák bankokra, így például az Erstére vagy a Raiffeisenre nem vonatkozik majd a világ legnagyobb bankjait terhelő 2,5 százalékos extra tőkekövetelmény - közölte Helmut Ettl és Kurt Pribil, az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA) két társelnöke.

Új ügyvezető az Audinál

Július elsejétől az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatói tisztét Ulrich Minke tölti be - jelentette be a társaság szerdán az MTI tájékoztatása szerint.

A megszorítások nem teremtenek munkahelyeket - véli a kötvényguru

A világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Pimco vezérigazgatója szerint az Egyesült Államokban nagyon drága, és ahhoz képest nem hatékony a felsőoktatási rendszer, amely mindenképp reformra szorul, ha az amerikai munkaerőt ismét vonzóvá akarják tenni. A választások közeledtével a munkanélküliség az egyik csúcs kérdés most a tengerentúlon, márpedig a pártok rossz irányba haladnak, hiszen a munkahelyteremtéshez nem a költségvetés rendbetételén keresztül vezet az út - fogalmazott Bill Gross a júliusi kitekintésében.

Ma új tervet dolgoznak ki a bankok Görögország megmentésére

Ma Párizsban találkoznak az eurózóna legnagyobb bankjainak vezetői, hogy véget vessenek a görög államadósság megújításával kapcsolatos patthelyzetnek. Úgy tudni, új javaslattal állnak ma elő Görögország adósságszolgálati terheinek mérséklésére.

Jim Rogers: Sokat veszíthet, aki Kína összeomlására játszik

A kínai gazdaság összeomlására játszó neves hedge fund guruk komoly hibát követnek el, és ha nem változtatnak befektetési politikájukon, komoly veszteségeket szenvedhetnek el - bírálta kollégáit a sokat idézett sztárbefektető, Jim Rogers. Véleménye szerint a kínai gazdaság ugyan lassulni fog, és a part menti térségben kialakuló ingatlan buborék is valós, ám a kínai gazdaság összeomlása nem fog bekövetkezni, ezért továbbra is a kínai részvények, na és persze tőle megszokhatóan a nyersanyagok emelkedésére fogad.

A bankbetétekből menekítik pénzüket a görögök

Folyamatosan csökken a görög bankok betétállomány, ahogy a görög lakosság és a vállalatok egyre veszik ki pénzüket a bankokból. Májusban áprilishoz képest újabb 2,5 százalékkal csökkent a görög banki betétek értéke, amivel az egyre nagyobb forráshiánnyal küszködő bankok már az EKB segítségében bíznak.

A Lehman kötvényein kaszált még egy nagyot a válság sztárja

Az utóbbi hónapokban rájárt a rúd a válság legnagyobb győztesének hedge fundjára, John Paulson azonban most szépített. A Lehman Brothers kötvényeseinek kifizetéséért folytatott harcban ugyanis sikerült végül viszonylag jó alkut kötniük a legnagyobb hitelezőkkel és tulajdonosokkal. Paulson hedge fundja így végül a megmaradt Lehman kötvényeivel több mint 500 millió dollárt keresett.

Möbius: hatalmas lehetőséget kapott Magyarország

A világ egyik leghíresebb feltörekvő piaci befektetője, Mark Möbius Magyarországra látogatott a mai napon. Több előadást is tartott a nap folyamán, délután a Budapest Bank Money+ privátbank ügyfeleinek tartott prezentációt, amiben a feltörekvő piaci kilátásokról beszélt. Alapvetően optimista a kilátásokat illetően Möbius, a fundamentumok miatt mindenképpen felülteljesítést vár a piactól. A befektetőknek azt ajánlotta, hogy az árfolyamkilengések csökkentése érdekében érdemes fokozatosan kiépíteni egy feltörekvő piaci portfóliót. Magyarországról is szó esett az előadás folyamán, Möbius szerint nagyon nagy lehetőség számunkra a kínaiakkal kötött megegyezés, hiszen hihetetlenül sok pénze van a kínai államnak.

Mi áll a moszkvai bankbotrány hátterében?

Világszerte értetlenkedve kommentálják az elemzők, hogy a Bank Moszkvi nevű pénzintézetet, amely a legutóbbi időkig elsősorban az orosz főváros beruházásait finanszírozta, több mint 14 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összeggel szándékoznak megmenteni. A moszkvai lapok is azon háborognak, hogy egy állítólag 2,5 milliárd (más vélemények szerint 6 milliárd) dollár piaci tőkeértékű bankra minek ennyit áldozni? Nem lenne logikusabb hagyni, hogy csődbe menjen? És a kérdések kérdése: miért éppen most derült ki hirtelen, hogy rossz hitelei miatt csőd fenyegeti a pénzintézet? Hogyhogy ezt nem tudták az állami többségű Külkereskedelmi Bank döntéshozói, akik 2011 februárjában megszerezték a Bank Moszkvi 46,2 százalékos tulajdonrészét? Nem néztek utána? Jogos a kérdés, hogy milyen állapotok uralkodnak a többi orosz banknál, ha mindez előfordulhatott?

Megkezdi romániai működését a Brokernet társvállalata

A mai napon a román piacon is megkezdi működését a Palladium, a Brokernet Csoport legújabb társvállalata - közölte a cégcsoport, melynek célja Romániában a piacvezető szerep megszerzése, illetve új minőségi standard felállítása a pénzügyi tanácsadásban.

30-40 feljelentés, 26 milliárdos veszteség az MFB-nél

Miután 2009-ben 2,5 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el a Magyar Fejlesztési Bank, a tavalyi évet 25,834 milliárd forintos veszteséggel zárta - tájékoztatta Baranyay László elnök-vezérigazgató a Napi Gazdaságot.

Nem kap a PSZÁF 8,2 milliárd forintot

"2011. július 4-én több internetes portálon félrevezető információ jelent meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével kapcsolatban, amikor arról írtak, hogy az idei költségvetési hiányt növelő 12 milliárd forint zömét a PSZÁF kapja" - reagált a felügyelet az Origo értesülésére, melyet a Portfolio.hu is megírt

Möbius Magyarországon: A latin megoldás működhet a görögöknél

Magyarországon járt a Templeton neves feltörkevő piaci guruja, Mark Möbius, aki ma reggel a Citigold rendezvényén beszélt a hosszú távon kiváló lehetőségekkel kecsegtető feltörekvő és határzóna piacokról. Jól teljesített a Templeton közép-európai alapja is, amelyben a magyar OTP 6 százalékos súllyal szerepel. Möbius szerint a gazdasági növekedés és a részvénypiacok teljesítménye igenis összefügg, a gyorsabb növekedést mutató feltörekvő országok hosszú távon kedvezőbb lehetőséget nyújtanak. A görög kérdésről elmondta, egy, a Latin-Amerikában már kipróbált Brady-tervhez hasonló megoldást tartana jónak.

Valakik még így is jól jártak a devizahitellel - Íme a számok!

Közkeletű vélekedés, hogy a piaci alapú forinthitelek törlesztőrészlete még ma is magasabb, mint a hasonló paraméterű frankhiteleké. A Portfolio.hu számításai viszont azt mutatják, ez az adósok többségénél már nincs így, de összességében még mindig a forinthitelesek fizették eddig a legtöbbet. Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy 2007 őszén melyik devizában volt érdemes lakáshitelt felvenni, a mostaniban pedig arra keressük a választ, hogy az elmúlt hat és fél évben mikor, mely deviza volt a legjobb döntés. Kiderül: az időpont és a devizanem megválasztásától függően akár a duplája is lehet az egyik hitel törlesztőrészlete a másikénak, holott a hitelcél, a felvett forintösszeg és a futamidő ugyanaz. Cikkünk apropója, hogy június hónap különösen kritikusnak bizonyult a frankhitelek törlesztőrészlete szempontjából.

Holnaptól részlegesen újraindul a devizahitelezés

Ma megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló kormányrendeletet módosításával meghatározott feltételekkel újra lehetővé teszi az ingatlanalapú devizahitelek nyújtását.

Az OTP-től és a Lízingszövetség éléről is távozik Dunavölgyi Mária

Távozik posztjáról Dunavölgyi Mária, az OTP Lakáslízing Zrt. vezérigazgatója - közölte az OTP Bank hétfőn az MTI-vel. A Portfolio.hu-t a Magyar Lízingszövetségnél arról tájékoztatták, hogy Dunavölgyi Mária a szervezetnél betöltött elnöki tisztségéről is lemond.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.