büntetővám

Nem várt uniós ország állt bele a Kína elleni EU-s csapásba

Nem várt uniós ország állt bele a Kína elleni EU-s csapásba

Finnország hétfőn tartózkodott az Európai Unióban a Kínában gyártott elektromos járművekre kivetett ideiglenes vámokról szóló szavazáson – közölte kedden a finn uniós nagykövetség egyik tisztviselője. Az ügy hátterében az áll, hogy az Európai Bizottság tanácsadói szavazást kért az uniós tagállamoktól arról, hogy továbbra is alkalmazzák-e a Kínából importált elektromos járművekre kivetett, jelenleg 37,6%-os vámokat.

Kína keményen visszavág: megtámadnák az EU Achillesz-ínát

Kína keményen visszavág: megtámadnák az EU Achillesz-ínát

Miután az EU megerősítette, hogy az ideiglenes vámok pénteken lépnek hatályba, a kínai állami Global Times cikket közölt, amelyben arra szólította fel az EU-t, hogy „legyen őszinte” az elektromos járművek korlátozásáról folytatott tárgyalások során, és felhívta a figyelmet az amerikai Tesla elektromos járműgyártó sanghaji gyárára. Valamint Peking bejelentette, hogy az EU-s brandy- és szeszesitalimport esetében szubvenciós vizsgálatot indít.

Kína kapitulálhat az EU csapása után, tárgyalni akarnak

Kína kapitulálhat az EU csapása után, tárgyalni akarnak

Robert Habeck német alkancellár pekingi látogatása során Kína beleegyezett abba, hogy tárgyalásokat kezd az Európai Unióval a kínai elektromos járművekre kivetett vámok közelmúltbeli emeléséről. A látogatás célja a két ország közötti feszültségek enyhítése volt. Az EU két hete vezetett be 17,8-38,1 százalékos büntetőtarifákat, amelyek a már meglévő 10 százalékos kötelező vámon felül alkalmazandók.

Német alkancellár: a Kínára kivetett vám nem büntetés

Német alkancellár: a Kínára kivetett vám nem büntetés

Robert Habeck német gazdasági miniszter szombaton Pekingben találkozott kínai tisztviselőkkel, hogy tisztázza az Európai Unió által javasolt vámok célját a Kínában gyártott elektromos járművek behozatalára. Habeck hangsúlyozta, hogy ezek a vámok nem büntető jellegűek, hanem az egyenlő versenyfeltételek megteremtését szolgálják.

Megvan a kínai válaszcsapás, vágóhídra küldik az EU egyik ágazatát

Megvan a kínai válaszcsapás, vágóhídra küldik az EU egyik ágazatát

Kína szubvencióellenes vizsgálatot indított az EU sertéshús-behozatala ellen, ami az első ellenintézkedés egy esetleges kínai-európai kereskedelmi háborúban. A vizsgálatra azt követően került sor, hogy az EU magas vámokat vetett ki a kínai elektromos járművekre

Brüsszel döntése miatt Kína haragra gerjedt – Itt a válasz!

Brüsszel döntése miatt Kína haragra gerjedt – Itt a válasz!

Az Európai Unió büntetővámokat vetett ki a Kínában gyártott elektromos autókra, amire Peking célzott megtorló intézkedésekkel válaszolhat. A kínai reakció várhatóan mezőgazdasági termékeket és szeszes italokat érint majd, elkerülve a kereskedelmi háború eszkalációját – számolt be a HVG.

Reagált Peking az európai tervre - Jöhet a válaszlépés?

Reagált Peking az európai tervre - Jöhet a válaszlépés?

A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért.

Durván megadóztatják a kínai elektromos autókat Európában - Válaszlépésektől félnek a németek

Durván megadóztatják a kínai elektromos autókat Európában - Válaszlépésektől félnek a németek

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy büntetővámokat vet ki a Kínából érkező elektromos autókra. Az intézkedés mögött az áll, hogy Kína mesterségesen tartja alacsonyan az e-autók árát tiltott állami támogatások révén. A döntést leginkább a német kormány és a német gyártók ellenezték, akik magas kitettségük miatt megtorlástól tartanak. A déli órákban ezt követően több nagy európai autógyártó részvényei is mínuszban van, miután a befektetők már a döntés lehetséges negatív hatásait árazzák.

Az EU kegyetlenül megsarcolja Kínát – súlyos vámokat vetnek ki

Az EU kegyetlenül megsarcolja Kínát – súlyos vámokat vetnek ki

Az Európai Bizottság megállapította, hogy az akkumulátoros elektromos járművek értéklánca Kínában tisztességtelen támogatásokból részesül, ami veszélyt jelent az uniós BEV-gyártókra. Brüsszel ezért a legnagyobb kínai cégekre büntetővámokat vet ki. Sokan lobbiznak, hogy az akkumulátorgyártók esetében is tegyen hasonló lépést az EU. Magyarország sem az e-autók, sem a cellagyártók esetében nem támogatja a brüsszeli keménykedést.

Brüsszel mélyütést visz be Kínának, a magyar kormány gáncsolná a javaslatot

Brüsszel mélyütést visz be Kínának, a magyar kormány gáncsolná a javaslatot

Az Európai Bizottság szerdán jelentheti be, hogy büntetővámokat ki a Kínából importált e-autókra. A jövő hónaptól várhatóan 25 százalékos plusz terhet kell fizetni a behozatalkor, ami évente több mint 2 milliárd eurót hozhat az EU költségvetésébe. A Franciaország és Spanyolország által támogatott döntés azon aggodalmak közepette született, hogy a kínai elektromos járművek árát mesterségesen tartja alacsony Peking tiltott állami támogatásokkal. A magyar és a német kormányok ellenezték a leghangosabban a vámok kivetését.

Brüsszel beviszi a gyomrost az új magyar gazdasági modellnek

Brüsszel beviszi a gyomrost az új magyar gazdasági modellnek

Az Európai Unió a hírek szerint arra készül, hogy vámokat vet ki a kínai elektromos autókra, a hivatalos bejelentés a következő két hétben várható. Peking válaszul egyre több megtorló lépést lengetett be, de valójában az e-autóimport esetében már csak az új behozatali terhek mértéke a kérdéses. A Portfolio úgy tudja, hogy 30-70 százalék között lehet az új vámtétel, ami így is elmarad az EU-t lépéskényszerbe hozó, múlt héten bejelentett amerikai 102,5 százalékos tételekhez képest.

Kína megfenyegette a nyugati országokat: jön a megtorlás

Kína megfenyegette a nyugati országokat: jön a megtorlás

Kína jelezte, hogy az USA és az EU által bevezetett kereskedelmi korlátozások megtorlásaként dömpingellenes vizsgálatot indít az európai és amerikai vegyianyag-behozat területén. A kereskedelmi minisztérium vasárnap bejelentette, hogy vizsgálja a fogyasztói elektronikai és autóiparban széles körben használt hőre lágyuló polioximetilén-kopolimer behozatalát az EU-ból, az Egyesült Államokból, Japánból és Tajvanról.

Magyarország megvétózhatja Bulgária schengeni csatlakozását

Magyarország megvétózhatja Bulgária schengeni csatlakozását

Magyarország világossá tette Bulgária számára, hogy megvétózza az ország schengeni tagságát, ha huzamosabb ideig fenntartja a földgáz szállítására vonatkozó büntetővámot – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.

Megijedt Kína árnyékától a német miniszter az uniós harcban

Megijedt Kína árnyékától a német miniszter az uniós harcban

Volker Wissing német közlekedési miniszter arra figyelmeztetett, hogy a német gazdaságban súlyos következményekkel járhat, ha az Európai Unió további importvámokat vet ki a Kínában gyártott elektromos járművekre. Wissing hangsúlyozta a nyitott piacok fontosságát, és kijelentette, hogy bár az egyenlő versenyfeltételek biztosítása kulcsfontosságú, a támogatások és adók nem használhatók e cél elérésének módszereként – számolt be a Bloomberg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.