Bank

Váltsunk forinthitelre?- Egy javaslat és kritikája

Új, a devizahitelesek problémáinak enyhítésére javaslatot tett közzé Surányi György, Tomas Spurny, és Barta György az fn.hu oldalain. A javaslat csaknem teljesen megegyezik a korábban Surányi György nevével fémjelzett javaslattal.

Csányi: többet veszítünk, mint amit nyerünk a bankadóval

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankadót inkább negatívan értékeli, és nem csak a hitelezési dinamikára való lassító hatása miatt, véleménye szerint a különadó az EU alapokból történő támogatási lehívásokat is érintheti.

Itt az OTP osztalék-javaslata

Az OTP igazgatósága a 2010-es év terhére a névértékre vetítve 72 százalékos osztalék kifizetését fogja javasolni a közgyűlésnek. A bank a saját részvényeknek minősülő papírokra eső osztalékot felosztaná az osztalékra jogosult részvényesek között. Az osztalék kifizetése június 14-től indul.

Elképesztő rali - Érdemes most még OTP-t venni?

Az OTP részvények a tavalyi alulteljesítés után idén száguldanak, nincs régiós bankpapír (lassan egyáltalán olyan részvény), amelyik tartaná a lépést a magyar bankcsoport árfolyamának emelkedésével. A begyorsulás tegnap vált egyértelművé, amikor az OTP részvények több mint 5 százalékot raliztak. Az emelkedés mögött több tényező is meghúzódik, ezek közül a fontosabbak a következők:

  • Alapvetően pozitív befektetői hangulat uralkodik a globális tőkepiacokon, gyakorlatilag nincs az a cunami, polgárháborús helyzet, nyersanyagár rali ami eltántorítaná a befektetőket a részvények vásárlásától
  • A kedvező befektetői környezetben az OTP-vel kapcsolatban sokak által figyelt magyar CDS-felár csökkent, a hitelportfólió minőségének romlásáért felelőssé tett egyik ludas, a svájci frank árfolyam pedig a forinttal szemben visszakorrigált a lokális csúcsnak számító 220 feletti szintekről
  • A kormány elmúlt hetekben tett bejelentéseit a piac alapvetően pozitívan fogadta, a Széll Kálmán Terv, vagy a lassan körvonalazódó adósmentés megítélése kedvezőnek mondható, ezek pedig pozitívan hatnak az OTP megítélésére is
  • Az OTP árazása továbbra is kedvezőnek mondható, a fontosabb mutatók alapján a bankpapírok diszkonton forognak. A magyar makrokép javulásával csak idő kérdése volt, mikor találják meg a befektetők az OTP-t
  • Technikai szempontból is kedvező az összkép az OTP piacán, az árfolyam sikeresen felpattant 200 napos mozgóátlagáról, majd (nem első próbálkozásra) nagy forgalommal áttörte a technikai és pszichológiai szempontból is fontos 6000 forintos szintet

A legrosszabb részvényeket keresik az új alap menedzserei

A befektetők körében egyre népszerűbb tőzsdén kereskedett alapok között megjelent az első esésre játszó, de aktívan kezelt alap, amely teljesítményével nem egy indexet követ, hiszen a portfólió összetételét az alap menedzsere egyedi részvényelemzés után alakítja ki. Az alap kizárólag amerikai részvények esésére fogad, ami az ETF-et ideális fedezeti eszközzé teszi.

Új korszakot nyit az Intesa, szárnyal az árfolyam

A Bázel III. tőke- és likviditási követelményrendszernek való hosszú távú biztonságos megfelelés mellett a profittermelő képesség tartós fenntartásának célja késztette arra az Intesa Sanpaolo bankcsoportot, hogy idén májusban 5 milliárd eurós tőkeemeléshez kérje részvényeseinek felhatalmazását - derült ki Corrado Passera, az olasz bankcsoport vezérigazgatójának szerdai előadásából, melyet a Portfolio.hu tudósítója a milánói helyszínen kísért figyelemmel. Az Intesa Sanpaolo a tőkeemelésről szóló bejelentés mellett egy három évre szóló, öt éves kitekintéssel rendelkező üzleti tervet is közzétett, és az is kiderült: a Pioneer felvásárlásáról nem tárgyalnak az UniCredittel. A részvények árfolyama 6%-os emelkedést mutat a mai kereskedésben.

Ledöbbent az elemző a magyar sikersztorin

A kockázatvállalási hajlandóság gyors javulásával ismét fokozottabb érdeklődés mutatkozott a befektetőkben a feltörekvő piaci eszközök iránt. Ennek egyik jeles példája hazánk közelmúltbeli dollár kötvény kibocsátása volt, amelyre meglepően nagy kereslet jelentkezett, annak ellenére, hogy Magyarország a leggyengébb sztori a régióban - mondta a Michael Ganske, a Commerzbank Corporates and Markets stratégája.

Tartaléklángon a bankrendszer?

A 2009. évről szóló bankelemzésünkben egykor azt írtuk "A vártnál kedvezőbb teljesítmény ellenére még 2010-ben is lesz sok teendője a bankszektornak, többek között a meglévő problémás portfóliók kezelése és a hitelezés új alapokra helyezése." 2010 ténylegesen a meglévő problémás portfóliók aktív kezeléséről szólt - sokszor az üzleti tevékenység kárára is -, de a korábbi reményeinkkel ellentétben ez még 2011-re is tartogat jelentős feladatokat - írják elemzésükben Marsi Erika, a Nemzetközi Bankárképző Központ alelnöke és Kalfmann Petra, a Nemzetközi Bankárképző Központ igazgatója. A hitelezés új alapokra helyezése pedig szigorodó kockázati toleranciát, ezáltal csökkenő hitelezési aktivitást jelentett, különösen a vállalati szektorban. Mindezek már önmagukban is a jövedelmezőség csökkenését eredményezték volna, amit a bankadó csak tovább tetézett. Marsi Erika és Kalfmann Petra elemzését az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Területi kilakoltatási kvóták lesznek a problémás hiteleknél

Az állami eszközkezelő mintegy 10 ezer problémás hitellel terhelt lakást vehet át a bankoktól, miközben a 90 napon túli lejárt tartozással érintettek száma százezer felett van. Az adósprobléma kezelésére készülő csomag további adósokat segítene abban, hogy 90 napon belülre kerüljön tartozásuk, így igénybe vehessék a rögzített árfolyamon való törlesztés lehetőségét. A menthetetlenekre kilakoltatás vár, de tömeges árverezések egyszerre nem lesznek, mert a bankoknak sem érdekük lenyomni az árakat. A rögzített árfolyam az euró esetében 260 forint körüli plafont jelenthetne, de a pontos árfolyamszintek, az árverezési kvóták, azaz a rendszer konkrét számai még ismeretlenek - foglalja össze a legfrissebb, az eddigiekkel öszhangban lévő inflációkat a kormányzati adósmentés kereteiről az Index.

Erste: Magyarországon marad a magas céltartalékolás

Andreas Treichl, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója egy tegnap esti internet-chatben beszélt az Erste Bank kockázati költségeiről, tőkehelyzetéről, és az európai adósságproblémáról. Magyarország és Románia kivételével már idén jelentősen csökkenhet a bankcsoport céltartalékolása, az Erste Bank tőkehelyzete pedig kifejezetten erős, mivel a szigorú Bázel III-as szabályok által megkövetelt szintnél is jobb a tőkemegfelelése. Treichl nem tart a globális adósságválság súlyosbodásától, és a japán katasztrófa globális gazdasági hatásait sem tartja jelentősnek, írja a Wirtschaftsblatt.

ING: túlzóak a fejlett piaci inflációs félelmek

Növekedhet a hibás fiskális és monetáris politika kockázata mind a fejlett, mind a fejlődő világban, ahogy az "érzelmek" egyre nagyobb szerepet töltenek be a döntéshozatal folyamatában, figyelmeztet az ING Investment Management (ING IM) nemzetközi vagyonkezelő, sajtóközleményében.

Új ingatlanbefektetéssel rukkolt elő az alapkezelő óriás

A világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Pimco egy új befektetési formát kínál az ingatlan piacon befektetni kívánók számára, hiszen elindítja az első speciális ingatlanfejlesztő társaságát (REIT). A tervek szerint a részvénykibocsátással 600 millió dollárnyi befektethető tőkéhez jutna az újonnan induló társaság, amely ingatlanpiaci eszközökbe és jelzálog fedezeti értékpapírokba is fektet majd.

Hatalmas tőkeemelés a CIB anyabankjánál

Legfeljebb 5 milliárd eurós zártkörű tőkeemelést tervez a második legnagyobb olasz bank, az Intesa SanPaolo. A cég új részvényeket bocsát ki 0,52 eurós árfolyamon, amelyből jelenlegi részvényesei jegyezhetnek. A cél a feltőkésítés, mielőtt Európában bevezetésre kerülnek a tőkemegfelelésre vonatkozó új szabályok. Az Intesa mellett több olasz bank, köztük a Banco Popolare is bejelentett a közelmúltban tőkeemelést hasonló okokból.

Visszafizeti az állami támogatást a Commerzbank

A második számú német kereskedelmi bank, a Commerzbank 14,3 milliárd eurónyi korábbi állami támogatás visszafizetését tervezi júniusban, ehhez azonban új részvények kibocsátására van szükség, írja a Bloomberg. A hatalmas tőkeemelés hírét a bank pozitív üzenetekkel próbálta meg elkendőzni, az első negyedévben a Commerzbank a menedzsment véleménye szerint igen jól teljesített, további örömteli hír, hogy a bank 2012-től ismét osztalékot fizethet a részvényeseknek.

A portugál bankokat is leminősítette a Moody's

Hét portugál bank osztályzatát is leminősítette a Moody's Investors Services nemzetközi hitelminősítő intézet szerdán azt követően, hogy kedden rontott a portugál állam adósi besorolásán, írja az MTI.

Nincs idő a késlekedésre - figyelmeztet a sztárközgazdász

A Pimco egyik vezetője, a korábban az IMF-nél is dolgozó Mohamed El-Erian szerint Amerika nagyon nagy bajba kerülhet, ha ezen a héten nem sikerül közös nevezőre jutni a költségvetési vitában. A guru szerint megegyezés hiányában péntektől már nem tudják kifizetni a minisztériumok és a hivatalok dolgozóit, a kormány pedig megbénulhat. Az adósságplafon emelés körül komoly ellentét alakult ki a politikai vezetők között, az ország a 14 300 milliárd dolláros plafont lassan eléri, ezt követően pedig nem tudna a kormány rövid távú forrásokat szerezni, ami államcsőddel érne fel. A Pimco neves vezetője szerint a politikusoknak meg kell érteniük, hogy a hatalmas adósság miatt az országban reformokra van szükség, és nem elegendő a rövid távú tűzoltás.

Lakás-takarékpénztárat alapított az Erste

A korábbi híreknek megfelelően lakás-takarékpénztárat alapított az Erste. Az alapító okirat aláírása 2011. április 4-én megtörtént.

Gyuris: árfolyam védősáv jön a jelzáloghitelesek megsegítésére

Nem egy konkrét árfolyamszintet, hanem például a svájci frankalapú jelzáloghitelek esetén nagyságrendileg a 190 és a 200 közötti tartományt rögzítheti majd a jogszabály a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére a következő évek kiszámítható havi törlesztő részletei érdekében - jelezte a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Gyuris Dániel. A Bankszövetség elnökségi tagjának tájékoztatása szerint az ennél gyengébb árfolyam esetén egy külön forintszámlán gyűlne a tartozás, és kamatozna is, amely a budapesti bankközi kamatláb plusz 2%-pontot érhet el - legalábbis ezt tartalmazza az a csaknem teljesen kidolgozott javaslatcsomag, amelyet a Bankszövetség tett le a kormány asztalára. Egy ma reggeli lapjelentés azt tartalmazta, hogy a meghatározott küszöbszint feletti euró, vagy frankárfolyam miatt halmozódó hitelrészt az állam átvállalja (erről Gyuris nem tett említést) és az így képződött hátralék később - a forint erősödése révén - "eltűnne".

Szerencsétlenül jártak a profik - Az időzítés ezúttal nem jött be

Három hét alatt közel 300 millió dollárt veszített 3 nagy befektető, egy igen szerencsétlenül időzített befektetéssel. A BlackRock mellett a Nikko Asset és a Mitsubishi UFJ Financial Group alapkezelője ugyanis közvetlenül a japán atomkatasztrófa előtt vásárolt be nagy mennyiségben a Fukushima-i reaktorokat üzemeltető Tokyo Electric Power Co (TEPCO) részvényeiből. A cég kilátásai ráadásul továbbra sem túl biztatóak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.