Izraeli csapatok további szíriai területekre nyomultak be a Golán-fennsík több pontján az ottani ütközőzónán kívül - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Több mint fél évszázados uralkodás után 2024 december elején váratlanul gyorsan elbukott az Aszad-rezsim Szíriában. A hirtelen kialakult hatalmi káoszban a felkelők igyekeznek stabilizálni a helyzetüket, miközben más térségi országok is igyekeznek kihasználni a kínálkozó helyzetet. Izrael sem maradt tétlen, és kulcsfontosságú pozíciókat szereztek meg a Közel-Keleten – számolt be a Middle East Eye.
Izrael vasárnap óta összesen 320 célpontot bombázott le Szíria területén, a szír hadsereg haditechnikai eszközeinek mintegy 70-80%-a megsemmisült - írja a Times of Israel az izraeli hadsereg közlésére hivatkozva.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök néhány órával ezelőtt a Golán-fennsík Izrael által irányított részéről jelentkezett be. A kormányfő közölte, hogy Basár el-Asszad bukásával és a Szíriában beállt helyzettel érvényét veszítette a két ország között 1974-ben beállt tűzszüneti megállapodás, az IDF pedig kiterjeszti az irányítását a régióban - írja az ABC.
Az izraeli hadsereg (IDF) Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának bukását követő reggelen harckocsikat és gyalogos erőket vezényelt a Golán-fennsíkon a demilitarizált ütközőzónába, hogy megakadályozzák szíriai fegyveresek esetleges belépését.
Törökország a NATO egyik legerősebb szárazföldi fegyveres erejével rendelkezik, ezért néha "megengedi magának", hogy harmadik utas politikát folytatva a katonai szövetség fősodrával szembe menjen. Recep Tayyip Erdogan török elnök mostani kijelentése ugyanakkor komoly kritikákat fog kiváltani a Nyugatból: nyíltan invázióval fenyegette meg Izraelt - Írja a Times of Israel.
Az izraeli Magen David Adom mentőszolgálat hat, 30 év körüli férfit kezel, akiket egy ismeretlen eredetű lövedék sebesített meg Észak-Izraelben - írta meg a CNN.
Több ENSZ-képviselő és az izraeli fegyveres erők tisztjei is úgy vélik, hogy a Hezbollah elmúlt időszakban tapasztalható fokozott aktivitása kapcsolatban állhat az Izraelt sújtó belpolitikai válsággal - Írja a Guardian.
Légicsapás érte Damaszkusz környékét szerdára virradóra, a SANA szíriai állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva Izraelt vádolta a támadással.
Az izraeli haderő hétfőre virradóra bejelentette, hogy lelőtt egy azonosítatlan repülőgépet, mely Szíria felől hatolt az ország légterébe. A hadsereg vizsgálja Irán esetleges érintettségét - idézte a Háárec című izraeli napilap a közleményt.
Nem érdemes már konkrét szakmákban gondolkozni.
Akár 4,21%-os kamat is elérhető.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Nagy Márton elégedett az intézkedés hatásaival, a kereskedők kevésbé
Az OXO Technologies vezére a Business podcast vendége volt.