Befektetés

Futótűzként terjed Magyarországon az új ingyenautós üzlet - átverés?

1 2

Lássuk a számokat!.

A jutalékrendszer

A jutalékrendszer a következőképpen működik:
  • Ha egy embert hozunk be, a 35 eurós befizetését minden hónapban megkapjuk,
  • 3 fő után 55 eurót kapunk, emellett a 35 eurós tagdíjunkat is elengedi a cég (ahogy értelemszerűen az efölötti szinteknél végig),
  • 6 fő után 125 eurót kapunk,
  • 9 fő után 200 eurót,
  • és ezután minden három fő után még 80 eurót kapunk.

Ha valamelyik tag nem fizeti a havidíjat, utána természetesen jutalék se jár. Ha pedig háromnál kevesebb fizető tagunk van, ismét el kell kezdenünk fizetni a 35 eurót.

Miután a jutalék harmadát kivettük (ha erre igényt tartunk), a maradékot befektethetjük a rendszeren belül egy másodlagos, bináris piramisba, amit az ügynökök "jutaléknövelő rendszernek" hívnak. Ha a partnereinkkel együtt még hatvan, 35 eurós befizetést teszünk ide, összesen 462 euró (tehát kb. 140 ezer forint) ütheti a markunkat, amit a cég a piramis épülésével párhuzamosan, hét lépcsőben, úgynevezett "előlegekkel" fizet ki. A folyamat ismételhető, tehát ha a hatvan ügyfél következő hónapban is befizeti az összesen 2100 eurót, ugyanúgy jogosultak leszünk a 462 eurós jutalékra.

Ha kiváltjuk a nagyobb, 305 euró / havi díjas (vagyis az alaptagdíjon felül 270 eurós) csomagot (kb. havi 93 ezer forint), hozzáférünk a "végtelen mélységű" rendszerhez, ahol nincs limitálva, mennyit kereshetünk, bármekkora hálózatot kiépíthetünk. Ebben a rendszerben:
  • a közvetlen új toborzottakért 35 eurós direkt jutalékot kapunk,
  • a "nagy csomagot" kiváltók után pedig még 35/3 eurós "cikluspénzt" kaphatunk, függetlenül attól, hogy a piramis hányadik szintjén helyezkednek el.

A cég ügynökeinek prezentációjában azzal számolnak, hogy a szorgos MLM-ügynöknek sikerül egy év alatt egy 4096 főből álló hálózatot építenie (feltételezik, hogy a piramis minden szintjén, minden MLM-tag toboroz legalább egy új tagot), így 1365 "ciklust" teljesít, szert téve 47 775 eurós "cikluspénzre", vagyis durván 14,6 millió forintra.

Az első ránézésre teljesen kézenfekvő és logikus számítás sajnos addig nem jut már el, hogy a fenti feltételezés mellett az MLM-guru szűk három év alatt az egész emberiséget behúzza a SEN-sémába, ami teljesen irreális elvárás.

Felmerül a piramisjáték gyanúja

A jutalékrendszer törvényességét tekintve erősen a szürke zónában van, fenntarthatósága pedig erősen kétesélyes:
  • A "fix fizetést" ajánló bináris piramis elég erőteljesen egy pilótajátékra hajaz. A tagok befizetik a tagdíjukat, ennek valamekkora részét visszaosztja a cég az értékesítői piramisban, a maradékot pedig lenyeli. Ez a séma vélhetően azért működhet mégis legálisan (ha egyáltalán működhet - eddig minden esetre nem tiltotta még meg egyik magyarországi hatóság sem), mert a befizető hozzáférést nyer ezzel a "kedvezményes" webshophoz (tehát elvileg van termék / szolgáltatás a rendszerben), a gyakorlatban azonban a cég szorgos MLM-ügynökei nem a webshoppal, hanem a "fix fizetés" reményével csábítják a bináris rendszerbe az újabb tagokat. A "fix fizetést" úgy tudja az új tag megszerezni, hogy embereket szervez maga alá, ha ők nem teljesítik a befizetéseiket (amire erőteljes motivátor lehet az, ha nekik nem sikerül új tagokat szervezni, ami miatt a cég előnyeiből sem részesülhetnek), a piramis is összeomlik, a fix fizetésnek pedig lőttek.
  • A "gratis speed" rendszer is erősen piramisjáték-gyanús. Nincs szó arról, hogy az igencsak jelentős, kupononként 4000-8000 eurós hasznot miből fizeti ki a vállalat, a cég egyedüli bevételforrása az ügyfélpénz-befizetéseken túl a webshop és a használtautók értékesítése. Ha azzal számolunk, hogy piaci áron szerzi be a SEN a webshopban felajánlott termékeket, legalább (!) 1600 darab C-vitamint (a 30%-os kedvezménnyel együtt kb. 4000), 1300 darab szem luteint vagy 250 telefont kell eladniuk, hogy ki tudjanak fizetni egy darab (!) kupont, kedvezmények nélkül (!). Az, hogy a 35 eurós tagdíj levásárolható, egyébként nyilván vásárlásra ösztönzi az ügyfeleket (másképpen bennragad a pénz), de ahhoz, hogy egy ügyfél, egy speed-kuponját ki lehessen fizetni a webshopból befolyt nyereségből, 360 ügyfélnek kell úgy döntenie, hogy a teljes tagdíját C-vitaminok vásárlására fordítja. Egyébként 11 doboz vitamint kell megvennie egy tagnak havonta, ami teljesen irreális és fölösleges. Ha feltételezzük, hogy mégis megvalósulhat az indokolatlanul magas tranzakciószám, a rendszer hosszú távon akkor is fenntarthatatlan: a fenti 360 MLM-tag a gspeed-kuponokkal 10-11 kör (tehát kb. 50 év - az ügynökök ugyanis kb. 5 évre taksálják egy gspeed-kupon végigmenetelét a rendszeren) alatt kétszer annyi pénzt szedhet össze, mint amennyi most a világ teljes vagyona.

De az autós rendszer jó, nem?

Az autós rendszer nagyon hasonló egy fogyasztói csoporthoz, azonban nincs a rendszerben sem sorsolás, sem pedig kölcsönök, valamint azt, hogy mindenki autóhoz jut, semmi nem garantálja.

Ha valaki sikeresen építgeti a hálózatát, egyébként tényleg jobban jár, mintha egy új autót venne meg egyedül, valamint a vállalat is hatalmas haszonra tesz szert, nem feltétlen mondható ez el viszont azokról az emberekről, akiket maga alá szervez az MLM-ügynök.

  • Ha azzal számolunk, hogy egy tag 35 eurót fizet be havonta és a 270 eurós "indulópénzt" visszakapja (és két év alatt sikerül beszerveznie még 24 embert), mindössze 2100 eurót fizet ki egy 15 000 eurós kocsiért három évre, plusz még legalább 5700 eurónyi fenntartási költségért - már csak a fenntartási költségek megspórolása miatt is megéri az üzlet.
  • Igazán jól persze a cég jár: ha azt számoljuk, hogy havi egy embert szervezett be az MLM-ügynök két év alatt (most az egyszerűség kedvéért a gspeed-kuponoktól eltekintünk), a cég a kocsi kézhezvételéig 16 710 eurót keresett az üzleten, ezután három éven keresztül még 30 240 eurót fizet be a 24 beszervezett tag. Persze ebből 15 000 euróért kocsit vásárol a SEN, plusz még legalább 5700 eurót egyéb kiadásokra költ (ha csak a benzinnel számolunk az egyszerűség kedvéért, a casco, szerviz és a kötelező ugyanis számos változós), de három év után eladja a használtautót az ügyfélnek (vagy ha nem veszi meg, másnak). Ha fele áron tudja csak értékesíteni a kocsit a SEN, és azzal számolunk, hogy minden új ügyfél kocsihoz jut (tehát ők is betoboroznak 24 tagot), a vállalat közel 27 810 eurót kaszált egy ügyfélen, öt év lefolyása alatt (ha közben végigtolt az ügyfél a rendszeren 4 darab gspeed-kupont, a vállalat még akkor is 11 810 euró pluszban van). Magasabb szinteken persze jelentősen csökken már az autós rendszer megtérülése céges oldalról.


A rendszer rövid távon tuti üzlet (már ha valóban értünk az MLM-hez), hosszú távon azonban nem áll stabil lábakon:
  • Ha elfogy a piacról a beszervezhető emberek száma, nem lehet a 24 fős elvárást sem teljesíteni, ami azt jelenti, hogy a piramis legalján maradó emberek fölöslegesen fizették be a tagdíjaikat.
  • Tavaly a világon körülbelül 72 millió autót gyártottak, júniusig egy év alatt pedig kb. 130 ezer új autót értékesítettek Magyarországon. Ha tényleg azt várjuk a cégtől, hogy hosszú távon bevételt termel (vagyis egyre több ember áll neki autós piramist szervezni, új autó reményében), az autóért sorban álló emberek száma előbb-utóbb túllépi a piacon elérhető autók számát. Ha ez nem is dönti be a rendszert, a várakozási időt jelentősen meghosszabbítja majd.
  • Bizonyos szint fölött nem éri már meg a cégnek az új autókat és a velük kapcsolatos kiadásokat fedezni. Minél több ember lép felsőbb szintekre, illetve minél több embert helyettesít gspeed-kupon, annál kevesebb lesz a cég egy főre jutó haszna, miközben a drágább autók és ezek nominálisan magasabb értékvesztése miatt a veszteségük egyre nagyobb lesz, miközben egyre több gspeed-kupont is ki kell fizetniük.
  • Minden MLM-rendszer hibája a belső verseny automatikus növelése: vagyis hogy az új tagokból egyszerre újabb rivális üzletkötőket is csinálunk, akik elhalásszák előlünk az új potenciális tagokat. Mivel az ügyfél nem nyer semmit, ha egyik ügynöktől a másikhoz lép át, még csak átkötni sem lehet az ügyfeleket. Persze részesülünk az általunk beszervezett ügynökök kötéseinek jutalékából is, azonban az egy főre jutó jutalék egyre kevesebb lesz.

Még egyszer összefoglalva tehát: mint minden MLM-re, a SEN-re is igaz, hogy a siker egyáltalán nem garantált, az üzlet kockázatos és jelentős erő-
és pénzbefektetést igényel. Ha korán szállunk be, rutinos MLM-guruként, jó eséllyel nyerünk, ha lemaradunk a kezdeti dömpingről, jó eséllyel bukunk. Ha úgy döntünk, hogy érdemes kockázatot vállalni és belevágunk a rendszerbe, erősen ajánlott nem a főállásunkat hátrahagyva csak erre a bevételi forrásra apellálni és érdemes csak azzal a pénzzel (és kapcsolati tőkével) zsonglőrködni, amelynek esetleges elvesztését nem érzi meg a családi kassza.

1 2
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
pannergy mickolc geotermikus