adóbevallás

Figyelmeztet a NAV: ezt kell tenni az adóigazolásokkal

Figyelmeztet a NAV: ezt kell tenni az adóigazolásokkal

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet, és benne a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés. Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

NAV: érdemes minél előbb nyilatkozni az adó-kedvezményekről

NAV: érdemes minél előbb nyilatkozni az adó-kedvezményekről

Adókedvezmény illeti meg a gyermekes családokat, az első házasokat, a négy vagy több gyermeket nevelő anyákat, a 30 év alatti anyákat, a 25 év alattiakat, valamint bizonyos betegségekben szenvedőket. Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adóalap-kedvezményekről.

Megszűnik az Ügyfélkapu, emiatt fájhat a könyvelők feje

Megszűnik az Ügyfélkapu, emiatt fájhat a könyvelők feje

2025. január 16. napjától megszűnik az Ügyfélkapu és mellette egy sor bejelentkezési mód a közigazgatási, önkormányzati, bírósági és egyéb ügyintézési portálokra, helyettük két opció marad: a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás és az Ügyfélkapu+. Nagy kérdés, hogy mi lesz azokkal a könyvelőkkel, akik eddig az Ügyfélkapu azonosítóval léptek be az ügyfelük nevében az állami felületekre - hívja fel a figyelmet a Niveus Legal.

Fontos adózási határidő közeleg, nagyon fontos lépés vár a vállalatokra

Fontos adózási határidő közeleg, nagyon fontos lépés vár a vállalatokra

Ugyan az első, globális minimumadóra vonatkozó bevallást még sokára kell benyújtaniuk az érintetteknek, már most is van egy fontos teendőjük. December 31-ig kell bejelenteniük, ha a GloBe kiegészítő adó alanyai, amivel együtt be kell mutatniuk vállalatcsoportjukat is. A 2024-es első bejelentés határideje még idén december 31., melyet ezentúl évente kell majd ismételni.

Megjelentek a biztosítói extraprofitadó részletei: sok állampapírt kell venniük, hogy jól járjanak

Megjelentek a biztosítói extraprofitadó részletei: sok állampapírt kell venniük, hogy jól járjanak

A szektor egésze szempontjából kedvezően változik 2025-ben a biztosítók extraprofitadójának (hivatalos nevén pótadójának) a szabályozása: bár a kulcsok módosításával egyes biztosítók jól, mások rosszabbul járhatnak, ha képes lesz a szektor 150-200 milliárd forinttal növelni állampapír-állományát, akkor ennek 30%-ával, vagyis mintegy 50-60 milliárd forinttal csökkentheti extraprofitadóját. A továbbra is élő másik különadóval, a biztosítási adóval együtt 213 milliárd forintot remél a kormány jövőre a szektortól.

Lejár a fontos határidő, mindenkit figyelmeztet a NAV

Lejár a fontos határidő, mindenkit figyelmeztet a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatást küldött ki azoknak az adózóknak, akik potenciálisan érintettek lehetnek a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetésében. Az értesítés alapját az online számla- és pénztárgépadatok, valamint a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé továbbított információk képezik – számolt be a 24.hu.

Fontos levél jön a NAV-tól

Fontos levél jön a NAV-tól

Folyamatosan postázza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címekre - tájékoztatta az adóhatóság pénteken az MTI-t.

Azt kéri a NAV, hogy nézzük át az szja-bevallási tervezetet

Azt kéri a NAV, hogy nézzük át az szja-bevallási tervezetet

A személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani; a jóvá nem hagyott tervezetek az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek tervezetének kivételével május 21-én automatikusan bevallássá válnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

Szja-bevallástervezet – mindenképpen nézze át!

Szja-bevallástervezet – mindenképpen nézze át!

Március 15-től elérhetők a NAV által készített 2023. évi szja-bevallási tervezetek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki nyugodtan hátradőlhet anélkül, hogy bármit módosítana a tervezeten. Az RSM Hungary szakértői összefoglalták, hogy mire érdemes figyelni annak érdekében, hogy az szja-bevallásunk hiánytalanul töltsük ki, és egyrészt elkerüljük az adókockázatot, másrészt minden jogszabály által biztosított adócsökkentési lehetőséggel éljünk.

Már elérhetők az szja-bevallási tervezetek

Már elérhetők az szja-bevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.

Figyelmeztet a NAV: fontos határidő közeleg azoknak, akik postán kérik az adóbevallásukat

Figyelmeztet a NAV: fontos határidő közeleg azoknak, akik postán kérik az adóbevallásukat

Akinek még nincs KAÜ-azonosítója (például ügyfélkapuja), és nem is szeretne az online ügyintézés lehetőségével élni, idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tennie, mint eljuttatni a NAV-hoz az adóazonosító jelét és születési dátumát tartalmazó kérelmet, például SMS-ben, március 18-áig.

Napokon belül megnézhetjük az adóbevallás-tervezetünket

Napokon belül megnézhetjük az adóbevallás-tervezetünket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét már évek óta külön kérés nélkül elkészíti; a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni, csak az öt éves elévülési idő végéig meg kell őrizni azokat - hívta fel a figyelmet az adóhatóság szerdán az MTI-nek küldött közleményben.

Nagy változás történt az áfa-bevallásban: figyelni kell a keddi határidőre

Nagy változás történt az áfa-bevallásban: figyelni kell a keddi határidőre

Kedden lesz az áfabevallás beadási határideje, amely már az új eÁFA-rendszerben, akár annak webes felületén, akár gép-gép kapcsolaton keresztül is benyújtható. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataira épülő szolgáltatáscsomag minden vállalkozásnak előnyös megoldást kínál az adókötelezettség teljesítésére - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert tájékoztatása szerint ezzel az új lehetőséggel a kormány az Európai Unióban (EU) is kivételesnek számító, fontos lépést tett a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésében.

Fontos levélre hívja fel a figyelmet a NAV

Fontos levélre hívja fel a figyelmet a NAV

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat; az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, azokat az elévülési idő végéig meg kell őrizni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.

Kényes dokumentumok kerületek nyilvánosságra, gyanúba keveredett Trump

Kényes dokumentumok kerületek nyilvánosságra, gyanúba keveredett Trump

Nyilvánossá tette Donald Trump volt elnök adóbevallásait az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága pénteken, amit több évi politikai és jogi vita nyomán, a volt elnök tiltakozása ellenére ért el a demokrata vezetésű testület. Trump korábbi állításaival ellentétben, még hivatali ideje alatt is bankszámlával rendelkezett Kínában, és a demokraták ezért azzal vádolják a bukott republikánus elnököt, hogy üzleteket bonyolított le az Egyesült Államokkal rivalizáló országban.

Adóbevallás 2022: nyakunkon a határidő, mutatjuk, mit érdemes tudni

Adóbevallás 2022: nyakunkon a határidő, mutatjuk, mit érdemes tudni

Május 20-ig, péntekig kell beadni a tavalyi személyi jövedelemadóról szóló adóbevallásokat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta több millió magánszemélynek, őstermelőnek és vállalkozónak készíti el adóbevallási tervezetét, azonban érdemes átnézni a megadott adatokat, az elkészített szja-bevallási tervezetet. A szükséges módosításokat szintén május 20-ig tehetjük meg. Péntekig rendelkezhetünk adónk 1+1 százalékáról is, civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot támogatva. Mutatjuk a legfontosabb határidőket, tudnivalókat, változásokat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.