Bejelentés érkezett az Appeninn tulajdonában álló cégtől
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatták a befektetőket.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatták a befektetőket.
A magyar tulajdonú ingatlanfejlesztő Infogroup cégcsoport sikeresen bocsátott ki kötvényeket a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A hitelminősítés során a cégcsoport BB-, a kötvény BB minősítést kapott. A kötvénykibocsátásból befolyó forrással a cégcsoport ipari ingatlan beruházásokat valósít meg.
Nem fizet osztalékot az Appeninn Nyrt., a cég a teljes 2020-as 812,906 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezi - erről döntött a cég hétfői közgyűlése.
Az Appeninn közzétette a tavalyi éves számait, amelyet a Concorde elemzője értékelt, az Appeninnre vonatkozó ajánlás és célár is felülvizsgálat alatt áll.
Közzétette éves rendes közgyűlésének előterjesztéseit és határozati javaslatait, valamint a tavalyi évre vonatkozó eredménykimutatásait az Appeninn. Utóbbiak alapján jelentősen nőtt a társaság befektetési célú ingatlanállományának értéke: 2019 azonos időszakához képest 17 százalékkal, összesen több mint 172 millió euróra (több mint 63 milliárd forint) emelkedett a mutató. A társaság 2020-as EBITDA értéke 47 százalékos növekedést mutatott, és a pandémia ellenére, a 2019-es bázisidőszakhoz képest közel azonos értéken maradt az ingatlanbérbeadásból származó bevétel is.
A Scope Ratings elvégezte az Appeninn hitelminősítésének felülvizsgálatát. A társaság kötvényeinek minősítése B- besorolást kapott, míg a vállalat hitelminősítése B kategóriába került.
Az Appennin közleményben tudatta: pályázata pozitív elbírálásban részesült, melynek értelmében a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. mintegy. 1.299.999.998,- forint összegű támogatásban részesíti, melyet a balatonvilágosi Club Aliga fejlesztésére költhetnek el.
Az elmúlt hónapokban több hazai mid cap részvény árfolyama is nagyot ralizott itthon, ma az Appeninnre került a sor, aminek az árfolyama már 18 százalék pluszban is állt.
Nagyot ralizott a magyar tőzsde az év utolsó két hónapjában és jól indul az idei év is. A Portfolio elkészítette a legújabb rendszeres havi alapkezelői felmérését, amely során megkérdeztük a hazai alapkezelőket, hogy január elején mit várnak a BUX indextől és a forinttól, és melyek a kedvenc hazai részvényeik.
Az Appeninn Hegyvidék Kft.-re ruházta át a PRO-MOT Hungária Kft. a Club Aliga területét érintő fejlesztési projekt kivitelezését - áll az Appeninn BÉT-re eljuttatott közleményében.
Az MNB rendkívüli tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt egymillió forint összegű felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az Appeninnt.
2022 tavaszára készülhet el a tokaji turisztikai régió első, jelentős szobakapacitással rendelkező ötcsillagos hotele, a Minaro Hotel Tokaj. A tematikus hotel, amelynek alapkövét idén márciusban tették le, a Szepesi család és az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg.
Felülvizsgálja az Appeninn hitelminősítését a Scope Ratings a menedzsment és a stratégia közelgő változásaira hivatkozva.
Tegnap közgyűlést tartott az Appeninn, ahol új igazgatósági és auditbizottsági tagokat választottak. Az igazgatótanács új elnök-vezérigazgatót választott.
Az Appeninn közétette társaság első féléves számait. A koronavírus hatásaival kapcsolatban a cég közölte, hogy a bérlői állomány megközelítőleg 5-10 százalékának kellett a veszélyhelyzet alatt hozott kormányrendeletek miatt – döntően átmenetileg – bezárnia. Ezen bérlők túlnyomó többsége esetében átütemezésre került sor, azaz az átmenetileg nem befolyt likviditás nagytöbbségben év végén, kisebb részben jövő év elején a csoport rendelkezésére áll majd. A legjelentősebb négy bérlőt a COVID-19 nem, vagy csak kisebb mértékben érintette.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze az Appeninn szeptember 30-ra, amelyen megerősíthetik a társaság igazgatótanácsa által áprilisban meghozott döntéseket, és szavazhatnak azokról a kérdésekről, amelyeket érintően az igazgatótanács nem hozott határozatot. A menedzsmentben is változások várhatóak, több igazgatótanácsi tag mellett a vezérigazgató is távozik.
Az Appeninn rendkívüli tájékoztatást tett közzé, amelyben arról értesítik a piaci szereplőket, hogy távozik a cég vezérigazgatója.
Rendkívüli közgyűlést tartott az Akko Invest, melyen a részvényesek új igazgatósági és audit bizottsági tagot választottak. Az új tag Székely Gábor, aki komoly tőkepiaci és tranzakciós tapasztalattal érkezik a befektetési társasághoz.
2020. szeptember 30-án rendkívüli közgyűlést tart az Appeninn, a társaság egyik részvényese, az Avellino Holding most javaslatot tett az egyik napirendi ponthoz.
Két igazgatósági tag is lemond tisztségéről.
Vezetők nélkül marad az űrügynökség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ritka orosz csúcsfegyvert semmisítettek meg az ukránok.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.