Májusban nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet az áprilisi csökkenés után, ráadásul a tulajdonosok és közvetítők is több ingatlanhirdetést adtak fel, mint egy hónappal ezelőtt. Vagyis a kereslettel párhuzamosan az eladási kedv is élénkült - közölte az ingatlan.com.
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő önazonossági törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot - számolt be a Duna House, amely erről a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly több mint 86 ezer fő döntött úgy, hogy másik otthonba költözik a fővároson belül vagy onnan kiindulva. Az ingatlan.com elemzésében megvizsgálta, hogy mik jellemezték a budapesti költözési irányokat, és milyen hatással volt ezekre a lakásárak változása.
Vasárnaptól a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok is csatlakoznak a hétvégenként érvényes új, éjszakai közlekedési rendhez - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán a MÁV-csoport honlapján.
Magyarországon rendkívül élesek a területi különbségek a jövedelmek terén. Több mint kétszer annyit lehet keresni azokban a járásokban, amelyek gazdaságilag fejlettek, mint azokban, ahol gyenge a gazdasági aktivitás. De hol lehet a legtöbb pénzt keresni?
Benyújtották a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot, amely ugyan nem tiltja a tulajdonszerzést, de lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok jelentős hozzájárulást kérjenek a betelepülni vágyóktól és a helybéliek elővásárlási jogot gyakorolhassanak velük szemben. Újdonság, hogy az állami támogatással ingatlant vásárlók korlátozás és feltétel nélkül költözhetnek be bármelyik településre. A jogszabályterv alapjaiban változtathatja meg az agglomerációs gyűrűk méretét az országban, nem beszélve arról, hogy óriási áringadozás várható a piacon.
Az élmény idén is folytatódik! Egy hagyomány, amit a hazai ingatlanpiac számára közösen teremtettünk! Immáron negyedik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property X rendezvényünkön.
Éves összevetésben 19%-kal drágultak a lakások Budapesten, de havi szinten lassult a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com. A legdrágább fővárosi kerületben közel 2 millió forintba kerül a használt lakóingatlanok négyzetmétere, a legolcsóbb kerületben ugyanez 785 ezer forint. Debrecenben már 930 ezer forintnál is többet, Szegeden pedig 880 ezer forintot kell adni egy négyzetméterért.
Ahogy korábban írtuk, elindult a társadalmi egyeztetés a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatról. A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet alapján eddig példa nélküli felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a betelepülések szabályozására, ami a helyi és környékbeli lakóingatlan-piacokra is hatással lehet. Az ingatlan.com legfrissebb elemzése, a várhatóan július 1-től életbe lévő jogszabály lehetséges lakáspiaci hatásait mutatja be.
A kormány lehetővé tenné az önkormányzatoknak, hogy korlátozásokat vezessenek be a betelepülőkkel szemben, szabályozva az ingatlanvásárlást és a lakcímlétesítést. A jogvédelmi eszközök célja a települések karakterének és hagyományainak megőrzése, elsősorban a budapesti agglomerációban, valamint a Balaton és a Velencei-tó környékén - írta meg a Telex.
A kormány azoknak az önkormányzatoknak kíván segíteni az úgynevezett identitásvédelmi intézkedésekkel, amelyek szeretnék mederben tartani a beköltözéseket - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) vezetője kedden Veresegyházon. Navracsics Tibor a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) ülésén kifejtette, vannak települések, amelyek úgy érzik, bajban vannak, úgy érzik, hogy a nagy számban beköltözők "elsöprik" a falu- vagy városképet, a település hagyományos szerkezetét.
Aktív kereslettel és növekvő tranzakciószámmal indította az évet a budapesti agglomeráció ingatlanpiaca, ahol 85%-ban otthonteremtési, 15%-ban befektetési céllal szerződtek a vevők a Duna House adatai szerint. Az áremelkedés a fővárosinál nagyobb 2024-hez képest, de az átlagos négyzetméterár összehasonlításban még így is kedvezőbb árszintet jelent. Ingatlanvásárlásra a szóban forgó településeken átlagosan 70 millió forintot fordítanak a vevők. A kistelepülések védelméről szóló kormányzati javaslat kapcsán elemezte az agglomeráció legfrissebb ingatlanpiaci adatait a hálózat szakértője.
Nemrég írtunk arról a törvényjavaslatról, amelyet Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter mutatott be, aki szerint a kistelepülések védelme érdekében akár az ingatlanok adásvételének tiltására is sor kerülhet. Ezúttal a Telex gyűjtötte össze azokat a településeket, ahol a fentiek szerint várhatóan nem lehet majd ingatlant vásárolni, mi pedig szakértőket kérdeztünk arról, milyen hatása lehet ennek a piac egészére nézve.
A februári menetrendi adatok már tükrözik a mozdonybeszerzések hatásait. A december óta tartó kedvező trend továbbra is folytatódik, így már harmadik hónapja, kisebb mértékben, de javul a vonatok pontossága - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója vasárnap a Facebookon.
Meglepő törvényjavaslatot mutatott be nemrég Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki szerint a kistelepülések védelme érdekében akár olyan sarkalatos törvény bevezetésére is sor kerülhet, amely az ingatlanok adásvételének tiltását, elővásárlási jog kiterjesztését, az ingatlanvásárlás feltételekhez kötését és helyi adózási kötelezettségek megállapítását is magában foglalja. Az alábbiakban megnéztük, milyen következményekkel járna mindez a hazai lakáspiacra nézve.
Új irodaterületet nyitott Szentendrén a Spaces és Regus brandeket magába foglaló International Working Group (IWG) - közölte a társaság.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a kormány alkotmánymódosítással és sarkalatos törvénnyel erősítené a települések önazonosságának védelmét. A tárcavezető szerint a cél az, hogy a helyi közösségek saját értékeiket és hagyományaikat megőrizhessék. Ennek érdekében országos konzultációsorozat indul, amelynek tapasztalatait beépítik egy sarkalatos törvényjavaslatba, akár az alaptörvénybe.
Végül mégis lelepleződött.
Megkongatták a vészharangot a szakértők.
A Nemzeti Tömörülés elnöke szerint üldözik őket.
Mekkora segítség ez ténylegesen Ukrajnának?
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.