A július 1-jétől érvénybe lépő kiterjesztett gyártói felelősségi díj és annak magas tételei miatt sürgős egyeztetést javasol a kormánnyal a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) - közölte a szervezet.
Csaknem félmillió liter hamis tisztítószert foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai két fővárosi raktárban - közölte a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága hétfő reggel az MTI-vel.
Nyolcvan százalékkal lehetne csökkenteni a műanyagszennyezést 2040-ig a megfelelő szakpolitikai és piaci változások életbe léptetésével - mutatott rá az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) egy jelentésben.
A gyártástechnológiai fejlődés lehetővé tenné az autóipari csomagolási megoldások optimalizálását, melynek eredményeképp kevesebb erőforrás felhasználásával ugyanazt, vagy jobb teljesítményt lehetne elérni, de az autóipari szereplőknek van még hová fejlődni. Szabó Levente, a DS Smith Packaging Hungary ügyvezetője arról is beszélt, milyen trendek körvonalazódnak az autóipari csomagolások terén és hogy az elmúlt években a hazai autóiparban tapasztalt bizonytalanság, a gyártási volumenek csökkenése hogyan érintette az elektronikai és autóipari termékek csomagolásával foglalkozó céget. A Portfolio és a MAGE május 17-én rendezi meg a Járműipar 2023 konferenciát, amelyen szó lesz többek között a körforgásos gazdaság és költségcsökkentő megoldások lehetőségéről a járműiparban.
Az újratervezés, újrahasznosítás és többszöri felhasználás révén csökkentené a csomagolóanyagok, így végső soron a cég karbonlábnyomát a Nestlé, amely 2050-re nettó zéró karbonsemlegessé szeretné tenni a működését. A cél érdekében számos ponton változás jöhet, az egyik legszembetűnőbb a papírcsomagolás elterjedése lenne.
Mintegy 14 százalékkal csökkenti a csomagoláshoz felhasznált műanyag mennyiségét a Pick Szeged Zrt., 2023 január végétől ugyanis a szeletelt Pick szalámik után már a Herz sonkák is kisebb tálcaméretben és megújult csomagolásban kerülnek a polcokra - írják a cég közleményében.
Az IKEA bútoráruházlánc csökkenti az Oroszországból és Beloruszból beszerzett fa mennyiségét és inkább Lengyelországból, Svédországból, illetve a Baltikumból vásárol alapanyagot - írja az Euractiv.
Hulladékmentes Világ stratégiája részeként a csomagolástól elválaszthatatlan, palackhoz rögzített kupakkal látja el üdítőitalait a Coca-Cola Magyarország – közölte a társaság.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Hatósághoz (OGYÉI) hatóság úgy döntött, hogy bevonja az ismert gyulladáscsökkentő tablettát, a Milgammát. A döntés mögött az áll, hogy a gyógyszer 21H110 számú gyártási tétele különböző lejárati idővel került forgalomba.
A tojástermelők továbbra is teljes kapacitással dolgoznak és igyekeznek a karácsonyi csúcsszezonban is a lakossági igényeket kielégíteni – reagált a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) a tojásra is ársapkát bevezető kormányrendeletre. Ugyanakkor, ha a termelők nem tudják az önköltséget és a megélhetéshez szükséges árbevételt realizálni, számítani kell a termék hiányára – már közép távon is.
Az infláción, az árfolyam és energiakitettségen felül csupán a népegészségügyi termékadóból (továbbiakban neta) adódóan darabonként bruttó 40-50 forinttal is emelkedhet egyes sütőipari termékek (kakaós csiga, túrós táska) ára - hívta fel a Portfolio figyelmét egy piaci szereplő, aki szerint a drágulás áldozata nemcsak a kenyerek és péksütemények lehetnek, hanem a rendelet alapján egyéb termékek is a neta alá kerülhetnek. Korábban csak a végtermék volt netás, azonban most már az alapanyagok esetében előfordulhat, hogy netával kell számolni. Ugyanakkor lehetnek olyan esetek, hogy csak az alapanyag után kell megfizetni a netát, ezzel szemben akadnak olyan végtermékek, amelyek nincsenek a neta - pl. finom fonott kalács - hatókörében. A versenyhelyzetet az is árnyalja, hogy az import termékek után csak egyszer kell rendezni a netát, míg a hazai gyártóknak az alapanyagokra rakodó neta miatt halmozottan kell adóznia, amelyet várhatóan tovább hárítanak majd a fogyasztóra.
Szomorú számot közölt a minap az amerikai Energiaügyi Minisztérium, egy friss jelentés szerint az Egyesült Államokban a műanyaghulladéknak mindössze 5%-át hasznosítják újra, és ebben szerepet játszik Kína is – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Az ENSZ tárgyalói megállapodtak egy globális műanyag-egyezmény ütemtervéről, amely a Reuters által látott határozattervezet szerint, "a műanyagok teljes életciklusával", többek között a műanyaggyártással és -tervezéssel foglalkozna. Az ENSZ tagállamai ezen a héten Nairobiban találkoznak, hogy megállapodjanak a műanyagszennyezés elleni első globális összefogás tervéről, amely segíthet megakadályozni a tengeri élőhelyek pusztulását, a táplálékláncok szennyezését, valamint egy egyre súlyosabb környezeti válság kialakulását. A tanácskozás célja, hogy a következő két évben létrejöjjön egy teljes körű megállapodás.
A legmodernebb technológiát, a jövő ipari megoldásait használják a Bosch hatvani logisztikai központjában. A Connected Hub elnevezésű raktárközpontban létrehozták a logisztikai folyamatok virtuális szimulációját.
A Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió megújítja a csomagolási hulladékok gyűjtési rendjét a fenntarthatóbb hulladékgazdálkodás érdekében - derül ki az FKF közleményéből.
Idén is kiadták a világ legnagyobb műanyagszennyező cégeinek frissített listáját, amelynek első három helyezettje már harmadik éve ugyanaz a három vállalat: a Coca-Cola, a PepsiCo és a Nestlé – számol be a hírről a The Guardian.
A P&G Beauty bejelentette hajápolási márkáinak legújabb csomagolási fejlesztését, ezzel több millió háztartásban ösztönzi a csomagolási hulladék csökkentését, újrafelhasználását és újrafeldolgozását.