Bank

Arab ügyletei miatt főhet a Raiffeisen feje

Mintegy 300 millió euró értékű problémás hitelügylettel küszködik az Arab-félszigeten a Raiffeisen Bank International - tudta meg az osztrák Die Presse. Ez az összeg nagyobb, mint a bankcsoport idei első negyedéves profitja, ugyanakkor nem tudni, mekkora része került már leírásra hitelezési veszteségként.

Mégsem kell aggódni a kínai bankok miatt?

Egyre nagyobb figyelem övezi a kínai bankok helyi önkormányzatok felé fennálló kitettségét. A Sanford C. Bernstein brókerház szerint azonban nem kell aggódni, a legnagyobb, tőzsdén kereskedett kínai bankok alulárazottak, és még akkor is el tudnák nyelni a hitelezési veszteségeket, ha önkormányzati hiteleik 27%-a bedőlne.

A földrengésekből is profitál a Goldman

Két vezető bankárát nevezte ki a Goldman Sachs japán részvény és kötvény üzletága élére, és egy új, a kormányzati szektorral foglalkozó csoportot is felállított japán befektetési banki tevékenysége fellendítésére. A Goldman egyre nagyobb fantáziát lát a földrengés-károkból felépülő távol-keleti gazdaságban.

Óriási bankmentés Oroszországban

Az orosz bankszektor történetének legnagyobb, 14 milliárd dollárt érő mentőcsomagjával kell megsegítenie az államnak az ország ötödik legnagyobb bankját. A Bank of Moscow megsegítését azt követően jelentették be, hogy a VTB Bank 46,5%-os tulajdonszerzése nyomán a jegybank megállapította: eszközeinek közel harmada rossz hitel.

Új mérföldkőhöz érkezett a Lehman Brothers

Aláírták a 2008 szeptemberében csődbe ment Lehman Brothers 100 milliárd dollárnál is többet követelő hitelezői és kötvényei a társaság legújabb kifizetési tervét. Egy, a Goldman Sachsot is soraiban tudó hitelezői csoport többet, a kötvényesek (pl. a Paulson & Co.) viszont kevesebbet kapnak a korábban tervezettnél.

Bókot kapott az orosz OTP

Javította az OTP Bank orosz érdekeltségének pénzügyierő-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, a leánybank javuló piaci és kockázati pozíciójával indokolva a lépést - számolt be az MTI.

Újabb bankadót vetnek ki az Aegonra és az ING-re

A lakáspiac fellendítése érdekében a lakásvásárlási illetékek csökkentésére használná fel Hollandia a jövő évtől mintegy 300 millió euró állami bevételt biztosító új bankadót - közölte a holland kormány.

Bill Clinton elengedné a lakáshitelesek tartozását

Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke is megszólalt a Bank of America jelzálogpiaci befektetőinek kártalanítása ügyében. Clinton szerint a történtek esélyt adnak a bajba került lakáshitelesek számára, hogy egy lépésben csökkenjen tartozásuk.

A UBS-hez igazol Weber

A UBS igazgatóságába jelölték Axel Webert, a Deutsche Bundesbank korábbi elnökét. Az egykori jegybankár 2012-től kerülhet be az igazgatóságba, 2013-tól pedig Kaspar Villiger utódja lehet a svájci bankóriás elnöki székében.

Észak felé terjedne egy görög banki fertőzés

Damoklész kardjaként lebeg a Balkán-félsziget országai felett a görög államcsőd. A hellén bankok közel 46 milliárd eurónyi hazai állampapírral rendelkeznek, és amennyiben ezek értékét elbukják, balkáni leánybankjaiknak és betéteiknek is könnyen búcsút inthetnek. Ha viszont elanyátlanodnak a leánybankok, akár a balkáni államok és egyes közép-európai bankok közbelépésére is szükség lehet. A magyar bankszektort csak közvetetten, néhány nyugat-európai nagybankot azonban közvetlenül érintene egy görög államcsőd.

Óriási banki elbocsátások jönnek

Nem kevesebb, mint 15 ezer állást szüntet meg, nemzetközi jelenlétét pedig a felére csökkenti a Llyods - közölte a 43%-os brit állami tulajdonban lévő bankcsoport új vezérigazgatója. A világ legnagyobb befektetési bankjai és hitelintézetei egyenként több száz alkalmazottjuktól válnak meg a nyári hónapokban.

Megnyugtató az újabb görög szavazás eredménye, döntöttek a németek

A csütörtöki parlamenti szavazáson újra többséget szavaztak a kormány csomagjának - írja a Reuters a délután zajló athéni szavazásról. Időközben hozzájárultak a német bankok és biztosítók a kormány által támogatott tervhez, így megújítják 2014-ig lejáró görög kötvényeiket, melyek értéke legalább 2 milliárd euró - jelentette be Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter.

Brüsszeli jóváhagyás a Raiffeisennek

A tervek szerint halad a Raiffeisen Bank Internationalnél a lengyel Polbank akvizíciója, ma ugyanis az Európai Unió versenyjogi beleegyezését adta a lengyel Raiffeisen és a Polbank összeolvadásához - közölte az osztrák pénzintézet.

Fantomhitelek fojtogatják a frankhiteleseket

Hiába törleszti szorgalmasan devizahiteleit a magyar lakosság, májusban újabb 272 milliárd forinttal nőtt a háztartások bankok felé fennálló tartozása, természetesen ezúttal is a forint gyengülése miatt. A hitelkihelyezéseket tekintve ugyanakkor bíztató, hogy sem a lakáshitelek, sem a fedezetlen fogyasztási hitelek új volumene nem esett tovább az egy évvel korábbihoz képest. A szabad felhasználású jelzáloghitelek azonban egyre kevésbé népszerűek, a betétek állománya pedig nem változott jelentősen egy hónap alatt.

Meghökkentő kijelentés: élelmiszerhiány fenyeget

A mezőgazdasági termékek termelése évről évre elmarad a fogyasztástól, így a legfőbb terményeknél a készletszintek igen alacsonyra süllyedtek. Jim Rogers szerint egy esetleges kínálati sokk már könnyen élelmiszerhiányhoz vezethet egy-két éven belül, ahol már pénzért sem juthatunk majd élelemhez - figyelmeztetett a neves befektető.

Holnap kezdi meg működését a Pénzügyi Békéltető Testület

2011. július 1-jén megkezdi tevékenységét a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT). Az intézmény immár a határon átnyúló pénzügyi fogyasztói jogviták alternatív vitarendezésében is segítséget nyújt, mivel június közepén az erre hivatott nemzetközi szervezet, a FIN-Net teljes jogú tagja lett - közölte a PSZÁF.

Kapkodhatják fejüket a befektetők: sok cég készül tőzsdére

2011 második negyedéve mozgalmas időszak volt az Egyesült Államokban az elsődleges részvénykibocsátások szempontjából: összesen 12,3 milliárd dollár értékben vittek véghez vállalatok részvénykibocsátásokat, ami több mint a duplája az egy évvel ezelőtti értéknek. A lendület megmaradhat a közeljövőben is, hiszen az április-júniusi időszakban 77 vállalat indította meg Amerikában az elsődleges részvénykibocsátás folyamatát.

Várnak még izgalmak a Bank of America részvényeseire

Bár egy 22 tagú befektetői csoporttal 8,5 milliárd dolláros kárkifizetésről állapodott meg a minap a Bank of America, összesen 20 milliárd dollár feletti vesztesége keletkezhetett a jelzálogfedezetű-értékpapírok egykori szabálytalan értékesítése miatt. A bank egy részvényre jutó vesztesége a menedzsment előrejelzése szerint ezért 88-93 cent lehet a második negyedévben (ez közel 9 milliárd dolláros teljes veszteségnek felel meg), egyszeri tételek nélkül azonban az elemzői várakozásoknál nagyobb, 28-33 centes EPS-t jelez előre a társaság.

Kész a német bankok terve Görögország megmentésére

Francia mintára a német bankok is a görög államadósság megújítására készülnek, ezzel kapcsolatos tervüket ma mutatják be Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszternek - írja a Bloomberg. Úgy tudni, az egyelőre még bizalmas tárgyalások témája két megoldástervezet köré csoportosul, mindkettő esetében a hitelminősítői fogadtatás okozza a legnagyobb kétséget.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.