FONTOS Kollégával flörtölni? Komoly galibákat okozhat ez a munkahelyeken

adósság

2015. május 20. 11:07 | Beke Károly

Szórakoznak velünk, vagy tényleg ennyire kerülni kell Magyarországot?

Több mint három éve, hogy mindhárom nagy hitelminősítőnél a befektetésre nem ajánlott (bóvli) kategóriában van a magyar adósságbesorolás, a piac azonban hónapok óta azt árazza, hogy felminősítik hazánkat. A kormány is szeretne már sikereket elkönyvelni ezen a téren, azonban a jelek szerint a hitelminősítők meggyőzéséhez ennél több kell még úgy is, hogy mostanra szinte mindenki elismeri, hogy a jó irányba haladnak a dolgok. Legközelebb pénteken a Fitch Ratings elemzői vizsgálják felül a magyar osztályzatot, azonban most meglepetésnek számítana egy felminősítés.

2015. május 14. 16:50 | Portfolio

Szinte minden álma teljesülhet idén a kormánynak

Lassuló, de 3 százalék feletti növekedés, akár 1,5 százalék alá csökkenő alapkamat, jócskán három százalék alatti deficit és csökkenő államadósság - ezeket vetíti előre Magyarországnak a JP Morgan 2015-re legfrissebb elemzésében. Az amerikai bank szakemberei szerint jelentősen csökken majd az ország külső sérülékenysége amiatt, hogy nem lesz devizakötvény-kibocsátás és a lakossági devizahiteleket forintra váltják.

2015. május 12. 09:02 | Portfolio

Idő előtt csengettek a görögök az IMF-nek, hogyan tovább?

Egy nappal a mai határnap előtt, már tegnap átutalta a Nemzetközi Valutaalapnak az esedékes hiteltartozást, mintegy 750 millió eurót Görögország, ami rövid távon enyhíti a görög állam fizetőképességével kapcsolatos nagyfokú befektetői és politikai döntéshozói aggodalmakat. Közben az is némileg kedvező, hogy az eurózóna pénzügyminiszteri csoportjának vezetője szerint ha a görögök részlegesen elkezdik megvalósítani a reformprogramot, akkor már részleges pénzügyi segítséget is kaphatnak ezért cserébe még "beragadt" hitelcsomagból.

2015. április 21. 10:50 | Portfolio

Megkapják a kórházak az életmentő beavatkozást

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a kormány átcsoportosítja a kórházaknak a költségvetésben - erre a célra - rendelkezésre álló 60 milliárd forintot az adósságok rendezésére.

2015. február 05. 15:51 | Portfolio

Újabb helyen engedhetik el a lakosság tartozásait

Egy sor 2009 előtt felvett lakossági tartozást törölhet el Koszovó - jelentette be csütörtökön a helyi kormány a Reuters szerint. A lépéssel az a cél, hogy csillapítsák a társadalmi nyugtalanságot és visszafogják a kivándorlás Magyarországon is érzékelhető újabb hullámát.

2015. február 02. 18:21 | Portfolio

Csupa jó hír a görögöktől

Hamarosan sor kerülhet a görög adóssággal kapcsolatos megállapodásra - erről Yanis Varoufakis görög pénzügyminiszter beszélt Londonban. Egy neve elhallgatását kérő forrás pedig arról tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy Görögország úgy lesz képes rendezni adósságát, hogy az ne okozzon kárt a magánszektornak - írja a Reuters.

2015. január 30. 05:11 | Portfolio

Gyilkos számok az adósokról! - Kiderült, mit tett a kormány

A novemberi hónap után tavaly decemberben ismét csökkent a költségvetési szervek tartozásállománya. Ez nem váratlan fejlemény, hiszen a kormány az év végén - a szokásoknak megfelelően - plusz pénzt juttatott az intézményeknek. Az egyszeri év végi forrás azonban továbbra sem oldja meg a problémát, a teljes adósság 100 milliárd forint körül jár.

2014. december 16. 16:32 | Portfolio

Hogyan finanszírozza magát jövőre a magyar állam?

Most csütörtökön, december 18-án délután 2 órától kerül sorra a Nemzetgazdasági Minisztériumban az a sajtótájékoztató, amelynek keretében Orbán Gábor, a tárca államtitkára és Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese bemutatják a magyar államadósság jövő évi finanszírozási tervét.

2014. december 12. 12:18 | MTI

Pintér: tévedtünk az önkormányzatok adósságának átvállalásában

Az önkormányzati vállalatok adóssága több mint 1000 milliárd forint, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére 781 milliárd forint jut - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Állami Számvevőszéknek az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól, a jó gyakorlatokról szervezett pénteki, budapesti szemináriumán.

2014. november 21. 18:10 | MTI

Jövő héten vizsgálja Magyarországot a Fitch

Magyarország államadós-besorolása is szerepel a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő jövő hétre összeállított felülvizsgálati listáján, nem feltétlenül biztos azonban, hogy a cég ténylegesen módosítja is a magyar államadós-osztályzatot, vagy az osztályzatra érvényes - jelenleg stabil - kilátást.

2014. november 11. 08:13 | Portfolio

Új állami egészségügyi intézmény jön

Az egészségügyben is életpálya-modellben gondolkodik a kormányzat, első lépésként az alapellátást rendezik - vázolta fel az egészségügyi terveket Zombor Gábor a Világgazdaságnak adott interjújában. Az egészségügyért felelős államtitkár azt is elmondta: legkésőbb április 1-ig konszolidálják a kórházakat, a Gyemsziből létrejövő Állami Egészségügyi Ellátó Központ kezeli majd adósságaikat.

2014. október 13. 08:30 | MTI

Így kapott százmilliót az OEP a kórházaktól

Miközben az egészségügyi intézmények hónapról-hónapra eladósodottabbak, nyolc kórház összesen több mint 94 millió forintot utalt vissza az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) abból a csaknem 12 milliárdból, amit tartozásaik mérséklésre kaptak augusztus végén - számol be a Világgazdaság.

2014. szeptember 30. 10:50 | Rigó Anita

Ezért könyörög a magyar egészségügy

Ahogyan arra a múlt héten fény derült, a kormány várhatóan megkezdi a fontosabb rendszerek átalakítását az önkormányzati választások után, beleértve így az egészségügyet is. A részletekről egyelőre nem sokat tudni, azonban a megkerülhetetlen pontokról nagyjából konszenzus van: legkésőbb jövőre mindenképpen megoldást kell találni a kórházi adósságok rendezésére, és egy fenntartható egészségügyi ellátórendszert kell kialakítani az alapellátás kibővítésével. Cikksorozatunkban a nagy rendszerek alapvető problémáit mutatjuk be, és a megszólaló szakértők segítségével megoldásokat is vázolunk.

2014. szeptember 29. 12:16 | MTI

Tizenkét felsőoktatási intézményen segít az állam

Csaknem hétmilliárd forintos támogatásban részesül tizenkét felsőoktatási intézmény a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapnak köszönhetően - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

2014. június 24. 11:46 | Portfolio

Itt az újabb lista a legnagyobb adósokról

Májusban további 2 milliárd forinttal 96,8 milliárd forintra hízott a költségvetési szervek tartozásállománya. Ezzel lényegében a szokásos év végi apasztás óta folyamatosan emelkedik az állami szervek adóssága.

2014. június 03. 11:25 | Portfolio

Ijesztőnek tűnő üzenetre esett a forint (4.)

Magyarország úgy alakítja át az adósságfinanszírozását a következő időszakban, hogy a finanszírozási forrásoknál elsősorban a forintalapú forrásokra támaszkodik majd - számolt be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter-jelölt mai parlamenti meghallgatásáról a Reuters. A tudósítás címe az egyes devizakereskedők számára ijesztőleg ható, de egyébként valóban elhangzott kifejezést is tartalmazta ("restructure debt financing"), aminek hatására a forint azonnal kb. 70 fillérrel 304,7 körülig esett az euróval szemben. Később picit tovább gyengült a forint és így kéthetes mélypontra bukott.

2014. május 23. 10:43 | Portfolio

Öthavi csúcson az állami szervek adóssága

Április végére az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek tartozásállománya 94,9 milliárd forintra duzzadt. Ez havi szinten 5 milliárd forintos növekedés, és egyúttal 5 hónapja nem látott csúcs is.

2014. május 20. 12:30 | Portfolio

Holnap kiderül, hogyan változik az állam finanszírozási terve

Holnap, azaz szerdán délután 3 órától "a központi költségvetés 2014. évi finanszírozásának módosítása" témájában sajtótájékoztatót tart az Államadóság Kezelő Központ, amelyen Borbély László András, általános vezérigazgató-helyettes mutatja be módosuló finanszírozási tervet - áll az ÁKK sajtómeghívójában.

2014. április 24. 16:30 | Weinhardt Attila

Több legyet egy csapásra - Miről szól az MNB új terve?

Tartalmában és hatásában is komplex intézkedéscsomagot jelentett be ma reggel a Magyar Nemzeti Bank, amely több legyet üt egy csapásra . A fő célt, az állam külső pénzügyi sérülékenységének csökkentését - amelyet már az egy éve bejelentett Növekedési Hitelprogrammal is kitűzött - ugyanis úgy érheti el, hogy az ehhez vezető lépésekkel több részcélját is kipipálhatja. Így például "kiűzheti" a külföldi bankok pénzét az irányadó jegybanki eszközből, a nyereségességet szolgálva zsugoríthatja a mérlegét, a bankrendszert pedig ráveheti arra, hogy az eddiginél is több állampapírt vegyen. Ezáltal az államadósság finanszírozása az eddigieknél is intenzívebben fordul majd a hazai, forintalapú források felé. Ha mindezen részcélokat zökkenőmentesen sikerül teljesíteni, akkor az MNB a bankrendszer általnos likviditástöbbletét arra fordíthatja, hogy az ország sérülékenysége csökkenjen.

Részletes keresés