Az Euractiv által látott belső feljegyzés szerint Brazília, Chile, Kazahsztán és Nigéria az a négy ország, amelyeket az Európai Unió kulcsfontosságúnak tart az Oroszországgal szembeni fellépés és Kína megfékezése érdekében tett erőfeszítései során.
A lítiumkitermelés kvázi államosítására készül a chilei kormány: nem lehet új bányákat nyitni, csak ha egy állami vállalat is résztulajdonos lesz. Az ország a világ második legnagyobb lítiumkitermelője, így a szigorítás az egész világ akkumulátorgyártására kihathat.
Gabriel Boric chilei elnök bejelentette, hogy a gazdaság fellendítése és a környezet védelme érdekében államosítják az ország lítiumiparát, amely a világ második legnagyobb termelője az elektromos autók akkumulátoraiban használt fémnek.
A chilei szavazók a vártnál is nagyobb többséggel utasították el a vasárnapi népszavazáson az új alkotmány tervezetét.
Nem gyakran fordul elő, hogy egy pénzember egy sikeres karrier közben egyszer csak gondol egyet és a világ másik végére költözik, 12 600 km-re eddigi otthonától. Pozsonyi Gábornak, a Magnet korábbi vezérigazgató helyettesének azonban jó oka volt erre. Interjúnkban részletesen beszél erről, az etikus bankok jelenéről és jövőjéről, a pénzügy és a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsolatáról, a kockázati tőke lehetséges szerepéről.
Fél évezredes történetében első ízben korlátozni kényszerülhetnek a vízfogyasztást a 5,6 millió lakosú chilei fővárosban a rekordhosszúságú, 13. éve óta tartó szárazság miatt.
Amíg a világ befektetői az orosz-ukrán konfliktusra és annak hatásaira figyelnek, illetve emellett a magas infláció, az emelkedő kamatok, és energiaárak árnyékában inkább az eladói oldalon voltak jelen mostanság, addig van egy hatalmas régió, amelyik szépen felülteljesít és hosszú szenvedés után jelenleg a vezetők közé tartozik. Ez Latin-Amerika, ahol nemcsak vidám az élet és finomak az ételek, de a piaci szereplőknek a gazdagon fűszerezett részvények is nagyon ízlenek. A technikai elemzés egyelőre alátámasztja az ottani tőzsdéken tapasztalható optimizmust.
Chile lehet az első olyan ország, amely fenntartható célokhoz kötött kötvényt bocsátana ki. A dél-amerikai nemzet most a tervezett fenntarthatósági kötvénye iránti lehetséges befektetői érdeklődés felmérésén dolgozik - írja a Bloomberg.
A chilei baloldali Gabriel Boric nyerte meg az ország elnökválasztásának második fordulóját vasárnap
Második fordulót kell tartani Chilében az elnökválasztáson, a vasárnapi első fordulóból a jobboldali José Antonio Kast és a baloldali, zöld Gabriel Boric jelölt jutott tovább - közölte vasárnap este a latin-amerikai ország választási bizottsága a szavazatok több mint 85 százalékának feldolgozása után.
Nagy esély van rá, hogy az ellenfelei által Trumphoz hasonlított, a Pinochet-diktatúrát dicsőítő ultrakonzervatív politikus vagy egy 35 éves volt diákvezér lesz Chile következő elnöke. Ezzel a prezidenciális rendszerű országban az elnöki posztot 1990 óta birtokló bal- és jobbközép politikai erők először szorulhatnak ki az elnöki palotából. Az új elnök mandátumának kezdete egybeesik majd a 2019 őszen kitört tüntetéssorozat által elindított alkotmányozási folyamat lezárásával. Az elnökválasztás és az alkotmányozás eredménye döntően befolyásolhatja a világ legfőbb réztermelőjének és második legnagyobb lítiumtermelőjének számító ország bányászati szektorának befektetési, fejlesztési döntéseit, ami akár veszélyeztetheti a réz és lítium iránti egyre növekvő globális kereslet fedezését is.
A chilei kormány az elharapódzó erőszak miatt rendkívüli állapotot hirdetett kedden a dél-amerikai ország déli részén.
A New York Times cikke szerint több mint 90 ország használ kínai vakcinát az oltási programjában, de közülük sokan újabb járványhullámmal néznek szembe.
Chile a világ élmezőnyébe tartozik az átoltottságot tekintve, az országban lakosságarányosan több embert oltottak be, mint Magyarországon. A magas átoltottság viszont nem volt képes fékezni a járványt - az egészségügyi rendszer a kapacitásai határain van, az esetszámok és a napi új halálozások magas szinten stagnálnak. A rendkívül aggasztó helyzet sokakban ébreszthet gyanút az oltások hatásosságával kapcsolatban, a probléma legfőbb okozója viszont nem a vakcinahatékonyságban keresendő, az oltások többségében erős védelmet adnak az országban.
Történelmi választást tartanak a mostani hétvégén Chilében. Az andoki ország ugyanis a világon elsőként úgy szabályozta alkotmányozási folyamatát, hogy az új alaptörvényt megszövegező alkotmányozó nemzetgyűlésben biztosítja a nemi egyenlőség elvét, vagyis ugyanannyi számú férfi és nő kap majd helyet a testületben. A tegnap kezdődött kétnapos voksolás további kiemelt jelentőségét az adja, hogy a most megválasztandó képviselők fogják megalkotni a még a Pinochet-diktatúra idején, 1980-ban elfogadott alkotmányt felváltó új alaptörvényt, amelynek elfogadása a 2019 őszén kirobbant tüntetéshullám egyik fő célja volt.
A chilei kormány tájékoztatása szerint a valós életből vett minták alapján 67%-os hatékonysággal bír a kínai Sinovac vakcinája a tünetes megbetegedések megelőzésében – számol be a hírről a Reuters.
Különösen a német autógyártók részvényeit adták ma a befektetők.
Mintegy 75 millió eurót foglaltak le nála.
Sok százezer háztartás járhat jobban, de gondban a szolgáltatók.
Eközben vaskapuk védik az Országházat.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Tényleg jön az 5 százalékos THM?
Ha az adatok mögé nézünk, már messze nem olyan szép a kép.
Közel 90 éves cég megy csődbe?