Bank

Hét magyar bankot minősített le a Moody's

A Moody's kedden hét magyar bankot is leminősített, a lépés a hitelminősítőnek a magyar bankrendszerrel kapcsolatos két fontos aggodalmát tükrözi. Az egyik a magas devizaarány a hiteleken belül, a másik a pénzintézetek profitjának csökkenése.

Elkészült a lakáshitelesek mentőcsomagjának kerete

Elkészült az a szakmai koncepció, amely révén megkezdődhet a bajba került lakáshitelesek megsegítése - tudta meg a Magyar Hírlap. A cikk rámutat, hogy legalább tucatnyi jogszabályt kell módosítani, de - ellentétben az elmúlt hetek híráramlásával - szó sincs árfolyamrögzítésről. Arról viszont igen, hogy egy meghatározott árfolyamszint felett az állam átvállalja a terheket.

Ismét emelkednek a banki bónuszok

A banki bónuszok 2010-ben majdnem elérték azt a szintet, amit a válság előtt láthattunk, áll a Towers Watson tanulmányában. A vállalati tanácsadással foglalkozó cég felmérése alapján a német nyelvterületen a pénzügyi szektorban dolgozók tavaly közel akkora béren felüli juttatást kaptak, mint 2008 előtt, viszont a bónuszok megoszlása igencsak egyenetlen volt, írja a Handelsblatt.

Fény az alagút végén - Ismét vették a feltörekvő részvényeket

Kilenc hétnyi masszív tőkekiáramlás után március utolsó hetében jelentős mennyiségű friss tőke érkezett a feltörekvő piaci részvényalapokba, ahogy hirtelen javulás mutatkozott a befektetők kockázatvállalási hajlandóságában. A feltörekvő piaci részvényalapokba összesen nettó 2,6 milliárd dollárt fektettek be a március 30-ával végződött hét során, amiből a latin-amerikai régión kívül valamennyi feltörekvő térség pozitívan részesedett. A legnépszerűbbek ismét az energiaárakból leginkább profitáló orosz részvényalapok voltak, de Indián kívül, valamennyi nagyobb feltörekvő ország részvényalapjai pozitív tőkebeáramlást könyvelhettek el. A kockázatvállalási hajlandóság javulásával jelentős mennyiségű tőke érkezett a fejlett piaci részvényalapokba is.

Lakáshitelek: elképesztő számok érkeztek

A januárinál némileg aktívabbak voltak a magyar bankok a lakossági hitelpiacon ez év februárjában, a Magyar Nemzeti Bank által nemrég közzétett statisztikákból azonban világosan kiderül: a lakás- és a fogyasztási hitelezés egyaránt sokéves mélypontja környékén tartózkodik. A háztartások betétállománya februárban nőni tudott, ebben azonban a betéti kamatok mérsékelt emelkedése elhanyagolható szerepet játszott.

Banki jövés-menés a varsói tőzsdén

Kikerül a lengyel WIG20 indexből a Banco Santander által felvásárolt Bank Zachodni WBK, ugyanis 95%-ra emelkedett benne a spanyol Banco Santander részesedése. A BZ WBK-t egyik versenytársa, a Citi Bank Handlowy váltja az indexben, egy szlovén bank, a Nova KBM pedig május elején debütálhat a varsói tőzsdén.

Hiteleznek-e a külföldi bankok Magyarországon?

Ha eddig nem is, a bankok frissen közzétett tavalyi adatainak ismeretében már kijelenthető: kérdéses, támogatni tudják-e a magyar gazdaság kilábalását az ország külföldi tulajdonú nagybankjai. A hitelintézetek mérlegfőösszege és hiteleinek állománya az árfolyamhatásokat kiszűrve egyaránt 9%-kal esett vissza tavaly. A nyolc legnagyobb hazai bank számait vizsgálva kiderül, hogy az OTP piaci részesedése több hitelezési szegmensben is növekedést mutat, miközben több külföldi tulajdonban lévő bank brutális mértékben építi le eszközeit. Ebben tavaly a CIB és az UniCredit járt az élen. Utóbbinál cikkünk első megjelenése óta cáfolták, hogy a mérlegfőösszeg jókora csökkenése a finanszírozási tevékenység visszafogását jelentené, tájékoztatásuk szerint inkább a bankközi források felhasználásának profitnövelő hatású racionalizálásáról van szó, melyre a bank kedvező hitel/betét aránya ad lehetőséget.

Túl sok pénz, túl nagy emelkedés - Nem bírják az alapkezelők

A legnépszerűbb feltörekvő részvénypiaci portfólió-menedzserek több mint fele már nem fogad be friss tőkét az intézményektől, és egyelőre úgy látszik, hogy nem is lesz váltás ezen a téren. Az ok kettős, egyrészt a piacok már nagyon sokat emelkedtek, másrészt az intézményi befektetők oldaláról olyan sok pénz érkezett be, hogy átmenetileg megálljt kellett parancsolni a tőkebeáramlásnak, hiszen nem volt már elég potenciális befektetési célpont. Az alapkezelők többsége inkább a minőségi vagyonkezelés érdekében nem fogad be friss tőkét, semmint hogy a vagyonnövekedés érdekében beáldozza a teljesítményét. Az intézményi befektetők szempontjából ez azért kedvezőtlen, mivel a piacon egyre kevesebb olyan alapkezelő van, ami elérhető, és a piaci átlag felett teljesített.

A tehetséges ázsiai privát bankárokért küzdenek a bankok

A vagyonnövekedés a feltörekvő ázsiai régióban, még a gyorsan gyarapodó közel-keleti és latin-amerikai régiót is felülmúlva, a következő években több mint 10 százalékos lehet, ami kiváló lehetőségeket jelent a privát banki és vagyonkezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalatoknak. Az ázsiai vagyonosokért azonban már megindult a verseny, miközben számos egyéb kihívással is meg kell birkózniuk a piacért küzdőknek. A régió egyik legnagyobb szereplője, az UBS szerint azonban hamarosan tisztulhat a piac.

Erdei április közepén végleg távozik

Tizenkét év után új vezető kell a Magyar Bankszövetség élére - nyilatkozta a szervezet elnökségi pozíciójáról április közepén leköszönő Erdei Tamás a Napi Gazdaságnak. Amikor 2009-ben kis szünet után ismét felkérték az elnökségre, azt vállalta, hogy csak a most mögöttünk hagyott másfél éves ciklust viszi végig.

Nagy tömeg hagyta el a BAR-listát - Hogy sikerült nekik?

Mint ismeretes, március 1-jétől csak azon késedelmes adósok adatait tartják nyilván a BISZ Zrt. Központi Hitelinformációs Rendszerében, akik 12 hónapon belül nem rendezték hátralékukat, vagyis egy adós ma már nem öt, csupán egy évig látható - közkeletű nevén - a BAR-listán.

Hatalmas pénzmosás nyomai a Wachoviánál

378 milliárd dollárnyi drogpénzt moshattak tisztára az azóta a Wells Fargo által felvásárolt Wachovia bankon keresztül. Az eset csak a jéghegy csúcsa: az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala szerint sok pénzintézet csak a bűnözésből származó bevételek révén kerülhette el a csődöt Amerikában.

Tőkekivonás miatt rontotta az alapkezelő óriás kilátásait a Moody's

A Moody’s ugyan nem változtatta a világ egyik legnagyobb alapkezelőjének, a Fidelity-nek a besorolását, de a kilátásokat semlegesről negatívra rontotta. Ezt a magas hozzáadott értékű részvényalapok gyenge teljesítményével, és az alapkezelőnél tapasztalt jelentős tőkekiáramlással magyarázta a neves hitelminősítő, miközben a Fidelity profitja nőtt tavaly.

Szemet vetett Magyarországra a befektetési óriás

Túlságosan egyoldalú a feltörekvő piacok megítélése, a befektetők a legnagyobb piacokat kedvelik, miközben több kisebb ország, például Magyarország is potenciális befektetési célpont lehet - véli a világ egyik legnagyobb vagyonkezelőjének (State Street) portfólió menedzsere. Friss elemzésükben arra mutattak rá, hogy a kisebb országok az elmúlt években összességében 40 százalékkal teljesítették felül a BRIC országokat, a befektetőbarát lépéseknek köszönhetően ez a különbség fennmaradhat. A State Street Global Advisors szerint a feltörekvő piacok igaz már nem olcsók, azonban nem nevezhetjük őket túlságosan drágának sem, a fejlett piacokkal összehasonlítva hosszabb távon nagyon kedvezők a lehetőségek.

Meghiúsult a kormány és a faktorcégek megállapodása

A Magyar Faktoring Szövetség ígéretes tárgyalásokat folytatott a kormányzati illetékesekkel arról, hogy az Új Széchenyi Terv keretében olyan faktorprogram induljon, amely kedvezményes kamatozású források biztosításával megkönnyíti a vállalkozók számára a faktoring igénybevételét. A közelmúltban azonban a szövetséget arról értesítették, hogy a programhoz nincs forrás.

Wolf: akár 5% alá csökkenhet a jegybanki alapkamat

Az OTP Bank ma 10 órától treasury ügyletek, külkereskedelmi fizetések és export-import hitelezési ügyféltalálkozót tart. Wolf László vezérigazgató-helyettes az eseményen beszélt a magyar gazdaság jelenlegi állapotáról, kilátásairól és a bankszektor helyzetéről. Véleménye szerint a jegybanki alapkamat tovább csökkenhet, a forint euróval szembeni árfolyamában azonban nem várnak jelentős elmozdulást a jelenlegi szintekről.

Újra lehet euróhitel!

A kormány olyan megállapodást kíván kötni a Bankszövetséggel, amely a költségvetésre nem gyakorol negatív hatást, de megoldást nyújt a devizahitelesek problémájára, a bankok állampapír-keresletére, a kis- és középvállalkozások finanszírozására, az otthonteremtési programra, az euró alapú hitelezés helyreállítására és az életpálya-előtakarékosságra - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleményéből.

Öt százalék alatt a Lazard az OTP-ben

Az OTP bejelentette, hogy a Lazard AM LLC az OTP Bank-ban 2011. március 30-án 4,8%-os szavazati joggal rendelkezett a birtokában lévő 13 437 996 darab OTP részvény révén. Tavaly év végén a Lazard még 5,89%-os szavazati joggal rendelkezett.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.