cbre

Itt vannak a világ legjobb városi strandjai

A városi polgárok többnyire a nagy parkokban, ligetekben találhatnak nyugalmat - gondoljunk csak a londoni Hyde Parkra vagy a New York-i Central Parkra. Ám az alább felsorolt tizenegy városban élőknek van egy másik menekülési lehetőségük, amit csak kevés hely kínál: a városi strand. Íme, tizenegy városi strand a világ számos pontjáról, amelyek pont olyan nagyszerűek, mint az őket övező nagyvárosok.

Imádunk plázákban enni

A CBRE legfrissebb kutatása szerint az EMEA-régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika) minden harmadik ember csak étkezési céllal látogatja a bevásárlóközpontokat.

Ömlenek a milliárdok az európai ingatlanpiacra

Az európai kereskedelmi ingatlanpiac forgalma közel 56 milliárdra nőtt 2015 második negyedében, ami 15 százalékkal nagyobb a tavalyi adatokhoz képest - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből. Habár a befektetők aktivitása némileg csökkent az első negyedévhez képest, még így is 2007 óta a legjobb második negyedévet tudhatja maga mögött a szektor. A közép- és kelet-európai régióba irányuló befektetések volumene csökkent, főleg az elérhető ingatlanok hiánya és Varsóban, régió leginkább likvid piacán tapasztalható bérletidíj-csökkenés miatt.

Még szerencse, hogy alig épül valami Budapesten

A budapesti irodapiacon 2014-ben tapasztalt fellendülés 2015-ben is folytatódott. Sorra érkeznek a hírek új bérleti szerződésekről, miközben folyamatosan fogynak a kiadható területek. Azok pedig, akik nagyobb egybefüggő területet keresnek, rendkívül szűk választékkal kell, hogy szembesüljenek. Mit gondolnak, meddig folytatódhat a fellendülés? Mire számítanak az év végéig? Két részes cikksorozatunkban ingatlan tanácsadókat kérdeztünk arról, hogy látják a piac jelenlegi helyzetét.

Az ingatlanbefektetéseket is veszélyezteti a görög csőd

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bő hetvenéves történelme során először fordult elő, hogy egy fejlett ország nem törlesztette időben a felvett hitelt, és így technikai értelemben csődbe ment. Ugyanakkor érdemi változás egyelőre sem a görög utcákon, sem pedig a tárgyalóasztalnál nem látható. Merre tart a válság, és milyen hatása lehet ennek az európai ingatlanpiacra? - elemezte a kérdést Dr. Neil Blake, a CBRE
európai kutatási vezetője.

Nincs nagyobb luxus, mint Londonban dolgozni

A londoni West End továbbra is a világ legdrágább irodai lokációja, de az öt legköltségesebb irodapiac közül már négy Ázsiában található - derül ki a CBRE legfrissebb irodapiaci kutatásából.

Egyre drágább irodát bérelni

2015-ben az európai gazdaság növekedési kilátásai javulnak, ami nagyobb üzleti bizalmat teremt az irodabérlők körében. Ez hatással bír az irodák iránti igényre, ami éves szinten 4 százalékkal nőtt Nyugat-Európában. Európa nagyvárosaiban a prémium irodák csökkenő kínálata miatt emelkednek bérleti díjak - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legújabb kutatásából.

Túlzsúfoltságot hozott a vasárnapi zárva tartás

Az ingatlantulajdonosokat befektetőknek tekintjük, akik a befektetési termékükön hozamot akarnak realizálni. A célunk az, hogy a tulajdonosok befektetéseinek értékét növeljük, és minden üzemeltetési döntést ezen a szemüvegen keresztül ítélünk meg - hangsúlyozza Kákosy Zsolt, a CBRE ingatlanvagyon-kezelési vezetője. A szakemberrel a PM (property management) és az FM (facility management) értékteremtő képességéről, a vasárnapi zárva tartás kihívásairól és a biztató irodapiaci jelekről beszélgettünk.

Varsó ebben is megelőzte Budapestet

Az új piacra belépő nemzetközi cégek számára a japán főváros a legvonzóbb piac, ahova 63 új márka érkezett 2014-ben - derül ki a CBRE Mennyire globális a kiskereskedelem? című kutatásából. Tokiót Szingapúr követi 58 új márkával, míg a dobogó harmadik helyén Abu-Dzabi áll 55 új kiskereskedővel. Budapestre hét új márka érkezett tavaly.

Költözik a UPC

A UPC a Haller Gardens-t választotta új budapesti központjául, ahol 5600 négyzetméternyi irodaterületet bérel. A tranzakció során a bérlőt a CBRE, a tulajdonost a JLL képviselte.

Van, amiben a vidék lekörözte Budapestet

2014-ben Budapest szállodapiaci mutatói a legjobbak voltak a közép és kelet-európai régióban, megelőzve Prágát, Varsót és Bukarestet. 2014-ben 80 millió euró befektetés érkezett a magyarországi szállodapiacra, ami 17 százalékos arányt jelent a régióban - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből. A következő években számos új szálloda nyílik meg a magyar fővárosban, és a belvárosban több történelmi épület átépítése folyik.

Biztosan nem a plázák lesznek az év slágertermékei

A befektetők magabiztosak és szándékuk szerint terjeszkednének: többségük növelné felvásárlásait 2015-ben, derül ki a CBRE globális ingatlantanácsadó legfrissebb, globális ingatlan-befektetői szándékról készített felmérése.

Új bérlő költözött a Liget Centerbe

A CBRE Global Investors, a CBRE Property Fund Közép-Európa (PFCE) nevében bejelenti, hogy a Heineken hosszú távú bérleti szerződést írt alá a budapesti Liget Centerben, és április elején beköltözött az 1800 négyzetméteres első osztályú irodába.

Bevásárol a CBRE

A tárgyalások végső fázisukba érkeztek arról, hogy a CBRE megvásárolja a Johson Controls "Global WorkPlace Solutions" üzletágát. A GWS az integrált létesítmény-üzemeltetési megoldások piacvezető szolgáltatója nagyvállalatok számára világszerte.

Van, ahol örülnek a vasárnapi nyitva tartás módosításának

A nemzetközi terjeszkedés továbbra is fontos a kiskereskedőknek, a gazdasági bizonytalanság és a költségek növekedésének ellenére is - derül ki a CBRE globális-ingatlantanácsadó legfrissebb felméréséből.

Az ázsiai csúcsgazdaságok felvásárolják a világ ingatlanjait

Ázsiai befektetők 2014-ben 40 milliárd dollárért vásároltak a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, ami 23 százalékkal több a 2013-as költésüknél - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből.

Van, amiben a régiónk megelőzte Angliát

Az európai és a közel-keleti hotelbefektetések 16,8 milliárd euróra rúgtak 2014-ban, ami 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest és azt mutatja, hogy a szállodák egyre fontosabbak a kereskedelmi ingatlanpiacon befektetők számára - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatásából.

A cseh ingatlanpiac legnagyobb üzletében vett részt a CBRE

A CBRE közreműködésével az Union Investment megvásárolta a cseh ingatlanpiac legnagyobb presztízsű ingatlanjának, a Palladiumnak többségi részvénycsomagját egy, a Hannover Leasing által menedzselt vállalkozástól. A tranzakció a cseh ingatlanpiac történetének legnagyobb üzlete.

Óriási üzletet kötött a CBRE

Az IDI Gazeley (Brookfield Logistics Properties) globális befektető és ipariingatlan-fejlesztő vállalat a CBRE-t bízta meg hat európai országban 39 ipari és logisztikai ingatlanból álló, összesen 850 334 négyzetméternyi portfóliójának kezelésével.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.