100 milliós bírságot kapott a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft-t a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól egy adatvédelmi incidens miatt – szúrták ki a GDPR Specialisták.
Vészhelyzet van, nem a személyes adataink védelme a legfontosabb dolgunk – ugyanakkor nemcsak csalók halásznak a zavarosban, a túlterjeszkedésre hajlamos hatóságok is kihasználhatják a helyzetet, a vészhelyzet sok mindenre ürügyül szolgálhat, ami nem is szükséges. A veszély elmúltával meg már meg se lepődünk, hogy maradnak a rendkívüli intézkedések. Valóban át kell azonban hágni az adatvédelmi jogszabályokat a járvány megfékezése érdekében?
Új kormányzati munkacsoport alakult, amely vizsgálni fogja, hogy a legnagyobb nemzetközi technológiai vállalatok hogyan befolyásolják az életünket, érvényesülni tudnak-e az alkotmányos garanciák, emberi szabadságjogok ezeknél a szolgáltatóknál. A Portfolio-nak adott interjújában a Digitális Szabadság Bizottság konkrét terveit részletezte Varga Judit igazságügyi miniszter, akinek kiemelt célja, hogy megakadályozza egyfajta pszeudo-jogrendszerek kialakulását a digitális térben. A tárcavezető hangsúlyozta: az államnak kötelessége védeni az emberek jogait, ha kell, a technológiai cégekkel szemben is.
Elvesztik az európai uniós adatvédelmet a britek a Google-nél, a cég ugyanis bejelentette, hogy a brit felhasználók fiókjára ezentúl az amerikai adatvédelmi szabályok vonatkoznak – írja a Reuters.
Az úgynevezett GAFA (vagy a Microsofttal együtt GAFAM, vagyis a Google, Apple, Facebook, Amazon) az adatvédők és a versenyhatóságok célkeresztjébe került, de közülük is a Facebook szinte már a pofozóbábu szerepét tölti be. Nem kell azért persze sajnálni, mert adott rá elég okot. Őt vette célba az osztrák joghallgató és adatvédelmi aktivista, Maximilian Schrems is, amikor az európaiak személyes adatait Amerikában fenyegető veszélyek ellen először az ír, majd rajta keresztül az Európai Bírósághoz fordult. A Főtanácsnok indítványát (amelyet az esetek 80%-ában követni szokott a Bíróság) pedig cikkünk megjelenése napján ismertették.
Szabó Endre Győző, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökhelyettese is versenyben van az európai adatvédelmi biztos pozíciójáért, az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága hétfő este hallgatja meg az első fordulóból továbbjutott három jelöltet. Farkas Ádám lemondása óta az Európai Bankhatóság éléről nincs magyar első számú vezető európai intézményben. Az alábbiakban Szabó László adatvédelmi szakember cikkét közöljük.
A modern technológiák a megfigyelés lehetőségeit is kitágították: automatikusan követhető a dolgozó tevékenysége, statisztikák készíthetők, és egyes kihágások is azonnal felfedezhetők. Ugyanakkor a teljes megfigyelés durva beavatkozás a személyiségi jogokba – és inkább okozza a motiváció csökkenését, mint a termelékenység javulását. Hogyan kivitelezhető, hogy a munkaadó érdeke és a munkavállaló magánszférája se sérüljön? Hogyan szabályozza a munkahelyi megfigyelést a jog, és hogyan döntött eddig a bíróság az ilyen típusú ügyekben?
A személyes adatok védelmére hivatott bizottság Bulgáriában 5,1 millió levás (mintegy 2,5 millió euró) bírságot szabott ki az adóhivatalra, miután június végén egy hackertámadás során 5,1 millió adófizető adatait szerezték meg a hivataltól, az adóhivatal fellebbez a döntés ellen.
Nem-digitális jellegű adatlopást hajtottak végre az OTP Csoport bolgár leányvállalata, a DSK ellen, amelyért a bolgár adatvédelmi hatóság ma 1 millió levás, mai árfolyamon mintegy 170 millió forintos bírsággal sújtotta a társaságot, mert nem tudta biztosítani, hogy minden körülmények között titokban maradjanak az ügyfelei személyes adatai - írja a bírság körülményei alapján a Reuters.
Nagy várakozások és félelmek előzték meg az új EU-s Általános Adatvédelmi Rendeletnek, közismertebb nevén a GDPR-nak a 2018. május végi kötelezővé válását: a gigabírságokról szóló cikkek megjelenése, a GDPR alkalmazásával kapcsolatos jogértelmezési kérdések, az eddig sosem alkalmazott adatkezelési jogalapok bizonytalanságai, valamint a jogi környezet felülvizsgálatának elhúzódása - mind komoly fejtörést okoztak az adatkezelőknek, akik sokszor azzal sem voltak tisztában, hogy a GDPR tényleg alkalmazandó-e rájuk és ha igen, akkor hogyan álljanak neki a feladatnak.
A Facebook azt állítja, a Libra kriptopénzhez kapcsolódó adatok védelmét a svájci szabályozó fogja felügyelni. Igaz, a svájci adatvédelmi hatóság azt mondja: még soha nem is egyeztettek erről a társasággal. A Libra projektből első körben nem profitál majd a cég, a cél az elterjedtség növelése lesz.
A holland bankoknak megtiltotta a helyi adatvédelmi hatóság, hogy az ügyfeleik fizetési tranzakciói alapján küldjenek célzott hirdetéseket - írja a Finextra.
Frissítették a hivatalos uniós pályázati oldalon azt a dokumentumcsomagot, amely azt magyarázza el, hogy melyek az uniós pályázók feladatai az uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) alapján idén áprilisban született magyar salátatörvény értelmében. Ez azért lényeges, mert a támogatást igénylők és a kedvezményezettek is adatkezelőnek minősülnek, és ha az adatkezelésük nem jogszabályi kötelezettségből fakad, akkor jogszerűen igazolniuk kell például egy helyszíni ellenőrzéskor, hogy az érintettek adatait jogszerűen kezelik.
A csaknem egy éve hatályba lépett európai uniós adatvédelmi csomag a korábbinál nagyobb kötelezettségeket ró az adatkezelőkre, akik erre nem mindig vannak felkészülve - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a egy sajtótájékoztatón.
A GDPR, az uniós adatvédelmi rend miatt változik a munkahelyi számítógépek használatának szabályozása is, így egy friss törvényjavaslat alapján a munka törvénykönyve módosul majd, és tilos lesz a munkáltatótól a munkavégzésre adott számítógép magáncélú használata - írja a Blokkk.com. A munkáltató mindezt ellenőrizheti is, de csak a munkaviszonnyal összefüggő adatokba tekinthet bele. De elvileg magáncélú adat nem is juthat a munkavégzésre adott számítógépre.
Előremutató "jó gyakorlatok" a piaci szereplők részéről, sok esetben igen aktív adatvédelmi hatóságok és komoly kihívások - többek között ezek jellemezték a GDPR első félévét a kelet-közép-európai régióban a Deloitte elemzése szerint. A cég egy kutatást is végzett a témában, amiből kiderült, hogy a fogyasztók 44 százaléka pozitív változásokat tapasztalt az adatai védelmében a jogszabály életbe lépése óta - olvasható a Deloitte közleményében.
Hatalmas bírságot kaphat a Facebook, miután ellopták a cégtől 50 millió felhasználó adatait. Az egyik legjobban várt európai adatvédelmi döntést hozhatja az eljárást kezdeményező ír adatvédelmi hatóság az ügyben, mert a határozat számos, ma még nyitott kérdésre adhat választ a GDPR rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatban.
A kiszabható maximális bírságot kapta az Equifax a brit adatvédelmi hatóságtól, mintegy 500 ezer fontot kell befizetniük az államkasszába. Az Equifax nagy szerencséje eset még a GDPR élesedése előtt történt, ezért a korábban életben lévő szabályok szerint büntették a céget.
Több mint egy évtizede nem mutattak akkora érdeklődést a magyarok az adatvédelmi témák iránt, mint most. Ez feltehetően nem véletlen, ugyanis az ezzel kapcsolatos uniós szabályozás, a GDPR, éppen a napokban élesedett. Az egész világon azt látjuk a Google keresési statisztikái alapján, hogy az embereket elkezdte érdekelni a téma. Jó kérdés, hogy mindezt csak a szigorú szabályok életbe lépése, vagy úgy általában az elmúlt időszak adatbotrányai okozták. Itthon egyedül az elmúlt pár hónapban, a GDPR bevezetéséhez közeledve, látunk érdemi változást. Valószínű tehát, hogy a magyarok érdeklődését kizárólag a szabályok (és a lehetséges büntetések) keltették fel.