
Elkészült az 50 leggazdagabb magyart tömörítő lista, amelyet Mészáros Lőrinc zsinórban harmadik éve vezet, ezúttal 1749,1 milliárd forint becsült vagyonnal – közölte a Forbes.
A felcsúti milliárdos tavaly lépte át először az ezermilliárdos határt a lista történetében, azaz ő lett az első magyar billiomos.
Az elmúlt üzleti év során további 500 milliárd forinttal nőtt a vagyona a becslések szerint. Elsősorban az Opus Global portfóliója (különösen az energetikai ágazat eredménye) és az MBH Bank eredményének köszönhető a növekedés, de cégei számos külföldi akvizíciót is elindítottak vagy zártak le a mezőgazdaságtól az építőiparig.
A második helyen váratlan helycsere történt: a Veres Tibor érdekeltségébe tartozó Wallis csoport 2024-es rekord eredménye és a Dayton Invest holding növekedése átrendezte a lista dobogóját, így Veres közel háromszáz milliárdos vagyonnövekményével a lista történetében először lekörözte Csányi Sándort.
Először csatlakozott a top tízhez Jászai Gellért, a távközlési-, űr- és védelmi ipari 4iG csoport vezérigazgatója. Az elmúlt egy évben 244 százalékot emelkedett a tőzsdén jegyzett cég árfolyama, aminek Jászai kicsivel több mint 52 százalékos tulajdonosa. Az egykor még csak telekommunikációs óriásként ismert vállalat mára több jelentős lábat növesztett, és a kormány űr- és védelmi stratégiájának talán legjelentősebb magánkézben lévő partnere lett.
Új szereplő a nyolcadik helyen Pavelka Tibor, akinek személyében új, száz százalékban selfmade szereplőt kapott az élvonal. Cége, a Semilab Magyarországon eddig egyedülálló pályát járt be, a világ legnagyobb napelemipari, valamint az ötödik legnagyobb félvezetőipari mérőberendezés gyártó vállalkozásává vált. Félvezetőgyártók, kijelzőgyártók, napelemgyártók és laboratóriumok az ügyfeleik, és köztük van például a Microsoft, az IBM, a Bosch vagy a Sony.
Az 50 leggazdagabb magyar listájának top 10 szereplője 2025-ben | |||
Sorszám | Név | Becsült vagyon: | A legfontosabb érdekeltségek: |
1. | Mészáros Lőrinc | 1749,1 Mrd Ft | Opus Global, Opus Tigáz, Opus Titász, Talentis Group, Talentis Agro, MBH Bank, V-Híd Építő, Hunguest Hotels |
2. | Veres Tibor | 756,4 Mrd Ft | Wallis, Wing, Wigo, Praktiker, Graboplast |
3. | Csányi Sándor | 752,9 Mrd Ft | OTP Bank, Bonafarm csoport, Budai Egészségközpont |
4. | Felcsuti Zsolt | 524,4 Mrd Ft | MPF Holding |
5. | Szíjj László | 416,1 Mrd Ft | Duna Aszfalt |
6. | Gattyán György | 352,4 Mrd Ft | Jasmin.com, Docler Holding |
7. | Jellinek Dániel | 312,7 Mrd Ft | Indotek, Appeninn Holding, Auchan Magyarország |
8. | Pavelka Tibor | 310,4 Mrd Ft | Semilab |
9. | Jászai Gellért | 309,0 Mrd Ft | 4iG, One |
10. | Széles Gábor | 300,0 Mrd Ft | Videoton, Műszertechnika, Ikarus, Magyar Hírlap |
Forrás: Forbes-összeállítás, Portfolio |
Az ötven leggazdagabb magyar között olyan magyar milliárdosok vannak, akik meghatározó üzleti tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy akiket üzleti érdekeltségeik ide kötnek. Az alkalmazott módszertan magyarnak tekinti azt, akinek van magyar állampolgársága (a kettős állampolgárság nem kizáró ok), a magyarországi lakhely viszont nem feltétel.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Vasvári Tamás
Gőzerővel megy a hatalmi birkózás Prágában: elstartolt az alkudozás
A tegnapi választás után.
Saját szomszédságából rúghatják ki az EU-t, ha nem képes fegyverként használni gazdasági erejét
Erős pozícióban van az EU, de egységes stratégia nélkül gyorsan visszaszorulhat a környező térségekből.
Szomorú hír érkezett a Balatonról, drámai adatot mértek reggel
Idén komoly változás tapasztalható a "magyar tenger" vízszintjében.
Izrael szerint durva hazugság, hogy Greta Thunbergéket bántalmazták volna
Semmilyen panaszt nem nyújtott be az izraeli hatóságokhoz.
Elfoglalta az orosz hadsereg Kuzminivkát
Hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak nyomulni.
Ilyen időnk lesz a jövő héten
A hőmérséklet lassan emelkedik, a hét közepén ismét eléri a 20 fokot.
Netanjahu: Csak a túszok hazatérése után lépünk tovább a tűzszünettel
Izrael fő tőzsdeindexei új történelmi csúcsokat értek el.
Terrortámadás Angliában: lép a kormány, korlátoznák a félelemkeltő tüntetéseket
"Figyelembe kell venni az egyes közösségek jogát is ahhoz, hogy félelem nélkül éljenek."
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
